Az idei év a Mars bolygó hatásainak jegyében telik. Nem kell ecsetelnem, mindenki érzi ennek áldásos, vagy éppen szenvedtető hatását. De vajon hogyan hat a Mars az emberi egóra?

Mindannyiunkban két „én” lakozik: vagyunk  egyrészt mi, az, amit valójában érzünk és gondolunk, és van az az „énünk”,  amit a külvilágnak eljátszunk. Az egó mindig arra törekszik, hogy megvédjen minket és ne engedje, hogy sérüljünk, próbál minket JÓnak feltüntetni , és csak duruzsol még akkor is, hogy ha belülről minden szempontból érezzük , hogy sántít a dolog.

mars1

 

Mit jelent ez?

Amikor hozunk egy döntést, az elindít minket egy úton. Lehetőségünk nyílik arra, hogy megtapasztaljuk önmagunkat és ilyenkor általában az történik, hogy mi azt gondoljuk,  az adott pillanatban a legjobb döntést hoztuk.

Miért? Azért, mert az adott pillanatban erre volt szükségünk.

De meddig tart az egó hatalma? Nos, hát addig, amíg szükségünk van rá!

És ezt erősítette fel az idei évben a Mars.

mars2

Felszínre hozta a tudatalattinkból azokat a gondolatokat, érzéseket, melyek eddig is bennünk voltak, csak vagy nem mertük, vagy nem akartuk felvállalni azokat. De most kaptunk egy löketet, és jobb esetben minden, de mindenestere elég sok minden feljött a „felszín” alól.

Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor egy turkálóban lelhetünk valódi kincseket, és igaz dolgokat, de ehhez rengeteg felesleges dolgon át kell ásnunk magunkat.

Itt is volt minden: igazi, komoly gyermekkori félelmekre, sérülésekre lehetett lelni, és felismerni, dolgozni rajta, majd mikor megértettük megtanultuk elengedni, megtanultunk MEGGYÓGYULNI ezekből.

mars3

 

És volt sok, az egónk által kreált védő mechanizmus, amiről úgy gondoljuk, hogy ez a mi igazságunk, holott ilyenkor csúszik el az elme egy olyan nézőpontba, amikor azt bizonygatja hogy „márpedig neki biztosan igaza van”,  keres egy csomó önigazolást magának, és ettől  jól megerősödik . És mi van mindezek után?  Csend, és nyugalom?

Nem, mert az Univerzum hordozza a nagy igazságokat, nem pedig mi, emberek. Amikor mi elhisszük magunkról, hogy valamit „hű de nagyon jól tudunk”, és „nekünk mindig igazunk van, punktum”, akkor nagyon nem jó úton járunk. Mindent meg lehet magyarázni es mindenkinek lehet igaza egy helyzetben, de mikor derül ki, mikor jó az irány?

mars4

Szeretnék most megosztani egy idézetet egy komoly spirituális tanítótól,  hátha az Ő mondatai kapcsán több mindenre ráébredünk: „A következő tanítások azoknak szólnak, akik az alacsonyabb iddhi-k (1) veszélyeit nem ismerik. Aki náda szavát (2), a hangtalan hangot hallani és megérteni akarja, annak tanulmányoznia kell dháraná (3) természetét. Ha a tanítvány már közömbössé vált az érzékelhető tárgyak iránt, keresse érzékeinek rádzsáját (királyát), a gondolat-létrehozót, őt, a csalódások forrását. Az elme a valóság gyilkosa. A tanítvány ölje meg a gyilkost. Mert, ha saját alakja valótlannak tetszik, mint ébredés után álmának alakjai, ha megszűnik hallani a sokat, akkor meghallhatja az Egyet, a belső hangot, amely megöli a külsőt. Csak akkor és nem előbb hagyhatja el aszat, a hamis birodalmát, hogy szat, az igaz országába térjen. Mielőtt a lélek látna, el kell érnie a belső összhangot és a test szemének vaknak kell lennie minden érzékcsalódással szemben. Mielőtt a lélek hallana, a képnek (az embernek) mind a harsogásra, mind a suttogásra, az elefánt trombitálására éppen úgy, mint az arany-legyecske zümmögésére süketnek kell lennie. Mielőtt a lélek értene és emlékezni tudna, egyesülnie kell a Néma Beszélővel, éppen úgy, ahogy a forma, amilyenné a cserépedény formálódik, előbb egyesül a fazekas elméjével.

Mert akkor a lélek hallani fog és emlékezni. És akkor a belső fülben megszólal A CSEND HANGJA