A mai Kairó egyik elővárosi területén feküdt egykoron a Nap városa, az ókori Héliopolisz, Egyiptom egykori vallási központja és egyben fővárosa, melynek dicsőségére ma már csak az az árva obeliszk emlékeztet, amelyet a huszadik dinasztia (i.e. 1971- 1926) egyik fáraója, Szenuszert állíttatott fel. A régészettudomány álláspontja szerint a város már akkor, Szenuszert idejében is igen ősinek számított, virágzása az i.e. harmadik évezred közepére, ennek megfelelően keletkezésének ideje még ennél is korábbra tehető.

misztérium_01Iunu ( ez Hélipolisz eredeti egyiptomi neve) története valahol a történelem és a mítosz határán helyezkedik el, szorosan kapcsolódik az egyik legismertebb egyiptomi teremtéstörténethez. Ez az a hely ugyanis, ahol az a bizonyos ősdomb kiemelkedett az őskáosz, a Nun vizéből, s ahol Atum, a teremtő isten megvetette lábát.

A legkorábbi szövegváltozatok, amelyek a piramisszövegekben maradtak fenn, a „Zep Tepi”, vagyis az „Első Idő”, az Aranykor kezdetétől beszélik el a történetet. Az Aranykor akkor létezett, „mielőtt a harag megszületett…. mielőtt a viszály megszületett…. mielőtt a zűrzavar megszületett”.

Az „Első Idő” kifejezés a jelenlegi valóság, a Föld jelenlegi állapotának, legkésőbbi újjászületésének kezdetére, a teremtés isten által diktált ritmusát kimérő kozmikus óra első ütésére utal. Az egyiptomi sírfeliratok szövegei általában igen titokzatosak, mintha fátyolon keresztül pillantanánk a lehetséges „valóságok” szédítő időszakadékaiba, amelyek a mi valóságunkat körülveszik. A lehetséges valóságok mindegyike a Teremtő egy-egy gondolata, amely arra vár, hogy magára ölthesse az anyagi világ formáit.

Az „Első Idő” órájának legelső ütése előtt – állítják a szövegek – Atum, az istenek őse, a „Teljes Egy”, Mindenek Atyja mozdulatlanul feküdt az ős-űrben, az őskáosz vizében, a végtelen semmi, a sehol és a sötét közepén, melyet az egyiptomiak Nun-nak neveztek. A Teremtő, bár ekkor még mozdulatlan volt, mégis birtokában volt varázserejének, teremtő képességének, készen arra, hogy létrehozza saját megtestesüléseit, s hogy beteljesítse a teremtés végtelen lehetőségét. Ebben az állapotban, a semmi közepén, ő maga nem vált semmivé, a szövegek elmondják, hogy „ura volt tagjainak”, uralmat gyakorolt saját akarata, intellektusának ereje és létezésének bölcsessége felett.
Aztán egy adott pillanatban, melynek bekövetkezte eleve elrendeltetett, Atum megmozdult és kiemelkedett a Nun sűrű vizeiből, kimondva a teremtő Igét, melynek hatására saját tudata formát és szerkezetet öltött, s „valami” kibontakozott a semmiből.

misztérium_02A létezésnek a nemlétből történő felemelkedését, az isteni teremtő erő megnyilvánulását az egyiptomi szövegek három egymáshoz kapcsolódó szimbólummal fejezték ki. Az egyik az ősdomb, az első föld, amely a Nunból kiemelkedett, a második a Benben-kő, a harmadik pedig a Bennu-madár. Az egyiptomi hitvilágban mindhárom szimbólum Héliopoliszhoz kapcsolódik: itt volt a szent hely, a Hut-Benben, vagyis a Benben temploma, amelyet a Főnix házaként is említenek.
Héliopolisz eredeti nevének (Iunu) jelentése oszlop. Úgy vélték, hogy ez a szárazföld első darabja, amely kiszakadt a Nun vizeiből. Atum ezt magából teremtette, mert nem volt hol megvetnie a lábát. „Ó, Atum – olvashatjuk a piramisszövegekben – létezésed kezdetén magas Dombként emelkedtél fel, és Benben-kőként ragyogtál a Főnix templomában”.

misztérium_03Ám nem az ősdomb volt az Atum által teremtett szilárd anyag legelső darabja, az ugyanis a Benben-kő volt, „mely az égből hullott alá”, s amely valószínűleg egy meteoritdarab volt. Az egyiptomiak úgy tartották, hogy ez Atum magjának egy cseppjéből jött létre, mely az ősvízbe hullott. A titokzatos tárgyat egy időben Héliopoliszban őrizték, mint ereklyét, mégpedig a Főnix házában.

A „Könyv arról, ami a Duatban vár” azt is elárulja, hogy a beavatottaknak megmutatták, a tudatlan tekintetek elől azonban elrejtették:
„Ők azok, ott a Hut-Benben templománál… Saját szemükkel látják Rét, és ismerik titkos ábráit… A Hut-Benben védelmezi e rejtett dolgokat.”

misztérium_04Az eredeti Benben-kő, melyről azt tartották, hogy a „Duat rejtett titkainak” hordozója, réges-rég eltűnt Héliopoliszból, s ma már senki sem tudja, hol lehet. A piramisszövegek alapján tudjuk, hogy hegyes, elvékonyodó végű, csúcsos alakzat volt, amely megfelelt az építészetben alkalmazott piramisformának; aranylemezzel borított kis gúla, amely az obeliszk tetején foglalt helyet. A Benben adta tehát a piramisok sisakkövének és az obeliszkek csúcsán helyet foglaló zárókövek modelljét. Iunu tehát a Hut-Benben templomának udvarán álló megalitikus oszlop, az ősobeliszk után kapta a nevét.

S vajon mit szimbolizál a Bennu-madár, melynek neve szintén a „bnn” tőből származik? A görögök főnixmadarának modellje, a Bennu Atum másik megtestesülése, az a szürke gém, mely a mítosz szerint a teremtés pillanatában jelent meg az ősdomb egyik oszlopának tetejére kuporodva. A szövegek ezt a pillanatot úgy jelenítik meg, mint a Fény és a Szellem győzelmét a sötétség és a halál felett: „az életnek lélegzete a Bennu-madár torkából emelkedett fel, akiben Atum megtestesült az ős-semmi közepén.” Atum eme megtestesülése, az önnemző és haláltalan Bennu, aki áthidalja a szellem és az anyag közti szakadékot, aki tűzben emészti fel önmagát, hogy azután hamuiból újjászülessen, a lélek örök átalakulását jelképezi. A beavatottak mindig azt kutatták és arra vágytak, amit ő jelképez, az volt a céljuk, hogy – metaforikus értelemben – eggyé váljanak vele.
„Én vagyok a Bennu-madár, az újra eljövendő” – írja a Halottak Könyve.

misztérium_05Hegel, a német filozófus, így ír a Főnixről egy esszéjében: „A lélek- elfogyasztván létezésének burkát- nem pusztán egy másik burokba megy át, s nem is csak megifjodik, hanem megdicsőülten, tisztább lélekként lép elő. Létezésének felszámolása bizonyosan nem mehet végbe belső meghasonlás nélkül; önmagának tökéletes megsemmisülése azonban létezésének új formáját készíti elő, és anyagi megtestesülésének minden újabb fázisa a létezés magasabb fokára emeli.”

Történeti adatok tanúsága szerint egyes időszakokban nem kevesebb, mint 12.000 pap állt a Benben templom szolgálatában, ahol a titokzatos, gúla alakú követ őrizték, amely a legenda szerint a „mennyekből hullott alá”.

A várost magát szoros kapcsolat fűzte a Nagy Piramishoz és a Szfinxhez, mely építmények szintén precíz csillagászati számítások alapján épültek, s a melyek szintén a héliopoliszi papság irányítása alatt álltak.

misztérium_06A halál utáni élet kutatása már az „Első Időben”, évezredekkel az első fáraódinasztia megjelenése előtt megjelent Egyiptomban, s kezdetektől fogva bizonyos félisteni lények titokzatos csoportjával kapcsolódott össze, akiket „Semszu Hor”-nak, azaz Hórusz követőinek hívtak. A mítoszok szerint ők voltak Héliopolisz alapítói, „az égi misztérium tanítómesterei”. Az Egyiptomot is megteremtő félistenek által ránk hagyományozott, az Egyiptom eredetéről és e föld szent rendeltetéséről szóló tanítások és tudás hordozói voltak.

misztérium_07A „Semszu Hor” kifejezésben a „Semszu” (követő) szó alatt nem egy társaságot, kíséretet kell értenünk. Hórusz követői azok voltak, akik Hórusz „ösvényén” járnak. Hórusz isten pedig a tökéletessé vált ember, a megvilágosodott tudat jelképe.

A hóruszi utat, melyet egyúttal a „Nap útjának” is neveznek, járja minden ébredező lélek, aki önmaga beavatása által, az Isteni Rend törvényét mindenkor szem előtt tartva, az Egy akaratát kívánja beteljesíteni…

Forrás: Graham Hancock