hiedelmek_01Találós kérdés: minden ember ragaszkodik hozzá, mégis a fejlődésünk legnagyobb hátráltatója, mi az?

Minden ember ragaszkodik a sajátjaihoz, mi az?

Szabad a gazda? Nos, a hiedelmeink, illetve a meggyőződéseink.

Megkockáztatom, a legfontosabb dolog, ha valaki valóban fejlődni szeretne, ezek felszámolása, illetve átalakítása magunkban.

Ha ezt valaki megérti, esetleg meg is érzi, hogy mennyire gúzsba kötnek és visszafognak minket a hiedelmeink és a mély meggyőződéseink, és képes ezen változtatni, teljesen megváltozik a látásmódja, az élete, mi több, képes lesz száműzni a félelmet az életéből!

hiedelmek_02Mit is jelent a hiedelem szó, és miért ennyire káros?

A hiedelem tehát: határozott lelki állapot, meggyőződés, melynél fogva valamiről nem kétkedünk.

Közhiedelem: bizodalom, mely azon belső sejtésen épül, hogy nem csalódhatunk.

Vagyis, gyakorlatilag az érzelmeink, gondolataink által vezérelt, belénk nevelt programok, a társadalom elvárása alapján felépített jelenlegi világunk által kódolt hamis gondolkodás, amiről azt gondoljuk, hogy tökéletes, pedig valóban ezek terítenek el minket a Valóságtól.
Kárunkra van, félrevezető és váltig állítjuk, hogy igazunk van, és ezek a sémák irányítanak minket, az egész életünket Ráadásul, ez tűnik valóságnak a számunkra, és nagyon biztosak vagyunk benne.

És el is hisszük…. sajnos.

hiedelmek_03Mindez pedig azzal jár, hogy egy idő után nem tudjuk megkülönböztetni az igazi, valós intuícióink, megérzéseink hangját a meggyőződéseink, hiedelmeink hangjától. Nem látjuk a fától az erdőt, és ettől magunkat egy folyamatos érzelmi, és értelmi félrevezetettségben tartjuk.

Elvesszük a figyelmünket a lényegről.

Például: az apukám belém nevelte, hogy nem tudok lefogyni, nem vagyok képes megtanulni ezt, vagy azt, nem lehetek sikeres semmiben, „ez nálunk így szokás, te is így csináld”, stb.

Ezek a „programok” aztán sajnos mélyen rögzülnek bennünk, mi mély meggyőződéssel el is hisszük ezeket, ezért mi magunk is ezt programozzuk, ezt tekintjük igaznak. Később ez formálja az egész életről alkotott gondolatainkat, elképzeléseinket. Nem leszünk taníthatóak, rugalmasak, nem látjuk meg a Valóságot, folyamatos látszatban leszünk. Ez idővel aztán kényelmessé válik a számunkra, mert az elme biztonságra vágyik, védeni akar minket az ismeretlentől, és amikor belemegyünk egy váratlan cselekménybe, és új, és jó dolog ér minket, akkor csak legyintünk, és azt mondjuk: Á, ez csak véletlen volt!

hiedelmek_04Ez a fejlődés és az intuíció halála.

S mi az „ellenszer”?

Igyekezzünk mindig rugalmasak, taníthatóak maradni, menjünk bele a helyzetekbe, és tapasztaljuk meg, hogy sok minden máshogy van, mint ahogyan addig arról gondolkodtunk! Írjuk át, és vegyük kézbe a saját életünket!

És ami a legfontosabb: a látszatvilág olyan, mint egy színházi előadás; legyünk mi a főszereplő, nem pedig a közönség!