obeliszk_01Egyiptom nem csak a piramisairól és a szent templomairól híres, hanem az obeliszkekről is. Az obeliszk olyan, mint egy kis vékony, égig érő piramis.

Hosszú része egy sugárra, egy tűre emlékeztet, ezért is hívják Napsugárnak vagy Kleopátra Tűjének. Tetején egy piramis található, amelyet mindig arannyal borították – csakúgy, mint a nagy piramisok tetejét -, egyrészt a felkelő Nap fénye először és a lemenő Nap fénye utoljára azon csillant meg, másrészt így képes a leghatékonyabban fókuszálni az energiákat. Harmadrészt kifejezi azt is, hogy valami sugárszerűen tör ki a földből.

Az ősi egyiptomiak mindig tudatosan és célszerűen építkeztek. Legfőbb életcéljuk a fejlődés volt, hogy eggyé válhassanak a lelkükkel, s ezáltal eljuthassanak a Teremtőhöz. Ezt a törekvésüket talán az obeliszk formája fejezi ki a legtökéletesebben. Mire is képes egy obeliszk, hogyan tudja támogatni a fejlődni vágyókat? Egyrészt nagyon komoly rezgésemelő hatása által. Másrészt, ha spirituális energiába állítják, akkor azzal a rezgéssel egyesülve hihetetlenül nagy erőtereket tudnak létre hozni, melyek a tudat számára egy kilépési pontot vagy átlépési pontot képeznek más dimenziókba.

obeliszk_02Ahhoz, hogy egy obeliszk tökéletesen betöltse építésének a célját, egyszerre több kritériumnak is meg kell felelnie.

Csakis energiavonalak kereszteződésében lehetett építeni, vagy utólagosan oda beemelni. Akik már jártak a karnaki templomban mind tudják, hogy oda csak beemelni lehetett. A mai egyiptológusok szemszögéből nézve: a mintegy 320 tonnás, egy kőtömbből készült obeliszkek köré építették a templomot. Dänikenék szemszögéből nézve: egy űrhajó segítségével beemelték. Míg a spirituálisan gondolkodók szemszögéből nézve: a mágia erejét használták. A helyes válasz kitalálását a kedves olvasóra bízom.

Csak úgy, mint a templomok, az obeliszkek is képesek 1-1 csillagkép vagy bolygó energiáit befogni és transzformálni, azaz olyan rezgésszámra átalakítani, amelyet az emberi test még elbír és fel tudja használni a saját fejlődésére. Építéséhez vörös gránitot használtak, mert ez az egyik legkeményebb kőzet és a legmagasabb az érctartalma, ezáltal képes energiákat vezetni, tárolni és kisugározni. Sőt, olyan energia örvényeket hoznak létre, amelyek mind a 2 irányba képesek forogni, azaz összekötik a „ lent-et és a fent-et”!

A rajta lévő hieroglifek tulajdonképpen mágikus pecsétek, amik kódokként működnek. Tudjuk, az energia intelligens, s felismeri az előtte álló aktuális fejlettségi szintjét és ez alapján tölti az auráját.

obeliszk_03Egyiptom minden egyes Nap templomában többet is felállítottak, sőt minden más templom Nap szentélyei mellé is! Jelenleg Egyiptomban még 3 helyen élvezhetjük áldásos hatásait: Héliopoliszban, Karnakban, és Luxorban. Sajnos a többi obeliszket az elmúlt évszázadokban megvásárolták külföldi kormányok és hazájukba szállították. Ezeket a több száz tonnás gránittömböket felszeletelték a templomokban, majd új lakóhelyükön újból összeállították, összeforrasztották. Szerencsénkre, csak úgy, mint Egyiptomban, erővonalak kereszteződésébe helyezték, s ezáltal működőképesek.

Most teljes pompájukban gyönyörködhetünk bennük Európa több nagyvárosában (Róma, Párizs, London), sőt New Yorkban a Central Parkban is. Ez alól kivételt képez a Vatikán Szent Péter terén álló, melyen a középkorban ördögűzést hajtott végre az egyik pápa, és levésette róla a mágikus pecséteket…