Skip to Content

About: Horváth László

Recent Posts by Horváth László

Jó zsák a jó foltját

Néhány évvel ezelőtt, amikor még nem sokat tudtam a spirituális világ rejtelmeiről, sőt még a létezésének gondolata is igencsak elkerülte a mindennapjaimat, egyszer csak, hirtelen megjelent bennem egy nagyon erős késztetés, egy hatalmas űr, valaminek a hiánya.

Ekkoriban úgy éreztem, hogy nagyjából megtörtént minden az életemben, ami úgy általában történni szokott, család, munka, karrier, a megszokott hétköznapi kihívások, és legbelül vágytam valami igazi kihívásra……akkor még nem tudtam azt, hogy ez nem lesz más, mint a Végtelen kutatása!

Az életem úgy alakult, hogy bekerültem egy spirituális körbe Dunakeszin, és meglepve tapasztaltam, hogy emberek olyan dolgokról beszélnek, olyan dolgokat csinálnak, amiről én eddig szinte semmit nem tudtam, mi több, akár nevetségesnek is tartottam. Aztán hirtelen fordult a kocka, olyan érzés volt ez, mintha megnyomtak volna bennem egy gombot, átbillent volna egy kapcsoló, hirtelen kitárult előttem a transzcendens világ, feltárta kapuit, és azt láttam, hogy a lehetőségek végtelen óceánjának partján állok.

Belátást engedtek ebbe a világba, pedig eddig az óceán helyett csak a kis „pocsolyámat” ismertem, és azt hittem, hogy az a Minden, az a valóság, és rajta kívül nincs semmi más.

 

 

 

Aztán, ahogy egyre jobban és jobban belemélyedtem ebbe a világba, egyre otthonosabban éreztem magamat, és, ami a legfontosabb, hogy azt tapasztaltam „Na, ez az, amit kerestem, ami hiányzott az életemből!”.

Ekkor döbbentem rá arra, hogy mennyire kimagaslóan fontos az, hogy minek adja át magát az ember, vagyis, mennyire meghatározó, hogy milyen emberekkel veszem körbe magam, hogy milyen filozófiát hallgatok és, hogy milyen cselekedeteket hajtok végre az életem összes területén. Felfedeztem azt, hogy igen, vannak még rajtam kívül sokan, akik tiszta szívből ugyanígy gondolkodnak, és mennyire felemelő velük együtt tölteni az időmet, mekkora erő van ebben!

Persze az út nem mindig sima, időről időre huplissá, göröngyössé válik, előfordul, hogy nem tudunk ugyanazzal a hatalmas lendülettel haladni rajta, hogy meg-meg fog minket egy-egy kátyú, de a végén mindig arra döbbentem rá, hogy számomra nincs más út csak ez a világ, ez érdekel, erre tettem fel az életem, ez az ami tisztán magasztos és aminek tényleg van igazi pozitív „hozadéka”, értelme, a karmám irányba állítása. Rádöbbentem, hogy minden, ami jelen van az életemben, az az én döntéseimnek az eredménye, vagyis mindent én alakítottam úgy ahogy, én vagyok érte a felelős, nem a szomszédom, nem a főnököm, nem a közértes néni vagy bárki más, csakis én!

 

Akkor viszont (ha ilyen teremtők vagyunk, márpedig igen) nagyon egyszerű a képlet: keresni kell azokat a lehetőségeket, forrásokat, eseményeket, amelyek ezt az utat tárják fel előttünk, meg kell emelkednünk a székből, és az eddigi gondolatainkat, elméleti képzelgéseinket gyakorlativá kell tenni.

 

Keresni kell egy olyan közösséget, akik ugyanazt a célt tűzték ki maguk elé, akik ugyanúgy fejlődni, előrébb jutni szeretnének, aztán már csak választani kell a milliónyi program közül, mint például energetikai töltődések, tisztító- aura növelő- és egyéb szertartások, karmaoldás, önfejlesztő gyakorlatok, szimbólumok, kristályok alkalmazása különböző fejlesztések elérése érdekében, stb. Dunakeszi számtalan lehetőséget biztosít erre a célra, emeljük fel a telefont és érdeklődjünk.

 

 

 

 

Ezután már csak egy fontos dolog marad……..MEGMARADNI AZ ÚTON!

 

3 Continue Reading →

A Mágussá válás receptúrája

Pedig a valóságban, a 21. századunkban, belőlünk is könnyedén válhat mágus, csak néhány egyszerű lépést, cselekvést kell beiktatni mindennapi életünkbe. Ahogy éljük napjainkat, perceinket, másodperceinket, úgy alakítjuk az életünket, melynek a végén visszatekintve jobb esetben elégedetten megállapíthatjuk, hogy kihasználtuk annak minden pillanatát, ill. arra használtuk fel, amire hivatott, vagyis a tapasztalatok beszerzésén alapuló lelki fejlődésre. Ez természetesen nem zárja ki a fizikai, anyagi fejlődést, mi több, a fizikai dolgok a fejlődés egyik jelentős szegmense, de a végcél (még ha titokban is) mindenki számára a boldog, nyugodt, és kielégítő Élet.

5 Continue Reading →

A média hatalma

A tudatunk átformálása már régen megkezdődött, mely mostanra elért egy olyan állapotot, ami azt mutatja, hogy hogyan is gondolkozik a ma embere, mit tart autentikus forrásnak, és mit nem. Erre szeretnék egy érdekes példát bemutatni… Gondolkodjunk hát el, hogy mit tartunk ténylegesen igaznak, lássunk egy picit a fátyol mögé, “Ízisz Fátyla” mögé, hiszen a 2017-es év az egyiptomi mitológia szereplőinek nézőpontjából Ízisz éve lesz. Ha megfelelő tudatossággal és eltökéltséggel elkezdünk magunkon dolgozni, akkor akár betekintést is nyerhetünk a Valóság hatalmas tengerének néhány fodrozódásába, melyek egyértelműen megmutatják, hogy mit is kell tennünk az igazi boldogulásunk elérése érdekében.

1 Continue Reading →

A türelem megértést teremt!

Sokan összekeverik az önérvényesítést az egós uralkodási vággyal, azzal, hogy MINDIG NEKEM KELL, HOGY IGAZAM LEGYEN! Ebből kiindulva, száz- és száz csatát vívnak napi szinten az emberek egymással.

2 Continue Reading →

Csillag titkok

Mint minden évben, 2017-ben is nagyon nagy jelentőséget kapnak a csillagok, azok az égitestek, amelyek körbevesznek minket, melyek táplálják a Földön a fizikai életet, és amelyek nagyban meghatározzák, hogy adott évben, adott csillag- és bolygóegyüttállás mellett milyen lehetőségeket tartogat számunkra az év.

Az ősi kultúrák mindegyike tudta a titkot, vagyis azt, hogy életünk egyik legmeghatározóbb összetevői az égitestek, melyek bár nagyon távolinak, elérhetetlennek tűnnek, elképesztő hatással vannak ránk.

A NASA mérései szerint Naprendszerünk oldalirányú sebessége a galaxisunk középpontjához viszonyítva 828.000 km/h (230 km/s), ami elképesztő tempó, figyelembe véve, hogy még így is 25.920 évre van szüksége arra, hogy megtegyen egy kört, vagyis megkerülje egyszer a galaxisunk központi napját.

Ebből itt a Földön semmit nem tapasztalunk (vagy legalábbis ezt gondoljuk), pedig másodpercenként 230 km-el vagyunk arrébb, a galaxis egy újabb szegletében, ami egy Földi nap tekintetében is óriási távolságot jelent, vagyis percről percre elképesztő módon változnak azok a bolygó együttállások, és hatásaik, amik érik Földünket, rajta pedig az emberi fajt. Ezek olyan rezgések, éteri energiák, melyek akár akarjuk, akár nem áthatják életünket. Ha viszont tudatában vagyunk ennek a jelenségnek, akkor használjuk ki pozitív aspektusát, vagyis TUDATOSAN hangolódjunk rá arra, hogy milyen módon, és milyen irányba befolyásolják a Sorsunkat, változtathatják meg, akár gyökeresen az életünket.

 

Egyiptomban, Dél-Amerikában, Tibetben, Kínában (merthogy ott is találhatóak piramisok) szinte minden erről szólt, az ott élő kultúrák a fejlődésnek szentelték az életüket, tudván és alkalmazván ezeket a „titkokat”. A piramisokat a Föld neuralgikus pontjaira építették, ahol megfelelő volt a földből áradó energiák minősége, és egyben be tudták fogni adott csillag vagy csillagkép energiáit.

A templomok is ezen szisztéma és „feladat” ellátására emeltettek, és oly annyira precíz elrendezéssel bírtak, hogy amennyiben Naprendszerünk haladását követően Földbolygónkat már más szögben és elrendezésben érték a lehívni, bekötni kívánt energiák, az Egyiptomiak képesek voltak az egész templomot szétszedni, és újraépíteni a leghatékonyabb fizikai elrendezés végett, hogy az energiákat 100%-osan tudják venni.

 

Tudva ezeket a már tudományosan is igazolt tényeket, érdemes figyelnünk a csillagok jelzéseit, és felhasználni azokat a lehetőségeket, melyeket az asztrozófia ősi, precíz és igazolt tudománya tartogat számunkra.

Értelmezzük, vetítsük le a saját életünkre azokat az elemzéseit, előrejelzéseit, melyekből fel tudunk készülni az előttünk álló csodálatos lehetőségeket tartogató Nap évére.

Használjuk hát az elénk tárulkozó lehetőségek tárházát, hogy 2017-ben a legtöbbet hozhassuk ki a lehetőségeink közül, hiszen ez egy igazán teremtő, pozitív év lesz!

 

0 Continue Reading →

A Holdvilág árok rejtélyes múltja

 

 

Holdvilágárok – Holtvilágárok….

Első olvasatra talán ijesztőnek tűnhet ez a szinonima, de, ha megértjük a mögöttes tartalmat, akkor más színben tűnik fel az értelmezésünk tengerén ez a felemelő és magasztos, a régiségben leledző Magyarsághoz hihetetlenül köthető és kötődő csodálatos rokonértelműség.

A Pilis máig az egyik legszakrálisabb helyként számon tartott vidék Magyarországon, lépten-nyomon a múlt, a magyar ősiség, őstörténet és azok vallási színhelyei tárulnak elénk, mihelyt belépünk erre a Szent Területre. Számos írás és értekezés számol be a Pilis szentségéről (annak ellenére, hogy mind a mai napig sokan tagadni kívánják igazi, valós szakrális múltját), és ebből emelek most ki egy „gyöngyszemet”, a Holdvilágárkot, mely gyermekkoromtól végigkísérve számtalan meglepetéssel és élménnyel halmoz el a mai napig!

 

Abban a pillanatban, ahogy belépünk a Holdvilágárok kapuján azonnal érezhető, hogy egy ősi vallási kultuszhelyre érkeztünk, sugallják ezt a minket körbevevő sziklák, mélyedések, fák és a környezet minden porcikája. De lássuk, hogyan írtak erről a korábbi évtizedekben, amikor komoly ásatásokat, feltárásokat végeztek ezen a területen.

„Ahogy azután beérünk az erdőségekbe hasító Holdvilág-árokba, a történelem sejtelmes levegője egyre erősebb simogatással suhog körülöttünk. Mintha ezer év óta a szunnyadó istenek lesnék a különös alakú sziklákban, a hegy gyomrába nyúló feltáratlan folyosókban, megtört, de láthatóan ember faragta nagy kövekben az idéző szavakat, hogy szél suhogásához hasonló érkezéssel megjelenjenek, s récehívogató pipegő hangon  kinyilvánítsuk akaratunkat, fogadják az áldozat illatos gőzét és füstjét.

Végig a patak egész felső kőmedre szinte hemzseg a felismerhetően kultikus helyektől. Meglepő alakú kövek, mesterséges dombocskák, emberkéz gyalulta sziklafalak mindenfelé. Az ásatás helye már többet mutat.(…)

A sziklafal előtti térségen a föld alól kitakarított áldozókövek, szénmaradványok, állati csontok, egy szakállas emberarchoz hasonló “egykő” erőszakkal megcsonkított vonásai, egy különös alakúra tágított nyíláson leomló forrás vize, amely mélyen lent felismerhetően kultikus fürdőül szolgáló medencébe folyik, az akna mélyén bekalapált ékírásféle jelek, egy leromlott oszlopszerű kőszál alsó része, néhány kisebb-nagyobb állati csont, a szerteszét található hamukupacok, egy állítólagos bikakoponya, – de lehet esetleg muflon, vagy más kérődző koponyája is, mert nem vizsgálták még meg – továbbá egy állítólag tau-rid típusú  emberi koponya és néhány cserépedénydarab, mind-mind hatalmas kultikus helyre vall.

 

 

,Árpád sírja csakugyan?’ – kérdezték tőlem is sokan. Árpád sírja? – kérdeztem én is magamtól, mint annyian, akik felkeresték a magyar történelem e páratlanul csodálatos emlékhelyét. Nem tudom. Jó lelkiismerettel nem mondhatom, hogy az. (…) Ne firtassuk, kinek a hatáskörébe tartozik, ne keressük, ki mennyi érdemet szerez, ne sápítozzunk vélt mellőztetésünk miatt, ne fölényeskedjünk, ne kicsinyeskedjünk. Ne féltsük szerzett tudományos érdemeinket. Ne könyököljük félre egymást az ősi múlt tiszta forrásától. Háromszázezer pengőnek kell lenni az egész Holdvilág-árok feltárására. Egy tisztahitű, alázatos szívű hírlapíró, Bresztovszkí Ede s egy különös intuícióval megáldott volt hajógépész: Sashegyi Sándor megtette s megteszi, amit kell, sőt olyat is tesz bőven, ami mások dolga volna. Segítse őket mindenki, bármit rejteget is a hegy hallgató mélye.”

(Kodolányi János: Esti beszélgetés)

 

 

 

Az itt található barlangok sosem voltak kőbányászati tárók, annál inkább kultikus beavató és töltődő helyek, melyek a Tudat pallérozását szolgálták. Ezek a tárgyi leleteken alapuló tények arra utalnak, mi több, egyértelmű jelzéssül szolgálnak ahhoz, hogy akár tudományosan is alátámasztott tényekkel igazolt legyen ezen terület kiemelten szakrális múltja. Nem véletlenül volt ez a terület kizárólag az akkori jó értelembe vett „szellemi elit” (aki szakrális beavatásokon túlesett uralkodókat, királyokat, táltosokat jelentett) kizárólagos területe, hiszen ide csak a megfelelő tisztasággal felvértezett Lelkek léphettek csak be, akiknek feltett szándékuk és céljuk az Isteni iránymutatások által közölt valós dolgok lehozatala és tanítása volt, nemcsak a Magyarság, hanem az egész emberiség számára!

 

Kaptárfülkék, kürtös barlang, két vízesés alatti barlang, rovásjelek, mind-mind további kérdéseket vetnek fel, olyanokat, melyek a mai „átmosott” történelmünket gyökeresen kifordítják fundamentumából, és egy teljesen új, magasztos múltat tárnak elénk, a Magyarság Igaz Ősiségét, melyhez minden más kultúra és társadalom csak felnőni kívánhat!

 

 

 

A kutatások és feltárások nem záródtak le végleg, és számtalan jel mutat arra, hogy a közeljövőben, még a mi emberöltőnkben, meg fogja mutatni ez a csodálatos szakrális hely igazi, ősi múltját, egy olyan „feltámadást”, ami a Magyarság és a Pálos Rend hamisíthatatlan ősi erejével tör majd felszínre!

Érdemes ezeknek a rejtélyeknek akár személyesen is utána járni, amire remek lehetőséget nyújt az Ébredezők által 2016. december 29.-én 13:00 órára tervezett töltődéses természetjárása, mely energetikailag is nagyon hangsúlyos nap, hiszen ekkor olyan bolygó- és csillagegyüttállások lesznek, melyek az év kizárólagosan erre a rövid időszakára jellemző, s melyek csak néhány napig elérhetőek.

Szeretettel várunk mindenkit, aki merítkezni szeretne ezekből a rendkívüli energiából, miközben a természet lágy ölén barangolunk Magyarország egyik legszentebb és legszakrálisabb térségében.

 

 

Forrás: Sashegyi Sándor régészkutató

Kodolányi János: Esti beszélgetés

 

 

 

5 Continue Reading →

A Balaton-felvidék Árpád-kori „meglepetései”

„Kis” hazánkban számos gyönyörű hely létezik, melyek bejárására szinte egy élet is kevés lenne. Idén tavasszal, régi emlékeim felidézésekor, ismét „szembe találkoztam” a Balaton felvidékkel, és meglepődve akadt meg a szemem egy mondaton:
„A Ma­gyarországon található több mint 200 templom- és kolostorrom közül 41 található csak itt, ezen a „zsebkendőnyi területen!”.

0 Continue Reading →

Te „kit” választanál…?

Minden ember alapvető természete a fejlődni vágyás, és ennek tévirányú kihasználása, az anyagi javakban történő kielégítés, kielégülés!

0 Continue Reading →

2016 a „Lelki Duatlon” éve

2016-ban a Sors a Mars színeibe öltözve megmutatja számunkra, hogy mi az a két nagyon fontos fejlesztendő terület, amivel most, az idén megbirkózhatunk!

HIT és ERŐ!

0 Continue Reading →

A Szent Hármasság rejtett titka

A cím elolvasása után sokan valami nagyon titokzatos dolog leleplezésére gondolhatnak, és tulajdonképpen igazuk van. Nem másról, mint a Test – Lélek – Szellem szent hármasságával kapcsolatos előlünk nagyon is jól eltitkolt alaptéziséről szeretném lerántani a leplet…

1 Continue Reading →

A strucc esete a barlangi vakgőtével

Sok ember, nagyon sok módon próbál meg fejlődni, végez el különféle személyiségfejlesztő tanfolyamokat (melyek többsége egyébként nagyon jó és hasznos, de általában nem 100%-ban személyspecifikus), miközben észre sem vesszük, hogy ott van a megoldás az orrunk előtt…!

0 Continue Reading →

Az Élet 7 Törvénye – a gyakorlatban VII.

A VII. törvény – A “Dharma”, avagy az Élet céljának törvénye

0 Continue Reading →

Az Élet 7 Törvénye – a gyakorlatban VI.

A VI. törvény – Az Elkülönülés törvénye

0 Continue Reading →

Az Élet 7 Törvénye – a gyakorlatban V.

Az V. törvény – A Szándék és Vágy törvénye

0 Continue Reading →

Csecsebecse Vásár

Találkoztam egy hölggyel, aki már többször volt velünk Egyiptomban, és beszédbe elegyedtünk. Néhány perc után oda lyukadtunk ki, hogy Ő annyira lelkes volt régebben, megtett mindet a fejlődésének érdekében, de kezd fogyni a spirit belőle, mert úgy érzi, hogy hiába a sok évnyi töltődés, önfejlesztő gyakorlatok, filozófia és egyéb, mert még mindig nincs “kézzel fogható” képessége….akkor meg minek csinálja?!

0 Continue Reading →

 

Recent Comments by Horváth László

    No comments by Horváth László

error: Content is protected !!