Optimális esetben már „magunkévá tettük” az igaz Szeretet minden aspektusát, mellyel felléphettünk a Bölcsesség lépcsőfokára, ahol a már kialakult tisztánlátásunkkal a legfelemelőbb feladat vár ránk, AZ ISTENI AKARAT TELJESÍTÉSE!

DE, honnan is tudjuk meg, hogy mi az Akarat, hogy számunkra mit jelölt ki a Teremtő a háromdimenziós, duális világunkban a megvalósítás oltárán?!

Amennyiben eddig megfelelő „mélységgel” avattuk be magunkat a legszentebb úton (merthogy a beavatást legtöbbször az ember a saját útjának a „járása” közben, tettei, cselekedetei által valósítja meg), már eljutottunk egy olyan tisztasági szintre, ahol sokkal közvetlenebb a kapcsolat a Teremtővel, így sok sugallatot, felismerést kapunk arra vonatkozólag, hogy mi is a mi Életfeladatunk. Ezek érkezhetnek képekben, álom, hang, gondolat formájában, számtalan és végeláthatatlan megvalósulása lehet az üzenetek formájának, de egy biztos, hogy, ha a megfelelő koncentráltsággal, fókuszált szellemmel fogadjuk őket, akkor fel fogjuk ismerni! Felismerni pedig jól kell, hiszen az egó életünk végéig elkísér, még ha a fejlődésben előrehaladva egyre kisebb befolyással is bír ránk, de azért ott lesz mindig! Vagyis szét kell tudni választani a Fentről jött üzeneteket az egó sugallta vágyaktól, ami sokszor nem is olyan egyszerű!

 

A Sorsfeladat, minőségét tekintve, minden Lélek számára egyedi és specifikus! Nincs két ugyanolyan, ami 100%-ban megegyezne, nem csak a különböző lelkek esetében, de még ugyanazon Léleknél sem.  Ha egy életperiódusunk alatt nem sikerült megvalósítani a feladatunkat, akkor általában kapunk még lehetőséget a javításra, vagyis visszaszülethetünk ugyanazzal a Sorsfeladattal, de mivel minden inkarnáció más és más, soha nem lesz a feladat sem pont ugyanolyan!

A Szeretet általi tisztasággal működtetett Bölcsességünk azért nagy segítségünkre lesz a Sorsfeladat felismerésében, és annak megvalósításában, de azért ez még marad feladat, hiszen mindig és minden a Fejlődésről szól, az pedig nem megy „erőfeszítés” nélkül, bármilyen szinten is vagyunk!

 

Olyan ez, mint a versenysport, rövidtávfutóként először örülünk, hogy, ha lefutjuk a 100 métert 18 másodperc alatt, majd elindul egy fejlődés, megerősödnek az izmok, ízületek, és néhány hónap múlva azt tapasztaljuk, hogy megy ez már 16 másodperc alatt. Ezen felbuzdulva elkezdjük fokozni az edzés intenzitását, amivel még javul az időnk, majd az edzések darabszámát is „felhúzzuk”, és hosszú évek kemény terhelésével (ha a megfelelő módon csináltuk) elérjük az annyira vágyott 10 másodperc körüli időt! Vagyis, a fejlődés útján sincs olyan, hogy „Végre megérkeztünk, most már hátradőlhetünk, mert innentől kezdve megy minden magától!”! Még a megvilágosodás, tudatraébredés is „csak” egy állomás (egy nagyon fontos és nehezen elérhető kiugrási pont), de az igazi munka ott kezdődik! Mint, amikor az autószerelő tanonc végre befejezi a szakiskolát, már birtokában van az elméleti tudásnak, megkapta a megfelelő szerszámokat, vagyis készen áll, és akkor azt mondja neki a mestere, hogy „ Na, irány, jöhet az igazi munka, szerelj össze egy autót!”!

 

Azért nem kell megijednünk, mert bár szintről szintre emelkedik a „terhelés”, annak fajlagossága azonban mindig ugyanazon a szinten marad, vagyis egyrészről MINDIG vállalható lesz számunkra a feladat, soha nem lesz lehetetlen, másrészről pedig mivel a mi teherbírásunk is fokozatosan nő, ezért sem éljük meg tragédiaként! Tenni persze mindig nekünk kell, előrelépni, felvállalni a következő lépcsőfokon ránk váró feladatokat, helyettünk végrehajtani senki nem tudja, hiszen ez a MI FELADATUNK, mely mindig egy előrelépés a Fejlődés feltartóztathatatlan folyamában!

 

Vágjunk bele bátran, hiszen a feladat mindig értünk van!