Pár hete megszólalt a fejemben a Gun’s and Roses egyik fülbemászó dallama, ami elég ismert: Civil War.

Megkértem egyik csapattársamat, segítsen lefordítani, miről szól a dal. A fordítás hamar megérkezett, de időhiány miatt félretettem a cikk megírását, melyet most pótolok.

“…Look at the hate we’re breeding                              Nézd az utálatot, amit gerjesztünk,
Look at the fear we’re feeding                                       Nézd a félelmet, amit táplálunk,
Look at the lives we’re leading                                      Nézd az életet, amit vezetünk,
The way we’ve always done before…”                       Ahogy ezelőtt is tettük

“…Look at the shoes your filling                                   Nézd a cipőket, amiket kitömsz
Look at the blood we’re spilling                                     Nézd a vért, amit kiloccsantunk
Look at the world we’re killing                                       Nézd a világot, amit megölünk
The way we’ve always done before                              Mint ahogy előtte csináltuk
Look in the doubt we’ve wallowed                                Nézd a kétséget, amiben hentergünk
Look at the leaders we’ve followed                              Nézd a vezetőket, akiket követünk
Look at the lies we’ve swallowed                                 Nézd a hazugságokat, amiket elnyelünk
And I don’t want to hear no more…”                             És amelyeket többé nem akarok hallani

“…I don’t need your civil war                                          Nekem nem kell a te polgárháborúd
It feeds the rich while it buries the poor…”                 Ez eteti a gazdagokat, miközben temeti a szegényeket

Hát, nem túl felemelő, lélekemelő gondolatok, elég is lesz ennyi.

háború_012016. a MARS energetikai hatásáról szól. Ezt ki pozitívan, ki negatívan éli meg, attól függően mi a megoldandó, meglépendő feladata, amit eddig halogatott. Hallottuk már Horváth Zoltán Ébredezőknél tartott előadásában, hogy a MARS a szőnyeg alá besöpört dolgokat hozza felszínre, hogy ezáltal végleg (remélhetőleg végleg) kisöpörjük saját házunk táját, megismerjük árnyék önmagunkat (az egónkat, az egós megnyilvánulásainkat), hogy könnyítsünk terheinken, ezáltal könnyebben tudjunk lépni egy újabb lépcsőt fejlődésünk útján.

De térjünk vissza a dal szövegéhez. Mikor megszólalt a címe a fejemben, még nem tudtam miért, aztán pár napja megértettem. Sajnos egyre többször tapasztalom környezetemben, hogy békeidőben szinte háborús helyzet van. Az emberek vívják saját, önmaguk háborúját, melyet sokszor kivetítenek másokra, ezzel hatásba tesznek másokat is. De miért is? Kérdésben van a válasz!

Miért? Ez a kérdőszó mindig az ellenállást fejezi ki. Miért ne?! Aki így reagálja le a váratlan helyzeteket, az a személy elgondolkodik, próbálkozik, még ha bukdácsol is… de kitartóan halad az útján. Van benne alázat, tisztelet a másik személy iránt, befogadó, elfogadó és egy „konfliktusos” helyzetben nem lenyomja, lekönyököli a másikat, hanem kordában tartja az egóját és megpróbálja tiszta fejjel, tiszta szívvel értelmezni az elsőre negatívan megélt történést. Leírva ez könnyűnek tűnik, de a valóságban ez nem annyira egyszerű, hiszen az árnyék énünk tele van hiedelmekkel, dogmákkal, melyek ilyen helyzetekben előjönnek és rossz irányba terelnek bennünket. (Erről a témáról bővebben beszélgettünk a május 18-án megjelent Ébredezők klub adásban)

Talán nem reménytelen a helyzet. Előbb vagy utóbb, mindannyian rájövünk saját gyengéinkre, melyeket igyekezzünk mielőbb felismerni, oldani, hogy a puttonyunk (energetikai ruhánk, auránk), minél terheletlenebb legyen, mert így egyre rugalmasabbak leszünk és egyre könnyedebben fogjuk tudni venni az Élet által (a fejlődésünk érdekében) elénk rakott újabb és újabb akadályokat, hiszen ha elfogadjuk azt, hogy az univerzumunk állandóan, folyamatosan tágul, akkor a fejlődésnek nincs vége és ezért minden nap újra és újra tenni, adni kell, hogy ezáltal mi is kaphassunk.

És visszautalva a cikk címére: ez Önmagunk háborúja. Ebben a háborúban az árnyék önmagunk hal meg, hogy életre kelhessen a színtiszta Lelkünk!