„A tudomány… érdeke nem azt követeli meg, hogy beszüntessék az ásatásokat, hanem azt, hogy az ásatókat olyan szabályok betartására kötelezzék, amelyek biztosítják akár ma, akár a jövőben felfedezett sírok épségét, és megvédik azokat az ostobaság és a vak kapzsiság csapásaival szemben.”
Jean François Champollion

egy_01Az 1850-es évek közepére világossá vált, hogy valahogyan mederbe kell terelni az Egyiptom földjét elárasztó kíváncsiskodó turisták, a nagy reményekkel érkező kincsvadászok, kalandorok, vagy éppen a komoly szándékú régészek és tudósok hadát.
1835-ben Champollion benyújtott egy kérvényt, mely aztán egy kormányrendelet kibocsátását vonta maga után, amely Egyiptom fáraókori múltjának megőrzését és egy régiségeket megőrző szolgálat, a Service de Antiquités Egyptiennes létrehozását tűzte ki céljául. E nagyszabású törekvések azonban csak 1850-ben egy másik francia, Auguste Mariette kairói színrelépésével valósultak meg. A szívós, megalkuvást nem tűrő Mariette lett a műemlékek első igazi védelmezője, és a következő harminc évben az egyiptomi régészet legnagyobb szaktekintélye.

Az első valódi régész színre lép…

egy_02François Auguste Ferdinand Mariette 1821-ben született Boulogne-sur-Merben, éppen egy évvel Belzoni Narrative című művének kiadása után. Huszonévesen ráakadt egy művész rokona rajzaira és írásaira. Ez a rokon, ámuló ifjúként, 1828-ban részt vett egy Champollion és Rosellini vezette egyiptomi expedícióban. Haza írott leveleiből csak úgy áradt a lelkesedés. Ahogy a fiatal Auguste egyik levelet a másik után olvasta, eltűnődött… és sorsa ezzel megpecsételődött.
Új szenvedélye rabjaként új tanulmányokba fogott, 1849-ben pedig felvették a Louvre-ba segédkurátornak. A következő év – ekkor 29 éves – már Kairóban találja, ahová a Bibliothèque Nationale küldte ki olyan kopt szövegek felkutatása végett, amelyek méltó párját jelenthették volna a korábban az angolok által megszerzett szövegeknek.
Mariette első egyiptomi élménye emlékezetes maradt: a kopt szövegekről hamar elfeledkezett, amikor híre ment, hogy a fiatalember felfedezte a legendás Szerapeumot, az Ápisz bikák sírjait rejtő katakombát. I. Széthi sírja óta ez volt a legnagyszerűbb felfedezés, Egyiptom számára pedig ez jelentette az első meghatározó lépést az ásatás, a megmentés és a megőrzés programja felé vezető úton.

egy_03Mariette ismerte Sztrabón, az i.e. I. század görög szerző leírását, aki említést tett egy szfinxekkel szegélyezett, homokkal borított útról, valahol a hatalmas szakkarai temető környékén, amely a Szerapeumhoz vezet, s amelyet addig számos expedíció – köztük Napóleoné is – hiába keresett. Úgy látszik, hogy épp e szfinxsor volt az, amelyet elődei figyelmen kívül hagytak.
A francia úgy döntött, próbára teszi elméletét – bár sietségében elfeledkezett arról, hogy beszerezze a szükséges engedélyeket. Nagy örömére hamarosan több száz új szfinxet tárt fel az általa hirtelen összehívott csapat a felvonulási út mentén. A következő hetek ásatásai során egyre tovább jutottak az úton, mígnem egy templom betemetett udvara elé nem értek. Az újonnan feltárt épület felirata felfedte, hogy a templomot Ozirisz-Ápisz istennek szentelték. Nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatal francia jó nyomon halad, és az ásatások során fokozatosan feltárult egy kikövezett, fallal szegélyezett út, amely egyenesen a Szerapeumba vezetett.

egy_041851. november 12-én, majd egy évvel Mariett megszállott kutatásának kezdete után, végre sikerült behatolni a templom alatti szent katakombába. A hivatalos megnyitóra három hónappal később került sor – ekkorra Mariettnek sikerült a legfontosabb leleteket Abbasz pasa, Egyiptom akkori uralkodó karmai közül megmentenie. A felfedezések kapcsán ugyanis a pasának egyedül ahhoz fűződött érdeke, hogy a régiségekkel megajándékozhassa – illetve megvesztegethesse – az odalátogató hatalmasságokat, ezzel pedig szomorú sorsra jutott volna számos fontos lelet.
A Szerapeum föld alatti részében hatalmas, homokkő ajtóval lezárt, és számos fogadalmi sztélével ellátott hosszú aknajárat futott végig, amelynek oldalkamrái 24 lenyűgöző, egyenként akár 70 tonna súlyú szarkofágot rejtettek. Hogy ezek a gigantikus méretű szarkofágok, valójában mi célt szolgálhattak, arról a Rejtély a javából c. cikkemben már írtam.
1852 tavaszán újabb járatokra, kisebb sírboltokra bukkantak, melyeket valóban bikatemetkezésre használtak, II. Ramszesz uralkodásának 30. évétől egészen a XXII. dinasztia koráig. E kamrák egyikében (amelynek felnyitásához Mariette kénytelen volt elődei kedvenc technikájához, a robbantáshoz folyamodnia) csodával határos módon érintetlenül maradt fenn az a síremlék, amelyet II. Ramszesz 55. évében helyeztek el itt.

egy_05Az ásató – és később számos egyiptológus – úgy vélte, hogy a fakoporsó a feliratok szerint Haemuaszet herceg (lásd: Az első egyiptológus – Haemuaszet c. cikkemet) földi maradványait őrzi. Ma már azonban tudjuk, hogy a névvel ellátott ékszerek és az aranylemezből készült maszk ellenére Mariette nem emberi leleteket talált, hanem egy érintetlen bikatemetkezést, XIV. Ápiszét.
„Bár a kamra lezárása óta 3700 éve telt el, úgy tűnt, mintha minden pontosan az eredeti helyén volna. Az ajtó elrejtése miatt emelt fal utolsó kövét ellenőrző egyiptomi ujjlenyomata még mindig kivehető volt a mészkövön, a sírkamra egyik sarkában elszórt homokban pedig egy meztelen láb lenyomata látszódott. Minden úgy volt, mint rég.” – írta jegyzeteiben Mariette, aki 1852-ben is folytatta munkáját a Szerapeumban. Kutatásai során egy még korábbi, III. Amenhotep uralkodása idejére datálható bikatemetkezésre bukkant.

egy_06Felfedett továbbá két szentélyt itt, és számos felbecsülhetetlen tárgyi leletet, köztük 15 darab bikafejű usébti szobrot, 10 arany ékszert (néhányukon Haemuaszet neve szerepelt), és egy sor kemény kőből faragott amulettet. A másik, korábbi temetkezésből (VII.Ápisz) II. Ramszesz berakásos arany melldísze került elő, valamint további hat Ápisz-fejű usébti figura. Nemsokára úton volt a Louvre felé a mintegy 230, régiségekkel teli láda. A szponzorok elégedetten nyugtázták szerény, 6000 frankos beruházásuk megtérülését és – ahogy azt Mariette remélte – újabb támogatásukról biztosították a régész, aki így visszatérhetett Egyiptomba, hogy folytassa kutatásait.

egy_07Mariette addig soha nem látott, őrült iramban tárta fel és dokumentálta az ország műemlékeit. Egyik csodálatos felfedezés követte a másikat, így a nagyközönség egyre többet tudhatott meg az ásatásokról, és nem utolsó sorban az ókori Egyiptom csodálatos világáról. A leleteket megőrizték, ápolták és tanulmányozták, Mariette végső céljaként és eredményeként pedig létrejött Egyiptom első nemzeti múzeuma, mely ma is Kairó egyik leglátogatottabb turista célpontja.

A francia 1854-ben tért vissza a Louvre-ba, de hamar világossá vált számára, hogy az unalmas irodai munka nem az ő terepe: három év múlva újra Egyiptomban dolgozott. Visszatértét új tanácsadója, a Szuezi-csatorna által híressé vált Ferdinand de Lesseps szervezte meg, akit viszont az akkori pasa, Szaid bízott meg azzal, hogy kerítse elő azt az embert, aki a hamarosan Egyiptomba látogató Napóleon herceg (III. Napóleon unokatestvére) régiségek iránti kíváncsiságát kielégítheti. Így történt, hogy 1857-ben Mariette nagyszabású ásatásokba kezdett az ország több pontján – Gízában, Szakkarában, Abüdoszban és Elephantinén -, mindenhol, ahol pompás leletekre számíthattak.

egy_08A legfontosabb felfedezésre, mégis Thébában, a Dra Abu el-Naga néven ismert területen került sor. Az igen rossz állapotban előkerült sírleletekből nem lehetett nagy jelentőségű felfedezésre számítani, ám a pólyák és csontok közül sikerült kiemelniük a sírfelszerelés néhány lenyűgöző darabját: egy bronz- és egy aranytőrt, és két oroszlán amulettet, valamint egy kartus alakú dobozt, amely I. Jahmesz király nevét viselte.

Míg a sír tartalmának nagy részét Franciaországba szállították, a gyönyörűen díszített, festett szikomor koporsó raktárba került, és megfeledkeztek róla. Csak ötven évvel később vetették alapos vizsgálat alá, ekkor olvasta ki először helyesen a tulajdonosa, Jahmesz király nevét Georges Daressy, a múzeum kurátora. Mariette nem tudta, hogy Egyiptom egyik legünnepeltebb fáraójának sírját fedezte fel, aki annak idején a rettegett hükszoszokat kiűzte Egyiptomból, s amely mozzanattal kezdetét vette a birodalom aranykora, az Újbirodalom. A sors iróniája, hogy Mariette-et különösen foglalkoztatta ez a korszak, és az évek során dokumentálásához is nagyban hozzájárult.

I.Jahmesz koporsója valóban nem illett ilyen jelentős uralkodóhoz: minősége gyalázatosan gyenge volt, a személynév pedig egyszerűen, kartus és uralkodói név nélkül állt rajta. Kétségtelen, hogy a cserét még az ókorban hajtották végre, amikor az Újbirodalom végén szétrombolták a fáraó eredeti sírját, melyet egy a XX. dinasztia korából származó papirusz még épnek ír le.

egy_091858-ban a pasa megerősítette Auguste Mariette új pozícióját, amiben az már oly hosszú ideje reménykedett: ő lett az ókori műemlékek igazgatója. Kinevezési levele találóan foglalja össze sokoldalú képességeit Egyiptom fáraókori múltjának őreként: „Szavatol a műemlékek biztonságáért, közli minden tartomány kormányzójával, hogy megtiltom nekik akár egyetlen régi kő megérintését is és börtönbe vet minden parasztot, aki beteszi a lábát egy templomba.”

Az elkövetkező években Mariette egész Egyiptomra, sőt azon túlra is kiterjesztette ásatásait. Előfordult, hogy az ásatásokat minden felügyelet nélkül hajtották végre, a munkában nemigen volt rendszer, a dokumentáció minősége pedig gyakran a feltárások őrült irama miatt szenvedett hiányt. Sőt az elkészült iratok nagy része valószínűleg el is veszett, amikor Mariette bulaq-i házát 1878-ban árvíz mosta el.

egy_10Ellenségei „forgószél”-nek tartották Mariette-t, aki szerintük „Egyiptom pusztulására tör”, helyzete azonban ekkor már támadhatatlan volt, 100%-ban élvezte a pasa bizalmát.
1859-ben, két évvel Jahmesz sírjának felfedezése után, gazdag zsákmányra leltek a thébai nekropoliszban: Jahhotep királyné koporsóját találták meg, aki I.Jahmesz édesanyja volt. Mariette távollétében a leleteket Qena-ba szállították, ahol a helyi főnök, Fadil pasa lelkesen fel is nyitotta a koporsót; a múmiát kifosztották, a csontokat és a vásznakat kidobálták, a kb. két kiló tömör arany ékszert és a többi sírfelszerelést pedig nagy alázattal – és minden bizonnyal nehéz szívvel – továbbküldték Szaid pasának Kairóba. Mariette attól tartott, hogy a királyné kincseit a beolvasztás veszélye fenyegeti, és – némelykor nem törvényes módon – próbálta menteni, ami még menthető.

Mariette 1860-ban Gízától délre, Szakkarában kezdett ásatásokat, ahol az egyesített királyság kezdetén, a lépcsős piramist megépíttető Dzsószer fáraó uralma alatt élt fő királyi írnok, Hesziré masztabáját fedezte fel. Még ugyanebben az évben Gízában, Kefrén völgytemplomában kutatott a hosszú előcsarnok padlózata alatt. A vizsgálatok során felfedezett egy árkot, amely az épület IV. dinasztiabeli tulajdonosának több szobrát tartalmazta. A csoport legszebb darabja Kefrén fáraónak a képmása, amelyet a Hórusz-sólyom védelmez.

egy_111858 és 1866 között körülbelül száz temetkezést fedezett fel Hatsepszut királynő Deir el-Bahari-i temploma alatt, ahova Théba ősi istenének, Montunak a papjait a harmadik átmeneti kor első kétszázötven évében temették.
Mariette 1881-ben, 59 évesen halt meg Kairóban. Posztján munkatársa, Gaston Camille Charles Maspero követte, akit ő maga nevezett ki utódául.
A következő évek során fantasztikus leletekkel lett gazdagabb a világ, szédületes gyorsasággal tárták fel Egyiptom kincseit a kutatók. Ez volt az egyiptológia aranykora, a legnagyszerűbb felfedezéseké, amelynek a világ valaha tanúja lehetett. Olyan nevek bukkannak fel ebből az időből, mint Gaston Maspero, Flinders Petrie, Théodore Davis, és Howard Carter, akik nagyon sokat tettek azért, hogy az ókori Egyiptom csodálatos világáról alkotott képünk árnyaltabb legyen. De mellettük – és igen sok esetben sajnos velük együtt – megjelentek a gyűjtők, hamisítók és szélhámosok is, akik sokat „tettek” azért, hogy számos igen fontos kincs viszont egyáltalán ne kerüljön nyilvánosságra.

forrás: Nicholas Reeves

folyt.köv.

<. Az ókori Egyiptom újkori felfedezői – I.