advent

Az ekliptikán – a Nap útján -, az évkörön minden stációnak megvan a maga értelme, minden egymásra épül. A megelőző fázis nélkül az utána következő nem lehetne az, ami, nem tölthetné be azt a funkcióját, amit a Teremtő számára az égre felírt. Ennek a körforgásnak az értelme – többek között – az, hogy minden évben, a Föld lakói lehetőséget kapjanak arra, hogy tovább nemesedjenek, FÉNYesedjenek – az elérni kívánt cél: az ISTENEMBERRÉ válás útján.

A csillagos égbolt energiái azt ígérik, hogy általuk a Föld lakói folyamatosan magasabb szellemi szintre léphessenek.  Ennek célja pedig nem kevesebb, mint az emberben az isteni tudatosság megtalálása, az istenemberré válás.

Az évkör a Kos (kezdet) stációjával indul és a Halak (összegzés, lezárás, befejezés) ölén ér véget, azért, hogy aztán egy magasabb szellemi szinten indulhasson újra. Varázslatos körforgás! Értünk emberekért alkotott rendszer ez, melynek létrehozásába földi fennhatóság nem szólt bele.

Az évkör egy olyan szeletét szeretném most átnyújtani Nektek, mely minden emberben, minden évben így, vagy úgy – tudatosan, vagy tudattalanul, de nyomot hagy.

advent2

 

 

Advent időszaka minden évben sűrű. Valahogy minden összejön… Közeleg a karácsony, harc megy az ajándékokért, közben hajtás van a munkahelyeken, mert még az óévben mindent el kell intézni…, rohangálunk, meg akarunk felelni…. Közben pedig valahogy „nehéz” helyzetekbe kerülünk emberileg is, pont akkor, amikor amúgy is olyan stresszes minden.

Gyermekkorom óta foglalkozom asztrológiával. Mint mindent, ezt az időszakot is a csillagok szemüvegén keresztül vizsgálgattam, próbáltam rájönni, mi is zajlik itt az égi akarat szerint.

A választ az ősi asztrozófia adta csak meg számomra pár évvel ezelőtt. Csak a csillagos égbolton lévő csillagképekben haladó bolygók és csillagok valódi mozgása – és nem az ie. 500 körül ember alkotta zodiákus rendszer – adhat választ arra (is), hogy mi is zajlik az égen a FÉNY születése előtti négy hétben. A felismerés pedig mindig az első lépcső.

Minden évben, november 23-a körül a naprendszerünk Napja belép a Skorpió csillagkép mély és titokzatos birodalmába. (A zodiákus rendszer földi alkotói szinte pontosan erre a napra tették a nyilas zodiákus kezdetét.)

advent3

 

Beavató négy hét elé nézünk. A legnehezebb utazást kell megtegyük ilyenkor minden évben. Önmagunkkal kell szembenéznünk! A halál stációjának szokták az ég ezen helyét nevezni. Azonban nem a fizikai test, hanem az EGO HALÁLÁT jelenti mindez. Idén nyáron a Mars és a Szaturnusz hónapokig aktiválta a Skorpió csillagképet, szívünket nyitva ezzel. Most – mint minden év hasonló időszakában – a legfényesebb csillagunk, a Nap lép be ebbe a mély birodalomba. Innentől kezdve, 4 hétig minden Napot érintő fényszög és tranzit a beavatásunkról fog szólni. Biztosan észrevettétek már, hogy ilyenkor sokszor „nehéz”, „feszítő” helyzetbe kerülünk, a korábban említett amúgy is stresszes napokban. Az ok pedig az, hogy ebben a pár hétben egy olyan belső utazáson veszünk részt, aminek a célja, hogy fejlődjünk, levágjuk magunkról a nem FÉNYteremtő tulajdonságainkat. Szellemi szinten ez a befelé fordulás időszaka!

advent4

A csillagok tanítása szerint minden pillanat a fejlődésről szól, azonban, ha a külvilág zajában, november 23-a és december 21-22-e között ezt a mély belső munkát nem tudjuk, vagy akarjuk felvállalni, akkor egy döntően fontos lehetőséget hagyunk ki az évkörön arra, hogy a következőt magasabb lelki és szellemi szinten kezdhessük meg.

Ebben az időszakban a legbölcsebb – az egyéb elfoglaltságok mellet – IDŐT adni magunknak az elcsendesedésre és a befelé fordulásra. Ugyanis a tét, december 21-22-e körül az ÚJ FÉNY születése, mely minden évben bennünk kel új életre. Ha nem csináljuk meg a belső átminősítést, a fény nem tud újjászületni bennünk! Ez az adventi időszak igazi értelme.

A november 23-30 közötti napok minden évben a legfajsúlyosabb 1 hét. Ekkor jár a Nap a Skorpió ollójánál, illetve nyitja egybe az ollót az Antaressel, a szívcsillaggal. Ebben a pár napban biztosan kapunk próbákat, tükröket, amik megmutatják nekünk, hogy mi blokkolja bennünk a fény szétáradását, terjedését, terjesztését. Elsősorban belülre kell mindig nézzünk, de tükröt kaphatunk emberi kapcsolataink minőségéről is – van-e még benne fény, vagy része-e még a sorsunknak. Szakad, vagy mélyül időszak, hiszen a Skorpió nem ismer félmegoldásokat! November 30-án és december 1-én a Nap rááll az Antaresre, a skorpió szívcsillagra. A szívből születő szenvedély napjai ezek, legyen szó akár szeretetről, szerelemről, hivatásról, vagy műalkotásról.

advent5

 

 

A Tejút itt már megmutatkozik. Innentől kezdve a Nap a Tejút varázslatos spirál-galaxisán halad keresztül Advent időszakában.

December 13-14-15-16-a a Skorpió fullánkján való áthaladás napjai. Itt szoktak a tükrök arról szólni, hogy elsősorban mivel mérgezzük mi saját magunkat, illetve, hogy mások mivel próbálnak minket mérgezni. Ezek a napok szoktak a legkeményebben rámutatni a félelmeink, hiedelmeink mérgező voltára, a bennünk lévő dühre, haragra, agresszióra! Régi „vesszőparipám”, hogy a FÉL-ELEM-től semmi sem lesz jobb, csak befolyásolhatóbbak leszünk általa!

December 21-22-én pedig újjászületik bennünk a FÉNY! Egy fajsúlyos, beavató időszak után fellélegezhetünk és megérezhetjük Isten szeretetét, az Isten Szívét! A Nyilas csillagkép nyilának hegye, az Al Nasi csillag szimbolizálja mindezt.

Advent időszaka, azaz a skorpió birodalom számomra maga a csillagos égboltot szimbolizáló Tejút. Az ősiségben négy állócsillagot tartottak a Tejút négy oszlopának, mely a spirál-galaxist tartóoszlopként fogja. Antares, a Skorpió csillagkép szíve, Vega, a szférák zenéjét szimbolizáló lant csillagkép (Bak csillagcsalád), Capella, az Ég Kapuja (Bika csillagképhez köthető Auriga csk.), Szíriusz, a Hűség jelölője, Nagyboldogasszonyunk (Nimród csillagcsalád, Nagykutya csk.). Minden állócsillagot egy-egy szín jelöl. Antares-vörös, Vega-kék, Capella-sárga, Szíriusz-fehér.

advent6

 

Ha az adventi koszorúnkat e négy színből összeállított gyertyával készítjük el, akkor Advent idejére meghívhatjuk otthonunkba a Tejút univerzális erőit.

Mikor vasárnaponként egymás után meggyújtjuk a gyertyákat, hangolódjunk rá az adott csillag energiájára. Idén Advent napjai következőképpen követik egymást.

Advent 1. vasárnapja: november 27-én, Antares csillaga (vörös gyertya), a legmélyebb szeretet és szerelem erői, amelyben az egónak nincs helye. A Nap az első adventi héten, november 30-án el is éri ezt a csillagot!

Advent 2. vasárnapja: december 4-én, Vega csillaga (kék gyertya), a harmónia, a lágyság hangjának erői. A görög-szkíta mitológia szerint Orpheusz a lantjának hangjával altatta el az alvilág erőit, és így menekítette ki kedvesét, Eurüdikét az alvilágból.

Advent 3. vasárnapja: december 11-én, Capella csillaga (sárga gyertya), az az egyetlen Égi Kapu, ahol a hagyomány szerint az égi segítők a földre érkeznek.

Advent 4. vasárnapja: december 18-án, Szíriusz csillaga (fehér gyertya), a hűség szimbóluma, az Ősanya, Nagyboldogasszonyunk végtelen kiáradása. A „Napba öltözött Asszony” kozmikus szeretetének erői adjanak nekünk erőt és HITET ahhoz, hogy a beavatás próbáit kiállva újjászülethessen bennünk a FÉNY, december 21-22-én.

advent7

 

Áldott és a FÉNY-be emelő adventi napokat kívánok, sok szeretettel