Furcsának tűnhet a cím, de hamarosan kiderül, miről is fog szólni a cikk.

1Egyik barátom cégvezető, egyszemélyes tulajdonos a saját cégében, mely tavaly ünnepelte 21 éves működését. Évről évre folyamatosan fejlődik a vállalat, cégvezető barátom ötletei, újításai által, melyek szinte mindig sikerrel megvalósulnak. Ő nem veti el a spiritualitást, de annyira nem érdekli, nem hozza hatásba, mikor, milyen csillagállás van, nem nagyon foglalkozik azzal, hogy 2016. a Mars éve…stb. Többször beszélgettem vele már erről és azt vallja, hogy nem elemezgeti, mikor-milyen bolygóállás van és ez milyen hatással van az emberekre, nem jár külön töltődni, nem meditál…stb., hanem igyekszik jól érezni magát a bőrében, ha külföldre megy nyaralni, nem az lebeg a szeme előtt, milyen energetikai helyek vannak a közelében…stb. Ezen beszélgetések során pedig megkérdezi, hogy én miért megyek ki szinte minden évben Egyiptomba. Nem unom még? Ő nem akar megérteni, megmagyarázni dolgokat, ő csak éli az életét családjával, vezeti cégét, élvezi annak anyagi előnyeit.

Pár hete beszélgettem vele újra és az első pár percben észlelhető volt, hogy valami nem stimmel. Elmondása alapján idén is több ötlettel igyekezett még hatékonyabbá tenni az iroda munkavégzését, hogy ezáltal szabad kapacitások kerülhessenek a felszínre, melyet kihasználva újabb feladatokat tudnak még hatékonyabban elvégezni a kollégák. És most volt idén az első olyan időszak, amikor nem jöttek be a tervek és nem értette, miért és elmondta, hogyan érzi most magát:

2„Ülök egy biciklin és tekerem folyamatosan. A bicikli meghajt egy motort, mely motor vizet pumpál egy kádba, a cél az, hogy a kád megteljen vízzel. De nem telik! És mindezt úgy élem meg, hogy tekerek, tekerek és néha, mintha ki lenne húzva a kádból a dugó és ezért nem telik meg a kád!” (Hát ezért lett a cikk címe: A kád és a bicikli esete.)

Elsőre megmosolyogtatott ez a kis történet, mellyel vázolta helyzetét, de aztán átgondoltam és már nem is volt annyira humoros. Örültem, hogy hozzám fordult segítségért, de túl sok ötletet nem tudtam neki adni, mint azt, hogy legyen újra többet a kollégái között, figyelje őket, mert lehet, hogy rés van a pajzson. Ezt úgy értem, lehet, hogy valaki nem akar beállni a sorba, nem akar húzni a vállalat „hajójában” az evezővel, hanem csak ül, úgy tesz, mintha ő is „evezős” lenne és közben kidobott a hajóból egy horgonyt és ezért nem halad a hajó.

3Ilyen és hasonló esetet biztos, hogy más is megtapasztalt már saját környezetében, amikor az elviselhető határokon belül, de szívét-lelkét kiteszi a cégért, vállalatért, baráti társaságért, bármilyen kisebb közösségért és valahogyan mégsem jól alakulnak a dolgok, mégsem halad az a hajó. Lehet, ilyenkor tényleg ki kell dobni mindenkinek a képzeletbeli kis horgonyát, leülni, figyelni és rájönni, van-e, ha igen, hol, rés a pajzson, ahol a befektetett munka, energia elillan, ugyanúgy, mint a kádból a víz, ha ki van húzva a dugó. Aztán, ha meglett a rés, igyekezzünk azt mielőbb befoltozni, pótolni, hogy aztán újra felhúzva a horgonyt, ismételten szárnyalhasson képzeletbeli kis hajónk…