öröm_01Idősek Otthonában dolgozom, és mint mindannyian mi is nagyon vártuk már a tavaszt, a napsütést a „kisöregekkel”. Ilyenkor, ha az idő is engedi igyekszünk minél több időt a szabadban tölteni, nagyokat sétálunk, közben beszélgetünk. Egy ilyen közös séta alkalmával lettem figyelmes Emma nénire, valahogy „más” volt, mint máskor, megváltozott a tekintete, lehajoltam hozzá és szinte elállt a lélegzetem attól amit láttam. Sugárzott a szeme a boldogságtól, tele volt fénnyel, életigenléssel, örömmel, erővel. Olyan boldognak, mosolygósnak láttam, mint az ezelőtt soha.

E csodálatos, örömteli pillanat több kérdést is felvetett bennem.

~ Miért nem vesszük észre e csodálatos, örömteli pillanatokat a mindennapjainkban?
öröm_02~ Miért nem merítünk ezekből a pillanatokból erőt, kitartást, lendületet?
~ Miért nem éljük meg ezeket a pillanatokat a maguk teljességében?
~ Miért nem merünk Boldognak lenni?
~ Miért nem mosolygunk többet?
~ Miért nem merünk tiszta szívből örülni?
~ Miért nem tudunk tiszta szívből örülni?
~ Miért nem figyelünk jobban Egymásra?
~ Miért nem ajándékozzuk meg Egymást a mosoly és a nevetés ajándékával?
~ Miért hagyjuk, hogy az ego elvegye, átszínezze ezeket a boldog pillanatokat fájdalommá, bánattá, szorongássá……….?
~ Miért nem hisszük el, hogy Mindannyian képesek vagyunk e csodákra?

Nem tudhatjuk, hogy mit jelent a másik ember számára egy-egy mosoly az adott pillanatban, lehet, hogy épp a mentőmellényt adtuk neki oda egy mosoly formájában!

„ A nevetés és a mosoly kapuk és ajtók, melyeken át sok jó dolog be tud lopakodni egy emberbe!”
(Morgenstern)