önmagad_01Leszületésünk pillanatában elfelejtjük létünk okát és lényünk valódiságát. Ez a játék része, mellyel tisztában voltunk, és mi magunk választottuk. Arra szerződtünk, hogy a feledés homályában végigcsináljuk a játéknak ezt a pályáját. A színtér úgy fest, mintha jelenleg az egész földet az ördög kormányozná. Már kicsi gyerekként sokan tapasztalnak erőszakot, elhanyagolást és rengetegen éheznek, kiszolgáltatva vannak mások gonoszságának, kizsákmányolásának, ártó szándékának. Úgy nevelkedik a következő generáció, hogy vigyázzon, mert ez egy gonosz világ és sok rosszra számíthat. Mi ez, ha nem a pokol tehetnénk fel a kérdést.

önmagad_02Ez a színpad, a fejlődés színtere. Ebben a gonosznak látszó világban nevelkedünk fel, ez itatja át lényünket és ennek a világnak a viselkedését, érzelmi, gondolati mintáit sajátítjuk el. Ebből a sötétségből kell elindulni a fény felé. Figyeljük meg világunkat, figyeljük meg a színteret. Ez nem a valóság, mint ahogy a színházi előadás is csak egy színjáték. A világunk, mely körülvesz minket a fejlődésünk színtere, mely kellék ahhoz, hogy a sötétségből a fény felé haladva, munkálkodjunk magunkon, fejlődjön tudatosságunk, személyünk, jellemünk és felismerjük, hogy MI MAGunk nem az vagyunk, és a világ sem az, mint aminek eddig gondoltuk, láttuk. Az egónk mi az elménkben él folyton gondolkodik, számít, fél, rágódik, aggódik, megsértődik, dühöng, csalódik, mert a sötétségben nevelkedett. El kell csendesíteni, amit úgy tudunk megtenni, hogy önmagunk és életünk megfigyelőivé válunk. Figyelünk, mint ahogy a színházban nézzük az előadást.

önmagad_03Lehet, hogy hat ránk és elérzékenyülünk vagy nevetünk, de tudjuk, hogy ez nem a valóság, ez egy színjáték, ami tulajdonképpen örömöt okoz nekünk, hisz ezért járunk színházba. Ahogy ezt a látásmódot kifejlesztjük, nem szenvedünk többé, mert nem ragadnak magukkal az események, nem gyűrnek maguk alá és soha többet nem okolunk senkit a sorsunk alakulásáért, még magunkat sem. Önvalónk mely valódi végtelen lényünk a mi szemeinken keresztül nézi a darabot, mely a Teremtő örömére szolgál.

Mindannyiunk szívének legmélyén ott él a Teremtő egy szikrája, mely a legtisztább szeretet, és a Teremtő része is vagyunk egyben.

Ezt a világot úgy menthetjük meg a sötétségből, ha önmagunkat emeljük fel a Fénybe. Ha nem ragadunk bele a színdarabba, hanem kiülünk a nézőtérre és meglátjuk, megértjük a darabot.
A színházban is átrendezik a színpadot, mi is átrendezhetjük életünk színpadát. Az emberiséget megmenteni fegyverekkel nem lehet. Önmagadat mentsd meg, a sötétségből emeld a Fénybe és megváltozik a színtér!

Ez a feladat. Ezen életen belül az egó, az elme sötétségéből, az Önvaló fényességébe emelkedni. Ez a Hóruszi út…