Halotti rítusok és szertartások

fény_01„Intézd dolgaidat a földön úgy, ahogyan azt szíved reméli, amíg eljön számodra az a nap, a siratásé.”
/részlet a Harris papiruszból/

Manapság gyakran úgy jellemzik az ősi egyiptomiakat, mint akik egész életükben a halálra készültek. Ez valahol igaz is, meg nem is.

Az egyiptomi kultúra ránk maradt emlékei majdnem mind a halotti kultusszal függenek össze. Mégis, az életnek soha nem tapasztalt derűje, teljessége árad belőlük. Az egyiptomi ember teljes jelentőségében ismerte és értette a halál misztériumát. Ők, akik a tudás birtokában voltak, tisztában voltak vele, hogy a fizikai életünk végét jelentő halál valójában egy újjászületési rítus. A lélek újjászületésének ünnepe, az örök létezés kezdete. Egy olyan finom rezgésű szubsztancia, energia számára ugyanis, mint a lélek, az alacsony rezgésű fizikai testbe sűrűsödés, a leszületés az maga halál, ugyanakkor az a momentum, amit mi innen nézve halálnak hívunk, az a lélek számára az újjászületést jelenti. Ezért fordítottak az ősi kultúrákban az emberek nagy figyelmet arra, hogy a földi lét befejezése után a lelket, segítsék eljutni arra a helyre, ahonnan származik.

fény_02Az egyiptomi ember gondosan készült tehát erre az ünnepre. Már életében kijelölte sírhelyét, és egy erre kijelölt pappal elkészíttette magának azt a papiruszt, melyet halála után a sírba helyeztek, s amely biztosította lelke számára a Duat-on történő biztonságos átjutást.

Mindeközben az itt maradó test megfelelő ellátására is igen nagy gondot fordítottak.

fény_03Amikor valaki meghalt, belső részeit – az agyat és a zsigereket – eltávolították. Ennek az eljárásnak legrészletesebb leírását a nagy görög történetírónak Hérodotosznak és Diodórosznak köszönhetjük. „Először is kiszedik az agy egy részét görbe vassal az orron át, más részét pedig beleöntött szerekkel irtják ki. Aztán éles ethiópiai kővel felvágják a lágyékot, s eltávolítják az összes belet. A test alsó részét kiöblítik pálmaborral, majd összetört füstölőszerekkel újra kitisztítják, megtöltik összetört és tiszta mirhával, kasziával és mindenféle füstölőszerrel – csak épp tömjénnel nem-, s végül bevarrják. Ezután a testet bedörzsölik salétrommal és hetven napra elrejtik, tovább azonban nem maradhat így bevonva. Hetven nap elmúltával lemossák, az egészet körültekerik büsszoszvászon szalagokkal, s bekenik gumival, amelyet az egyiptomiak enyv helyett használnak. Ezután a hozzátartozók elviszik a holttestet, s fából készült ember alakú koporsóba helyezik.”

Az eljárás során a szívet nem távolították el. Az egyiptomiak felfogása szerint a szív a lélek helye. Így tehát, ha a lélek vissza akar térni majd a gondosan konzervált testbe, újra a szív lesz a lakhelye.

fény_04Az egyéb belső részeket kiemelés után gondosan lemosták, külön szárították, tartósították. Majd külön-külön becsomagolták azokat, és „szent edényekbe”, ún. kanópuszokba helyezték el. A négy létfontosságú szerv nemcsak élettanilag fontos az emberi élethez, a bennük lakozó szellemek kihatással vannak az egyén örök életére. A cselekedetek ezekben a szervekben őriződnek meg, és ha az egyénnek erősebb vágyai irányulnak erre az életre, mint az eljövendő örök életre, akkor nem tudja összegyűjteni szellemi adottságait és a testét. Ezért a négy belső szervet az ég négy tartópillérének, vagy a négy égtáj tartóoszlopának is nevezték. Ezt jelképezte a négy kanópusz edény, mely tulajdonképpen négy korsó volt, s amelyeknek feje Hórusz négy gyermekének fejét ábrázolta. Ez a négy isten, az emberfejű Amszet, a majomfejű Hapi, a karvalyfejű Duamutef és a sakálfejű Khebsennuf óvta a halott belső szerveit. Azokat, melyekre a visszatérésekor majd szüksége lesz. A tüdőt Hapi óvta, a májat Amszet, a gyomor Duamutef felügyelete alá tartozott, s a belek pedig Khebsennufhoz. Mindegyik szervhez egy-egy égtáj és az azt jelképező szín is tartozott. A tüdő, a levegő elemet is szimbolizáló Észak volt, színe a vörös. A máj Délhez tartozott, színe fehér. A sárga gyomor képviselte a Keletet, a fekete belek pedig a Nyugatot.

fény_05A halottnak minden szerve egy-egy isten uralma alá kerül. Teste Ozírisz teste. Bal halántékának tulajdonságai Tum isten tulajdonságai, jobb szeme Tum isten szeme, amelyek áthatolnak minden sötétségen. Bal szeme Hórusz szeme, mely megjelöl minden élő teremtményt. Felső ajka Íziszé, alsó ajka Nephtüszé. Nyaka istennői, kezei isteni lelkek, ujjai mennyei kígyók, Szelket skorpió istennő fiai. Oldalai Amon két tolla, háta Geb, gerinccsigolyái és hasa pedig Nun isten. Egy, a Halottak Könyvének másik részlete szerint pedig: „Jobb szemed az Éjszakai Bárka, bal szemed a Nappali bárka, szemöldököd az isteni Kilencség, koponyád Anubisz, tarkód Hórusz, ujjaid Thot, hajfonatod Ptah-Szokarisz..”

A bebalzsamozott testre amuletteket helyeztek, hogy útja során védelemmel lássák el az elhunyt lelkét. Amulettet élők is viseltek, de az alvilág ezernyi veszélye közepette a halottaknak nagyobb szükségük volt arra, hogy a szövegeken kívül minél több bűvös tárgy is védje testüket, és megszerezze számukra az istenek jóindulatát.

Védelmi amulettként használtak többek közt kis szíveket, kezeket, az ankh-ot, mely az életet szimbolizálja, a skarabeuszt, az Ozírisz hátgerincét jelképező Dzsed-et, Ízisz csomóját, a Tjet-et, valamint az Udjat-ot, Hórusz szemét. Mindezek után a testet koporsóba fektették, s megkezdődött utolsó földi útja végső nyughelye felé.

fény_06A temetési szertartás koronként és társadalmi rétegenként más és más volt. Egy fáraó temetésekor például az egész ország szigorú gyászt viselt. A templomok zárva maradtak. Minden zene elhallgatott, nem rendeztek lakomákat. Az emberek nem ittak bort és nem ettek húst. A legmagasabb rangú főméltóságok is durva szövésű ruhát öltöttek és mezítláb jártak. Csak a papok borotválkoztak, s nem mosdottak, hanem sárral kenték be és hamuval hintették arcukat. Mindez addig tartott, míg az elhunyt teste az oldatokban ázott, tehát gyakran hetven napig.

fény_07Mikor a fáraó testét kiemelték, és a balzsamozók a kijelölt papokkal megkezdték ünnepi szertartásukat, visszatért az élet Egyiptomba. Hórusz megtalálta apja, Ozírisz testét, Egyiptom ura a balzsamozók művészete révén visszanyerte életét, és a papok imádságai, valamit a Halottak Könyve segítségével egyenlő lett az istenekkel.

A halottat általában családtagokból, siratónőkből, papokból és áldozatvivő szolgákból álló temetési menet kísérte a sírhoz. Az áldozat, melyet a halottal együtt temetettek el, általában valamelyik, életes során használt személyes tárgya volt. Mielőtt végső nyughelyére, a sírkamrába helyezték volna a koporsót, függőlegesen felállították azt a sír bejárata előtt, arccal Dél felé fordítva.

fény_09A papok tisztító szertartásokat végeztek, majd következett a szem-pap „elalvása”, aki így, öntudatlan állapotban a halott lelkének keresésére indult. A hosszan tartó szent folyamat során különböző rítusokat végeztek a papok. Ezután következett az egyik legfontosabb szertartás, a „wepet-ra”, azaz a száj megnyitásának szertartása. Ezzel a ceremóniával a léleknek a testtől történő elválását segítették elő, és azt, hogy ne kötődjön vágyai és ösztönei révén a testhez, hanem akadálytalanul folytathassa útját a túlvilágon. A rítust egy Anubisz maszkot viselő pap végezte. Ehhez egy szekerce-szerű eszközt használt, melyet először a halott szeméhez, majd az orrához, a füléhez, végül a szájához helyezett, és közben varázsigéket mormolt. Úgy hitték, hogy ez volt az új élet, a beteljesülés pillanata. Az elhunyt összes érzékszerve újra működésbe lépett, lelke visszanyerte erejét a túlvilágon. Így kísérték, felélesztve örök otthonába, a sírba.

fény_11A továbbélésre más biztosítékok is léteztek. A legfőbb biztosíték volt maga a múmia, a gondosan konzervált test, hiszen a test és a lélek egysége miatt éppen a test épsége biztosítja, hogy a visszatérő lélek megtalálja „önmagát”. Az elhunytról gyakran készítettek egy szobrot, mely az ember Ka-ját szimbolizálta. Azt a „képmást”, melyet Khnum, a teremtő istenség hoz létre, amikor fazekaskorongján megformázza az embert. Az usébtik, a sírba helyezett szolga szobrocskák szintén a túlélést biztosították.

A Halottak Könyve egyik illusztrációján a napfelkelte és a napnyugta helyének, az ahet-nek, vagyis a horizontnak a hieroglifáját két oroszlán tartja a vállán. A két oroszlán neve: Tegnap és Holnap. Ezen a helyen, a Fényhegyen, ahol a Nap megkezdi pályáját a két hegy között, összetalálkozik a múlt és a jövő.

fény_12Az ellentétes irányba néző oroszlánfejek az idő két aspektusát, vadállati lényük pedig annak mindent elpusztító sodrását szimbolizálják. Egy halotti papiruszon a két oroszlán hátán a napgyermek egy a saját farkába harapó kígyóban, az örökkévalóság és a végtelen tér jelképében foglal helyet. A halál szervesen társult az örökkévalóság fogalmához. A pusztulás és a teremtés ez egyiptomiaknál összeolvad, egymást kiegészítő folyamatok ezek, melynek pozitív oldalát a két szárny között a napkorongban felemelkedő skarabeusz jelképezi az új életre támadás bizonyosságával…

Forrás: Dr. Kákosy László