egy_01Mariette halála után, 1881-től egészen 1914-ig Gaston Camille Maspero felügyelte az ásatásokat Egyiptomban. Az új igazgatót egészen más fából faragták, mint zordon elődjét: Maspero ugyanis elbűvölő ember volt, nemcsak igazi tudós, hanem remek szervező és diplomata is.

Öröksége kezdetben meglehetősen bizonytalan lábakon állt. Egyiptomot, amely Iszmail Khedive túlköltekezése miatt súlyos adósságokba keveredett, 1879-ben kettős, brit-francia felügyelet alá helyezték. Az ország gazdaságát az angolok irányították, a kultúráért pedig (jog, oktatás és régészet) a franciák feleltek.
(Talán nem véletlen, hogy éppen e két ország „szállta meg” és vette felügyelete alá Egyiptomot. E két birodalom „termelte ki” a legtöbb szabadkőművest, London és Párizs adott otthont a legkomolyabb páholyoknak. S a szabadkőművesek már akkor kerestek valamit, ami valahol ott volt (van) elrejtve.)

Az angolok révén Maspero hivatala megfelelő támogatásban részesült, így lehetőség nyílt a szabályozott ásatások nagymértékű kiterjesztésére, melynek során nemzetközi alapokra helyezték a Nílus-völgy régészeti feltárásait. A koncessziós jogok odaítéléséről a franciák döntöttek, de a briteknek is beleszólása volt abba, hogy ki kezdhessen ásatásba Egyiptom földjén.

egy_02A Deir-el-Bahari rejtekhely felfedezése

Az egyiptomi uralkodók sírjait már saját korukban elkezdték fosztogatni sírrablók. A „szakma” családon belül öröklődött, egész dinasztiák választották megélhetési forrásként a kincsvadászatot. Annak érdekében, hogy legalább a néhai uralkodók múmiáit megmenthessék, a papok úgy döntöttek, hogy összegyűjtik Egyiptom fáraóinak földi maradványait, és biztonságos, egyben titkos rejtekhelyre szállítják át őket.

A titok néhány évszázadig maradt csak titok: 1881-ben merő véletlenségből fedezte fel a Deir-el-Bahari sziklák mélyedésében a thébai sírt egy helybéli, aki az elkóborolt kecskéjét kereste a környéken. Ahmed Abd-el Raszul az egész vidéket aláaknázó függőleges sírkamrák egyikének mélyén talált rá a kecskéjére.

egy_03Leereszkedett utána, és kisvártatva sötét alakokkal telezsúfolt folyóson találta magát. Amikor gyertyát gyújtott, körvonalazódtak előtte a figurák: ameddig csak a szem ellátott, egymás hegyén-hátán elhelyezett poros fakoporsók lenyűgöző látványa fogadta, melyekről hamarosan kiderült, hogy bizony nem mindennapi koporsók – az egyes darabok homlokán látható ureusz, a királyi kobra, valamint a fedeleken szereplő kartusok minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy a sír, amelybe Ahmed botlott, királyokkal volt tele.

A „felfedező” és testvére éveken át titkolták, hogy mit találtak, ám nem voltak szemfülesek; valakinek feltűnt, hogy a luxori régiségpiacra igen fontos leletek szivárogtak be, s ezzel magukra vonták a hatóságok figyelmét. A nyomok elvezettek a két sírrablóhoz, akiket aztán kegyetlen kihallgatásnak és tortúrának vetettek alá, s végül vallottak.
Mivel Gaston Maspero, akit Mariette nem sokkal azelőtt nevezett ki a Régészeti Hivatal élére, épp Franciaországban tartózkodott, amikor fény derült az esetre, a kihallgatásokat Émile Burgsch folytatta le. Ő volt az, aki végül magába a sírba is leereszkedett. Visszaemlékezése szerint, amikor meglátta a kamrát, olyan érzése támadt, mintha álmodna.

egy_04„Miután magamhoz tértem, amennyire csak a fáklyám engedte, megvizsgáltam őket, és azonnal láttam, hogy a koporsók mindkét nembeli királymúmiákat tartalmaznak – és ez még mind semmi. Vezetőm elé vágva a kamra végéhez siettem… és részint a falnak dőlve, részint a földre fektetve még több, lenyűgöző nagyságú és súlyú múmialádát találtam. Aranyborítású, csillogó felszínükön saját, izgatott ábrázatom tükörképét pillantottam meg, s úgy éreztem, mintha tulajdon őseim szemébe néztem volna.”

Soha azelőtt nem találtak ehhez fogható leletet, s mire híre ment a felfedezésnek, a helybéliek nyugtalankodni is kezdtek. Burgsch felismerte, hogy további szigorú intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy elejét vegyék a további fosztogatásoknak. A sírt napokon belül kiürítették, tulajdonosaikat pedig – több mint 50 királyt, királynét, udvaroncot, közel 6000 tárggyal egyetemben – útnak indították Bulaqba a múzeum gőzösén.

egy_05Már az is meglepetésként érte a tudóstársadalmat, hogy ennyi királyt – családtagjaikkal és kíséretükkel együtt – egyetlen sírban fedeztek fel; a koporsók gyenge minősége és rossz állapota, valamint a XXI. dinasztiabeli múmiák sírfelszerelésének hiánya pedig még inkább zavarba ejtő volt. A koporsókon és a bepólyált múmiákon található címkék azonban mindenre fényt derítettek:

„15.év, az akhet évszak harmadik hónapjának 6.napján: Uszermaatre-Szetepenre (azaz II.Ramszesz) Ozírisz király, Élet, Üdv, Egészség Neki, megújulásának napja, amikor újratemették Menmaatre Széthi (I.Széthi) sírjában Pinedzsem főpap által.”

Az Újbirodalom királyainak végső nyughelyét ma II.Pinedzsem, thébai főpap családi sírkamrájaként (DB320) azonosítják.

A királyi múmiák felfedezése nemzetközi szenzációt keltett. A régészek alig mertek hinni a szerencséjüknek… 1881 előtt Egyiptom királyai csupán, mint szobrokhoz, domborművekhez és régi papiruszokhoz kapcsolódó nevek éltek előttük: most azonban a szemükbe nézhettek, megérinthették őket. És az ehhez hasonló felfedezések sora még nem ért véget….Sőt, most kezdődött csak el igazán.

egy_06Az első érintetlen sírra 1886-ban talált rá egy beduin, két társával egyetemben. Amikor hírét vették a felfedezésnek, Maspero és csapata a helyszínre sietett, és az egyiptológia történetében először mindent nagyon alaposan, módszeresen leltárba vettek. Ez volt az első klasszikus régészeti munka. Mindenről jegyzetet készítettek, rendszerezetten végezték el a kamra megtisztítását, és megszervezték, hogy a múzeum hajója a sír lakóit Kairóba szállítsa. Elővigyázatosságuk ellenére azonban, a lelet súlyos károkat szenvedett: a hajóra történő szállítás során több tárgyat elloptak, megrongáltak, illetve teljesen tönkretettek.

A feliratok szerint a megtalált sír tulajdonosa Szennedzsem volt, „szolga az Igazság Helyén”, azaz munkás, aki a Királyok és Királynék Völgyében a sírok kivájásán, díszítésén és felszerelésén dolgozott. A helyi viszonyokhoz képest viszonylag jómódú volt, népes családjával a Deir-El-Medine-i kézműves telepen élt, mégpedig I. Széthi fáraó idején. Kétségtelenül fontos szerepet játszott a fáraó sírjának kialakításában. Sírjának leletanyaga fontos információval szolgál a kor feltörekvő középosztályának temetkezési szokásairól.

egy_07Nem sokkal Szennedzsem sírjának felfedezése után Maspero, gyenge egészségi állapota miatt visszatért Franciaországba. Megüresedett posztját egy honfitársa, Eugène Grébaut foglalta el, aki 1883 óta a Francia Régészeti Misszió vezetője volt Kairóban. Kinevezése mind az egyiptológusok, mind a helybéli egyiptomiak körében nagy ellenérzést váltott ki, szinte senki nem tartotta alkalmasnak e poszt betöltésére. Legnagyobb „teljesítménye” az volt, hogy Mariette gyűjteményét átszállíttatta Bulaq-ból egy új, gízai múzeumba, útközben azonban rengeteg lelet „elveszett”. A politika mindenkit elégedetlenséggel töltött el, a terepen azonban a megszokott mederben folyt tovább a munka.

1887-ben napvilágra került Egyiptom elfeledett és homályos időszakának egyik legfontosabb lelete, melyet az Amarna-levéltár néven ismer a szakma. Ez a lelet Egyiptom közel-keleti szomszédainak ékírással televésett több, mint 300 (illetve a későbbi felfedezésekkel együtt ma már 382) tábláját tartalmazza. A táblákat, melyeket első pillantásra egyáltalán nem találtak értékesnek, Párizsba szállították, ahol Jules Oppert, a kiváló asszírológus vizsgálta meg először. Kiváló szakember volt, de idősödő, és ekkor már szinte teljesen vak. Nem csoda, hogy a táblákat egyértelmű hamisítványnak nyilvánította.

egy_08Szerencsére Oppert mellett a British Museum segédkurátorának, a furfangos E.A.Wallis Budge-nak is sikerült a táblákat közelebbről szemügyre vennie. Budge meglehetősen jól értett az ékíráshoz, és idősebb kollégájával ellentétben azonnal felismerte a jelentőségét annak, amit a kezében tartott. Emlékirataiban így ír erről:

„A legnagyobb és legolvashatóbb táblán…sikerült kivennem az A-na Ni-ib-mu-a-r-ya, azaz a Nibmuariyának kifejezést, egy másikon pedig az (A)-na Ni-im-mu-ri-ya sar mátu Mi-isz-ri szavakat, azaz „Nimmuriyának, Egyiptom ország királyának”… Biztos voltam benne, hogy a táblák valódiak, és abban is, hogy hatalmas történeti jelentőséggel bírnak.”

A szóban forgó király III.Amenhotep volt: az ő fiának, Ehnaton parancsára épült fel az el-amarnai síkságon Ahetaton új fővárosa.

Budge sejtése beigazolódott: a táblák egy, az i.e. II. évezred közepéről származó, egyedülálló diplomáciai levéltár részét képezték. Szakmai körökben hamar kiszivárgott a lelet jelentőségének híre, s a zsákmány maradék darabjaira azonnal lecsapott a Berlin Múzeum, a Louvre és a Bulaq-i Egyiptomi Múzeum.
Úgy tartják, hogy a levéltár anyaga egy 15-30 év közötti időszakot ölel át, amely III. Amenhotep uralkodásának 30. évében kezdődött és folytatódott Ehnaton korában, sőt, talán Tutankhamon idején is, és fontos információkkal szolgál az adott kor politikájáról.

egy_09Flinders Petrie volt az első egyiptológus, akinek sikerült azonosítania a táblák eredeti lelőhelyét, és ennek nyomán, 1891-ben kezdték meg az ásatásokat Tell-el-Amarna-ban.
William Matthew Flinders Petrie – egy nagyszerű gyakorlati érzékkel megáldott, kiváló angol fiatalember – 1880-ban látogatott először Egyiptomba, hogy próbára tegye a később „piramidiótáknak” kikiáltott csoport elméletét, akik a skót királyi csillagász, Charles Piazzi Smythszel az élükön, egy addig fel nem ismert isteni igazságot kutattak a Nagy Piramis dimenzióiban.

Petrie józan mérései és számításai hamar bebizonyították e fantáziálások képtelenségét (?), az ifjú ásató pedig – felismervén az egyiptomi felfedezésekben rejlő lehetőségeket – új kihívások után nézett a régiségkutatás e tárházában. Megjelenése üde színfoltot hozott az egyiptológia világába. Őt, társaival ellentétben, a kisebb felfedezések vonzották: a mindennapi élet törött maradványai, edények, fazekak, gyöngyök, amulettek, amelyek fölött elődei korábban vagy megjegyzés nélkül elsiklottak, vagy egyszerűen észre sem vették őket.
egy_10Minden tiszteletem Petrie-é, de véleményem szerint ő is megbízói számára keresett valamit….

Az egyiptológia ezen időszaka rengeteg felbecsülhetetlen lelettel gazdagította a világ múzeumait (és nem utolsó sorban a tehetősek magángyűjteményeit). Hogy csak felsorolásszerűen említsünk még néhányat a legfontosabbak közül:
1891-ben megtalálták az Amon-papok múmiáit Thébában.
1891-92-ben feltárták Ehnaton amarnai palotájának maradványait
1895-re tehető a fáraók kora előtti, ún. predinasztikus sírok felfedezése Nagadában
1897-99 között a sólyomisten városában, Hierakonpoliszban (óegyiptomi nevén Nekhen-ben) végzett ásatások során ősi templomokat tártak fel

egy_111899-ben találták meg Abüdoszban Egyiptom első királyainak sírjait (a feltárás a mai napig tart)
1902 és 1914 között több mint 15 sírt fedeztek fel a Királyok Völgyében, melyek legtöbbje Theodore Davis nevéhez fűződik. Az amerikai Davis eredetileg ügyvéd volt. Eleinte kellemes időtöltésképpen látogatta Egyiptomot, majd úgy döntött, kipróbálja magát, mint ásatót is. Rövid időn belül sikert sikerre halmozott, ásatásait önerőből finanszírozta.
És már ebben az időben felbukkan Howard Carter neve, aki aztán később a – kétségtelenül – eddigi legnagyobb felfedezést tette az egyiptomi archeológia történetében, 1922-ben.

Erről a történetről szól majd cikksorozatom következő része….

forrás: Nicholas Reeves

folyt. köv.

Az ókori Egyiptom újkori felfedezői sorozat