Ki mennyit vállal magára a felelősségből? Amikor egy pár eljut odáig, hogy talán szét kellene menniük, mert külön jobb lenne, akkor az esetek nagy részében elkezdődik az ujjal mutogatás. Próbálja az egyik fél a másikra kenni, hogy miért is vallottak kudarcot, és persze igyekszik nyugtatgatni magát, hogy ez nem az ő hibája. 

 

Bizony amennyire én látom “darázsfészek téma” a kapcsolatok esetében a felelősségtudat. Az a probléma, hogy az emberek elvárásokkal mennek bele a románcokba, később pedig a házasságba is. Én ezt adom, te azt adod. Elvárom tőled ezt, Te meg örülj neki, hogy én vagyok Neked. Sokszor van ám úgy, hogy egyik vagy másik fél látja a hibákat, de úgy van vele ebben a rohanó világban, hogy legalább lesz egy stabil pont az életében. – Próbáljuk meg, legfeljebb ha nem megy, majd elválunk egymástól mint ágtól a levél. 

 

Honnan tudhatjuk, hogy a párunk nem vállal felelősséget a kapcsolatért? Vannak tipikus tünetek:

 – a másik fél hibáztatása (mindig úgy csűrjük csavarjuk a dolgokat, hogy a másik legyen a hibás)

– állandó kifogás keresés (ezt ezért nem tettem, azt azért nem)

– önigazolások (én mindent megtettem, de Te nem, kedves vagyok, de nincs viszonzás)


Tehát, nagyban azon múlik egy házasság jövője, hogy mennyi felelősséget vállalnak benne a párok. Ha egy kapcsolatban, nincsenek kifogások, nem létezik mellébeszélés és nem hallunk önigazolásokat a drágánktól, akkor az egy életképes frigy. Viszont, ha sűrűn tapasztaljuk a felsorolt tüneteket, akkor le kell ülnünk kommunikálni. Át kell beszélni, hogy ki mennyi felelősséget vállal a kapcsolatért. Mert az is lehet, hogy partnerünk az önigazolás útvesztőjébe tévedt, és észre sem veszi a vészjelzéseinket. Abban az esetben, ha többszöri átbeszélés után sem látszik javulás, akkor pedig el kell engedni egymást. 

 

 

A másik jellemző probléma a féltékenység. Ez is egy komoly csapda. Java részt arról szól, aki érzi. A féltékenység az önbecsülés hiányából ered. Ezt viszont a párunk nem tudja bennünk orvosolni. Mégis ő szenvedi el. Ha valaki betegesen féltékeny, az annak a tünete, hogy nem szereti eléggé saját magát, és attól fél, hogy ő kevés a partnerének. Ilyenkor tulajdonképpen feláldozza a párját eme egós megnyilvánulásának az oltárán. Az ugyanis minden kapcsolatot megöl, ha abban tartósan ott a féltékenység. Ha pedig egy kapcsolattal, kapcsolatban eljut odáig egy ember, hogy azon gondolkodik, hogy mi mindent áldozott ő fel ennek a románcnak az érdekében, az már régen rossz. Az tény, ha folyton féltékenykedünk azzal megnyirbáljuk a kedvesünk szárnyait, ugyanis egy idő után már nem mer semmit tenni, nehogy azzal ingereljen bennünket. 


Mivel egyre rohanóbb az élet, sajnos szüntelenül nő a válások aránya is. Jelenleg évi 5%-kal. Mára nagyjából minden második házasság válással végződik. Magyarul, sajnos kimondhatjuk, hogy ma szinte csak próbaházasságok köttetnek. Vagy sikerül vagy nem. Megszokjuk egymást vagy nem. Pedig kommunikációval és felelősségvállalással menthetőek lennének. Van az a szituáció amikor kéz a kézben sétáló párok mögött összesúgnak, hogy “nézd látszik rajtuk, hogy rég együtt vannak, mégis hogy szeretik egymást”. –Nos, a szánalom ingyen van, de az irigységért meg kell dolgozni!

 

A lehetőség adott! Ne azzal kezdjünk egy kapcsolatot, hogy ezek és ezek az elvárásaim. Nézzük meg, hogy feltétel nélkül el tudjuk e fogadni. Ha igen, akkor nyert ügye van a kapcsolatnak!