És most nem egy kulcscsomóra gondolok…

elhagyni_01Az életben vannak olyan pillanatok, amikor a körülöttünk lévő történések, információk olyan sűrűn, olyan változatosan lebegnek körülöttünk, hogy mire feleszmélünk, ott ülünk üresen, értetlenül, és pakolnánk a helyükre a dolgokat, szeretnénk értelmezni őket, de addigra már megint egy más megvilágításba kerül minden.
Mindenkinek ismerős ez a helyzet?

Ez a változás, kérem szépen…  Nem könnyű műfaj egy ember számára, sőt!

Mostanában mindig eszembe jut, hogy milyen lesz, mikor idősebb korunkban majd vissza gondolunk egy-egy döntésünkre, helyzetünkre, ami befolyásolta az életünket.

Mindent kipróbáltam? Mindent megtettem? Mindent megéltem?

Elég megtapasztalást gyűjtöttem? Sok embert bántottam, befolyásoltam? Tanítottam? Hazudtam? Szerettem?
Éltem? Éltettem?

elhagyni_02Mit csináltam? Vágytam? Vágyódtam?

Valójában nekem meggyőződésem, hogy ezeket a kérdéseket kizárólag csak emberként tudjuk kérdezni és megtapasztalni, a mi privilégiumunk emberként feltűnni ebben az Univerzumban.

És azért ez nagy dolog, nagyon nagy dolog!

Gazdálkodhatunk az időnkkel, a döntéseinkkel, megtapasztalásainkkal, érzéseinkkel, vágyainkkal, képzelődéseinkkel, szomorúságunkkal, hatalmunkkal, szerelmünkkel, pénzünkkel.

És valójában a létezésünkkel is gazdálkodunk.

Sosem tudjuk, erre mennyi időnk van, de egy biztos: a jelen mindig pont készen áll rá, hogy gazdálkodjunk, éljünk valamivel.
Mennyi forrást vonunk meg magunktól ott bent mélyen a félelmeinkkel, ítélkezésünkkel, a gyarlóságunkkal, képzelődéseinkkel!?.
Mindig ráfogjuk a pillanatnyi dolgainkat a külvilágra, hiszen kívül akarunk lenni, megmutatni magunkat.

Kedves ember miért nem mutatod meg magad?

Fáj? Félsz? Nem érted?

Akkor hagyd el….!