Varázslatos napok következnek!  Befordultunk a célegyenesbe…

asztrozofia_01Június 2-3-4-5 már előkészíti az éves előrejelzésben korábban említett nagy, június 20-i fénynégyzet energetikáját.

Jelen elemzést is az asztrozófia szellemiségén keresztül készítem el, mely csak érinti a nyugati asztrológia – tudatos földi döntésen alapuló – 12 zodiákus jegyre beosztott, egyenlő, 30 fokos rendszerét.  Az asztrozófia –  a naprendszerünk  bárki által megvizsgálható csillagos égbolt csillagképi rendszerét, bolygói és állócsillagai energiamezejének üzenetét közvetíti.

asztrozofia_08A hétvége főszereplői:  a Nap, a Hold, a Vénusz, a Jupiter, a Szaturnusz és a Neptun.

Az abszolút csúcspont 5-én, vasárnap hajnalban, 4 órakor lesz, amikor az újhold energetikája bekapcsolódik a teremtő négyzet rendszerébe. Ld. rajz.
Lényegében már most hétvégén feláll egy fénynégyzet (ráadásul dupla teremtő minőség), a június 20-i nagy fényteremtő négyzet nyitányaként, azonban kicsit más szereplőkkel. A 20-a üzenetrendszerét készíti elő és szoros összefüggésben áll vele.

asztrozofia_02A június 2-3-4-5-i hétvége lelki szinten hoz/hozhat forradalmat, a június 20-a üzenete már inkább – a mostani hétvége tapasztalataiból  merítkezve –  szellemi szinten.

A Nap és a Vénusz május 28-a óta kéz a kézben halad együtt az égen. 28-án a Bika csillagkép fejénél, az Aldebaran állócsillagnál találkoztak. Rendkívül fontos előkészítő időszakba értünk. A Tejutat és annak minőségét megelőző stációba! A Bika csillagkép feje a Tejútra tekint. Ez az egy két-nap (tehát május 28-29) minden évben meglátni engedi a Tejút varázsát. De amíg a Nap eléri a Tejutat, tehát méltóak lehetünk az energetikájára, még nagyon komoly belső munka áll előttünk. Idén még a hatványozottnál is hatványozottabban! Ennek a jegyében telik a június 2-3-4-5-i hétvége.

Nézzük a június  2-3-4-5-i üzenetrendszer  csillagképi mondanivalóját:

asztrozofia_03Nap együttállásban a Vénusszal:  a Bika fejét már elhagyták, már megpillantották a tejúti energetikát. Már a Bika csillagkép szarvai között haladnak, mely szarvak a Tejút felé emelnek. Ez az időszak a belső munka ideje. Mit kell ahhoz tegyek, hogy méltó legyek a tejúti minőségéhez. Végig kell menjek egy úton, amivel lehet, hogy munkám van, de a jutalom maga a csillagbölcső, az abszolút FÉNY! A nap óriási rálátást ad mindehhez, a Vénusz pedig idén a kulcs.

2 dolgot üzenhet a két bolygó együtt:

~ Vagy párkapcsolati, társkapcsolati (tehát nem csak szerelmi) rendszerekben enged meglátni valamit, ami a tejúthoz emelkedés záloga, vagy éppen annak a gátja.

asztrozofia_04 ~ A másik lehetőség pedig az, hogy a saját teremtő erőimre tudok rálátni óriási erővel (Nap). Fénynégyzetben, tehát a 360°-hoz viszonyítva 90°-os szögben fognak állni az említett bolygók egymással. Ez a teremtés fényszöge. Tehát rálátok (végre) arra, hogy mekkora óriási teremtő erő van a kezemben. Megteremtem (előhívom) a saját teremtő erőimet! Hiszen minden magyar ember (MAG) képes teremteni!

A Hold június 5-én hajnalban 4 órakor éri el a Vénuszt és a Napot, és együttállásba kerül velük a Bika csillagkép szarvainál. A Hold azonban most az ekliptika alatt halad, és úgy kerül szoros közelségbe a másik két bolygóval. Kulcsszó ebben az együttállásban a MÉLYSÉG, a lélek legmélye. Ha valaki azt gondolja, hogy már annyira mélyre ásott a saját lelkében, hogy annál már nincs mélyebb, akkor mégis próbálja meg. Mire vágyik a lélek, és mi a gátja annak, hogy a vágyak teljesülhessenek. Leginkább belül!

Ne felejtsük el, hogy a Mars még mindig retrográd, tehát földi szemmel nézve visszafelé halad az égen, az égi akaratot követi. Óriási erőt kapunk tőle ezen a hétvégén éppen ahhoz, hogy felszínre hozhassuk a lelkünk legmélyét!

Az említett hajnali órában egzakt szembenállásba lép a Hold a Szaturnusszal. Ez a fényszög a védelem fényszöge. Magunkra a családunkra, a hazánkra, a világra, bármire egyaránt kérhető a védelem. A csillagképi környezet miatt rendkívül nagy ereje lesz!

asztrozofia_05Jupiter az Oroszlán csillagképben halad továbbra is. A mostani hétvége, és ugyanígy a június 20-i energetika is a SORSUNK TELJES URALÁSÁNAK lehetőségét hozza el! Ha végig megyünk a belső úton és rálépünk a helyes útra, akkor függőségektől mentesen, a saját sorsunk királyává válhatunk.
Neptun a Vízöntő csillagkép jövő vizében halad, tehát a mostani és a június 20-i üzenetrendszer egyik kulcsa hogy a JÖVŐNK A TÉT. Mindaz, ami most lezajlik, még, ha munkával is jár, a jövőnket alapozza meg. A tét óriási!

Szaturnusz már elhagyta a Skorpió csillagkép ollóját és hétvégén tág együttállásba kerül a Skorpió csillagkép szívével az Antaressel. Szoros együttállás lesz majd 20-án. Csak a SZÍVVEL alapozhatjuk meg a jövőnket! Csak erre alapítható a jövő!  A Szaturnusz küszöbőr (Anubis). Valószínűleg vizsgafeladatot hoz majd a hétvégén (és 20-án is). De adja a megoldást is hozzá. A szív szava lesz a megoldás.

asztrozofia_06Egyéni képletekben a négy bolygó házhelyzetét kell megvizsgálni ahhoz, hogy konkrétan egy személynek milyen életterületen jelentkezik a június 2-3-4-5-i hétvége, illetve a június 20-i üzenetrendszer, de a cél ugyanaz, hogyan válhatunk méltóvá a Tejút minőségéhez!

Június 6-a napjáról még engedjetek meg pár szót. A Nap kéz a kézben a Vénusszal eléri az Orion csillagkép (Nimród ősapánk) bal lábát és együtt áll a Rigel állócsillaggal. Ekkor már túl leszünk ezen a fajsúlyos, de óriási lehetőségeket tartogató hétvégén, és rá egy napra a földkerekség első koronázott királyának égi képmását eléri a központi csillagunk.

Az Orion csillagkép Rigel állócsillaga Nimród bal lába. Óriási üzenet van ebben!  Nimród ezzel a lábával lép rá AZ ÚTRA. Ezzel teszi meg az első lépést a FELVÁLLALÁS irányába. És ez a legerősebb üzenete a júniusnak (június 2-3-4-5), de talán az egész évnek is. És nekünk üzen, Magyaroknak! A Tejút minőségében fel kell vállalnunk sorsfeladatunkat, itt és most, a MAG népeként. Hiszen az egyének dönthetnek másként, de egy egész nemzet a sorsfeladatát nem tudja kikerülni!

asztrozofia_07Az egész hétvége arról szól, hogy higgyük már el végre, igenis van teremtő erőnk, mégpedig óriási. És a megoldás a szívben van. Több, mint egy éve ezt üzenik nekünk a csillagok, a mostani júniusi illetve majd az augusztus 23-i csúcsponttal.

A béke és a szeretet a megoldás és ehhez mi magyarok megkaptuk a teremtő erőt, hát működtessük! Kérjük, lássuk és higgyük! Bármit sulykolna is a külvilág.

A csillagok tanítása szerint az egymással 90°-os fényszöggel kapcsolódó bolygók energetikájában nagy teremtő erő van. A mostani hétvégén, illetve június 20-án négy-négy ilyen 90°-os fényszög áll fel az égen, 6-6 bolygót aktiválva. Óriási a teremtés lehetősége, sőt továbbmegyek: nehéz, feszítő helyzeteket ez a fényszög igazán annak hoz, aki ellenáll az energetikájának és nem akar vele teremteni!

A világnak a Tejút minőségében szüksége van a MAG népére!

Szeretettel:
Gáspár Edina