Rendkívüli évhez érkeztünk! 2017-ben ismét óriási szerepet kapnak az angyalok, mégpedig olyan formában találkozhatunk Velük, ahogy már évek óta nem.

Az idei évről írtunk már sok aspektusból, hogy például planetáris szempontból a Nap éve, egyiptomi félisteni megvilágításból Ízisz és Hathor istennőkhöz kapcsolható, viszont, mivel 1-es év is az idei, vagyis olyan év, ami 10 évente van egyszer, és ráadásul az idén hozott döntéseink, cselekedetinek nagyon erősen kihatnak a következő 9 évünkre, ezért azt is érdemes megemlíteni, hogy ismét eljött az Angyalok ideje!

A 2007-es, 2008-as évekhez hasonlóan a Sors most szinte megnyilvánít, megnyit minden olyan kaput, lehetőséget, ami az emberiség fejlődését szolgálja, és ezen belül ismételten sokkal közelebb kerülhetünk az angyali szférákhoz és képviselőikhez, mint az elmúlt években. Az asztrozófiai elemzések is alátámasztják az idei év erős angyali segítői támogatását, mely egészen az év végéig kihat a mindennapi életünkre. Hogy milyen formában? Nagyon sok angyali üzenet, sugallat, megérzés érkezhet hozzánk, hívhaja fel magára a figyelmet, ill. az egész Földbolygót behálózó angyali erőterek nyílnak meg.

Az angyalokkal kapcsolatban nagyon sok értékes információ, leírás, értekezés található meg a világhálón, honlapunk is beszámol számos érdekes írással és praktikáról, melyeket alkalmazva angyali erőket vonzhatunk be az életünkbe, vagy éppen sokkal jobban rájuk tudunk hangolódni, ezért nem is igazán erről szeretnék írni, hanem arról, hogy mi az, amit kis befektetéssel, ám de nagy eredménnyel ki tudunk aknázni az idén! 

Az angyali entitásokat szinte minden, a témával komolyan foglalkozó irodalom, Isteni Segítőként jeleníti meg, ami alapesetben maximálisan igaz. Sok beszámoló szól arról, hogy, amikor az ember kijárta a „Földi Iskolát”, és egy magasabb szintre léphet, akkor válik belőle Angyali entitás, akik közül sokan tovább segítik a Földi létben megnyilvánuló emberiséget. Megpróbálnak sugallatokon keresztül a számunkra megfelelő irányba terelgetni minket, segíteni a tudati fejlődésünket, azt, hogy egyre többet és többet láthassunk meg a Világ történéseiből és szféráiból, hogy az emberiség rádöbbenhessen arra, hogy sokkal több dolog, szubsztancia és sík vesz minket körül, mint, amiket az őt fizikai érzékszervünkkel érzékelünk, felfogni tudunk. Támogatnak minket abban a felismerésben, amit tulajdonképpen néhány ezer éve elfelejtettünk, hiszen az ősi autentikus kultúrák, civilizációk, társadalmak mind tisztában voltak az angyali szférák létezésével, mi több élő kapcsolatot tartottak fent ezen síkokat benépesítő lényekkel, tisztelettel és alázattal tanultak a Nagy Segítőktől, és olvasztották mindennapjaikba a fentről érkezett tudást.

 

2017-ben Hazánkban is számos helyen nyílnak meg angyali erőterek, melyek mennyiségileg és minőségileg is sokkal intenzívebbek lesznek, más jellegű fejlődési lehetőségeket hordoznak magukban, mint az elmúlt néhány évben volt tapasztalható.

Akinek felkeltette érdeklődését az ilyen típusú energiák, információk befogadásának lehetősége, aki meg szeretne merítkezni ezekből a speciális, tudatfejlesztő, érzékenységet növelő és számos más pozitív potenciált magukban hordozó energiákból, az kövesse figyelemmel honlapunkat és Facebook oldalunkat, ahol folyamatos értesítéseket teszünk közzé az ilyen jellegű töltődési lehetőségeinkről.

Tedd meg TE az első lépést……aztán az energiák majd teszik a magukét!