A második lépcsőfok: a BÖLCSESSÉG

 

 

Amikor már megszületett bennünk az igaz Szeretet, amikor már mindent „hideg fejjel”, vagyis a saját egónk által kreált befolyásoló érzelmek, ítélkezések nélkül tudunk látni, akkor következik a szellemi érettség szintje. Ezt valahogy úgy kell elképzelni, mint, amikor látunk egy felemelkedett mestert, misztikust, aki csak ül, mosolyog, szemléli a körülötte lévő világot és permanensen árad belőle a segítő szeretet és jóindulat.

Senkit nem akar megváltoztatni (főleg erővel nem), viszont, ha kérdezik, akkor nyugodt szelídséggel válaszol, mindig a szemlélő állapotában van, egybefolyik tudatilag a Mindenséggel, semmi nem izgatja, nincsenek benne érzelmeket felkorbácsoló vágyak. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek érzelmei, hanem azt, hogy teljes uralommal rendelkezik felettük, egy olyan „vezérléssel”, mely számára semmi erőfeszítéssel nem jár, legbelülről jön, és abszolút természetes.

 

Egy ilyen állapotba emelkedett embernek „kezd összeállni a kép”, vagyis kezdi megérteni a kapcsolódásokat. A kapcsolódások jelentősége abban rejlik, hogy elkezdjük, magunktól megérteni, tisztán látni az élet folyamatait. Kezdődhet ez a mesterségesen kreált civilizációnk mélyen belénk ültetett, belénk ívódott történéseivel, minthogy rájövünk mennyire irányított mesterséges a minket körbevevő társadalmunk. Elkezdjük látni, a reklámok, műsorok, újságok, stb. szándékosan a tudat elnyomására irányuló törekvéseit, és legfőképp a célját, hogy pontosan „mire is megy ki a játék”! Aztán jönnek az egyéb felismerések, akár a saját biológiai rendszerünk, akár az Univerzum felépítésével kapcsolatban, kezdjük meglátni, megérteni a párhuzamokat a mikro- és a makrokozmosz között.

 

 

Rájövünk, hogy nem létezik olyan, mint véletlen, minden irányított rendszer által működtetett, legyen az a Világmindenség, vagy a földi társadalmaink bármelyike. Átlátjuk azok „helyességét”, vagyis azt, hogy mi mennyire mesterséges, mi áll összhangban az univerzális alaptörvényekkel, és mi az, ami tudatos szándék által a rossz, a nem megfelelő irányba vezérelt.

 

Megértjük, hogy minden azért történik meg az életünkben, mert eljött az ideje, hogy minden találkozásnak célja van, hogy minden történésnek oka és következménye van. Felragyog a megértés, hogy mindent Mi alakítunk az életünkben a döntéseink egymás utáni láncolatával, hogy minden azért alakult úgy ahogy, mert mi irányítottuk oda ahova. Felvállaljuk ezért a felelősséget, vagyis tudatára ébredünk a „működési elveknek”, akár a közvetlen környezetünkben, akár a világ nagy dolgaival kapcsolatban!

 

Olyan ez, mintha nekilátnánk a régen nem pucolt, saras, piszkos ablakunk megtisztításának, és, ahogy távolítjuk el az évek alatt szinte rákövesedett port, koszt, kezdjük el lépésről lépésre egyre jobban látni, hogy mi van odakint. Először csak a Napfény kezd el egyre jobban áttörni az üvegen, majd kirajzolódnak a környezetünk formái, ezután meglátjuk a formák sokaságának összhangját, megértjük, hogy az a sokszor hallott süvítő hang a szél volt, amik ijesztő kopogással nekiverődtek az ablaknak, azok a fáról aláhullott ágacskák és levelek voltak.

Az egymás után felharsanó „zajok, zörgések”, mind a természet és az állatvilág megnyilvánulásai voltak, és óriási döbbenettel az arcunkon állapítjuk meg, hogy „Csoda Van Odakint!”, vagyis az eddigi szenvedéssel telinek gondolt és megélt világ helyett, maga a TÖKÉLETESSÉG vesz minket körül!

 

Egyszer s mindenkor a legnagyobb természetességgel átélve megértjük a Teremtő létét és szándékát, amit teljes szívvel elfogadunk, önként, jó érzéssel belesimulunk, és ezzel „megváltjuk jegyünket” a harmadik lépcsőfok eléréséhez, „Az Isteni akarat teljesítéséhez”!