egyiptom_011914 júliusában, egy hónappal az I. világháború kirobbanása előtt Gaston Maspero lemondott tisztségéről, és hazatért Franciaországba. Utóda, vagyis a Régészeti Hivatal új főigazgatója Pierre Lacau lett, akinek a beceneve – „Atyaisten” – sokat sejtet arról, miféle ember döntött a továbbiakban Egyiptom kincseinek sorsa felől.

Maspero a világ múzeumait egyetlen nagy családnak tekintette, és a leletek elosztásánál igyekezett gondoskodni arról, hogy Egyiptomban minden múzeum elsőrendű műtárgyak reprezentatív gyűjteményéhez jusson. De mindez megváltozott, amikor Lacau váltotta őt hivatalában. Neki ugyanis meggyőződése volt, hogy Maspero túl engedékenyen bánt a külföldi ásatókkal, és túl bőkezű volt, ezért eltökélte, hogy változtat a helyzeten.

Lacau kompetenciáját senki sem vonta kétségbe: kiváló tudós volt, nagyszerű adminisztrátor és Egyiptom hűséges barátja. Ugyanakkor nagyon önfejű és arrogáns is tudott lenni, a diplomatikus viselkedés nem tartozott az erősségei közé. Az ő irányítása alatt a régészek aranyszabadsága, és lehetőségeik fokozatosan beszűkültek.

egyiptom_02Tutankhamon gyakorlatilag érintetlen sírjának 1922-ben történt felfedezésével a tétek drámaian megemelkedtek. Howard Carter és az egyiptomi hatóságok már nem csupán a leletek tulajdonjogáért csatáztak, hanem azt is vitatták, hogy van-e joga egyáltalán az ásatás vezetőjének a saját, és nem a hivatal elképzelései szerint dolgozni. A helyzetet súlyosbította az egyre élesebbé váló egyiptomi nacionalizmus, és mindez oda vezetett, hogy a leletek egyenlő elosztásának befellegzett.

Életre kel egy majdnem elfeledett ifjú fáraó emléke

Arra utaló jeleket, hogy Tutankhamonnak sírja van a Királyok Völgyében, már 1905-ben és 1908-ban felfedezett Theodore Davis, aki az egyik sírban (KV54) egy csomó balzsamozáshoz használt holmi közt egy kis fajanszkelyhet talált a király nevével. Később, amikor feltárta a kicsiny, egy kamrás KV58-as jelzéssel ellátott sírt, akkor pedig egy halom aranylemezkét talált Tutankhamon és Ay nevével. Davis ekkor meg volt győződve róla, hogy magát a sírt találta meg, ahonnan ezek a tárgyak származtak.

egyiptom_03Howard Carter és szponzora, Lord Carnarvon azonban ugyanilyen szilárdan hitték, hogy Davis téved, és az ifjú fáraó sírját tovább kell keresni. Tudták ugyanis, hogy az uralkodó holtteste nem bukkant fel a királyi múmiák egyik rejtekhelyén sem, és épp ezért feltételezték azt is, hogy sírja épségben fennmaradt.

1922. november 4-én, amikor felfedezték IV. Ramszesz sírjának bejárata alatt a sziklába vájt első lépcsőfokot, kiderült, hogy innen további fokok vezetnek lefelé, egy sír elfalazott bejáratához, amelyen hat különböző típusú pecsét díszelgett, közülük öt Tutankhamon koronázási nevét (Neb-Kheperu-Ré) viselte.

„Végre csodálatos kincset fedeztünk fel a völgyben: egy pompás sírt érintetlen pecsétekkel. Megérkezéséig visszatemettük, gratulálok.”

Amikor Lord Carnarvon kézhez kapta Howard Carter táviratát, azonnal tengerre szállt lányával, Evelynnel, hogy szemmel kísérje a feltárást.

egyiptom_04A Carter életművében is leírt történet szerint, amikor újra feltárták az ideiglenesen betemetett sír bejáratát, a „régész” csak ekkor vett észre a bal felső sarokban egy újra lepecsételt lyukat, amely szerinte azt jelezte, hogy valaki, vagy valakik már jártak előtte a sírban, alighanem rablók. Ám Carter kortársai szerint nem más, mint maga Carter járt bent a felfedezés hivatalos nyilvánosságra hozatala előtt, s (megbízói utasításának megfelelően) néhány tárgyat „zsebre tett”, majd ő maga újra „lepecsételte” a sír bejáratát, s később a sírrablókra fogta a dolgot.

Feljegyzései szerint, nem tudták, mire számítsanak, mindenesetre kibontották a lepecsételt ajtónyílást, és megtisztították mögötte az omladékkal teli folyosót.

1922. november 26-án délután 4 órakor ott álltak a kitakarított folyosó végén, a második lepecsételt ajtó előtt, amelynek bal felső sarkában egy újabb betömött lyuk nyoma látszott. Carter kibontott egy kis rést, ezen bedugott egy égő gyertyát, hogy ellenőrizze a levegőt, majd bekémlelt.

egyiptom_05„Először semmit nem láttam, mert a belülről kiáramló meleg levegő meglibegtette a gyertyalángot, de amint a szemem hozzászokott a gyenge fényhez, lassan kiemelkedtek a benti helyiség részletei a félhomályból; furcsa állatok, szobrok és arany – mindenütt, mindenütt arany csillogott.”

A sír, amely hivatalosan immár a KV62-es számot viseli, piciny volt a többi, korábban felfedezett síremlékhez képest. Tutankhamon igen fiatalon, 9 éves kora körül került trónra és uralkodásának tizedik évében halt meg. „Hivatalos” nyughelyét már elkezdték kivájni a nyugati Völgyben, de a király váratlan halála idején nem tudták befejezni azt, így sürgősen valamilyen megoldást kellett keresni. Valószínű, hogy végül aztán egy magánsírt alakítottak át hirtelenjében királyi célokra. Erre utal a sír mérete és elrendezése is.

egyiptom_06Mindössze hat részből áll: a bejárati lépcső, a törmelékkel feltöltött folyosó, a bejárati kamra az állatfejes ágyakkal, a kocsikkal és a két életnagyságú Ka szoborral, egy oldalkamra, amelyet eredetileg a király boroskancsóinak és élelemkészletének szántak, a díszes sírkamra, benne a négy masszív, aranyozott faszentély, alattuk pedig a király múmiáját őrző kvarcitszarkofág a belső koporsókkal (a legbelső színarany), s a hatodik helyiség a kincseskamra, ahol a kanópusz edényeket megtalálták.

Amikor Carterék beléptek, minden sarokban rendetlenül összezsúfolt, helyenként a mennyezetig tornyosuló halotti felszerelést találtak, és mindez a leggazdagabb anyag, amely valaha is előkerült egyiptomi sírból!

egyiptom_07Tutankhamon sírjának felfedezése új, és teljesen más megvilágításba helyezte azt a gazdagságot, kifinomultságot, amely az i.e. 14. század vége felé jellemezte az egyiptomi udvart. Carnarvon és Carter káprázatos leletének jóvoltából az egész világ a saját szemével láthatta, mit jelent, amit a régészek „az ókori Egyiptom pompájának” neveznek. Egyiptológus ismerőseim mondták még annak idején nekem, hogy a szakma egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen ha egy „jelentéktelen” kis fáraó sírja ilyen kincseket rejtett, elképzelésünk sincs róla, mit találhattak volna például II. Ramszesz sírjában, ha az érintetlenül megmaradt volna az utókor számára?!

egyiptom_08A fantasztikus leletek között a király személyes tárgyai is megtalálható, olyanok, melyeket a fáraó életében használt. Épp ezek hozzák emberközelbe a fiatal fiút: az ékszerek és az uralkodói jelvények, a tömérdek ruhanemű, a királyi lakosztályból származó szelencék, ládák, trónusok, a király ágya, karosszéke, zsámolya, harci kocsija, fegyverzete, értékes olajok, testápolószerek, játékok (köztük Tutankhamon szenet táblája), stb. Ehhez a tündöklő zsákmányhoz mérhető leletanyag még soha nem látott napvilágot. És ugyan ki venné észre, ha ebből hiányozna néhány tárgy….?

egyiptom_09Carter emlékezetes leletét követően a Királyok Völgye évtizedekre eltűnt az egyiptológia érdeklődési köréből, a feltételezések szerint ugyanis Tutankhamon felfedezése után nem maradt ott semmi keresnivaló. Ma is számos expedíció dolgozik a terepen, régóta ismert sírokat kutatnak át esetlegesen elsikkadt adatokért, és újabb ásatásokat végeznek olyan helyeken, amiket annak idején Theodore Davis és Howard Carter párosa félvállról vett. Az eredmények jelentősek: két újabb érintetlen hercegi szarkofág került elő, valamint egy fantasztikus építészeti csoda, a II. Ramszesz fiai számára épített KV5-ös sír, melyen a mai napig dolgozik Kent Weeks és a Theban Mapping Project.

egyiptom_10A Tutankhamon-lelet kapcsán szégyenletes marakodás tört ki a sír meg a kincsek tulajdonjogáért. Rontott a helyzeten az is, hogy Ludwig Borchardt épp ekkor találta jónak bejelenteni, hogy megtalálta Nefertiti királyné (Ehnaton fáraó felesége) gyönyörű mellszobrát, amit aztán egy bőröndbe pakolva egyszerűen kivitt az országból.

Kié ez az ország végtére is? – kezdték kérdezgetni az egyiptomiak. Miért kellene bármilyen jogot adni holmi idegeneknek Egyiptom örökségéhez? A visszahatás áldozata lett a Kairói Egyiptomi Múzeum új épülete is, amelynek költségeire nem más, mint ifjabb John D. Rockefeller (!) ajánlott fel 10 millió dollárt, ám ezt az egyiptomiak elutasították.

A következő években fokozódtak a nehézségek, fogyatkozni kezdtek a külföldi expedíciók, mert nem egy közülük csak a megszerzett műtárgyaktól függően kapott anyagi támogatást. Sokan – közülük például a Petrie-féle British School of Archeology, vagy a Metropolitan Museum of Art – ekkor vonultak ki Egyiptomból és kezdtek ásatásokat a világ más tájain.

„Azt hiszem, tagadhatatlan, hogy az utóbbi esztendőkben az egyiptológusok tevékenysége javarészt az ásatásban merült ki. A tudomány követelményeinél fontosabbá váltak a múzeumok igényei; az elsődleges cél a régiségek megszerzése lett, és a régi emberekre vonatkozó ismeretek összegyűjtését csak másodlagosan vették figyelembe.” – írta a korról találóan Sir Alan H. Gardiner.

forrás: Nicholas Reeves

folyt.köv.

<- Az ókori Egyiptom újkori felfedezői sorozat