felfedező_01Egyiptom felfedezése az új kor számára az 1700-as évek végére datálható. 1798-ban Napóleon Bonaparte, a francia forradalom akkor 29 éves tábornoka hadba vonult az ország ellen. Eredeti célja az volt, hogy alternatív útvonalat biztosítson az akkor még brit uralom alá tartozó India kincsei felé. Ám törekvéseit kudarc kísérte, mert megérkezése után alig egy hónappal vereséget szenvedett a brit hadseregtől az Abukir-öbölnél a tengeren, melynek következtében a négyezer fős francia sereg hároméves száműzetésbe kényszerült Egyiptomban.

Napóleon katonasága annyiban különbözött egy átlagos hadseregtől, hogy tudósokból és művészekből álló társaság is elkísérte, akik élve a lehetőséggel, a lehető legjobbat hozták ki a helyzetből: elindultak, hogy felfedezzék, megmérjék, leírják és lerajzolják mindazt, ami csak az útjukba került. Így született meg az első részletes beszámoló erről az egykoron tündöklő civilizációról, melyet aztán a La Description de’l Égypte címen látott napvilágot. A mű pontos (és gyönyörű) rajzokkal, részletes térképekkel és bőséges kommentárral mutatja be a Nílus-menti ország csodáit.

felfedező_02Napóleon eme expedíciójával, illetve a Description megjelenésével lobbant lángra a reneszánsz kíváncsiság szikrája Egyiptom iránt, amely egy évtizeden belül már fékezhetetlenül lángolt: a tudósok helyébe viszont ekkorra már kalandorok léptek, a műemlékek tiszteletteljes tanulmányozását pedig rablók és fosztogatók pótolhatatlan veszteségeket okozó hadjáratai váltották fel. Óriási káosz uralkodhatott ekkor, az ásatásokat nem felügyelte senki, az állítólagos „felfedezők” tulajdonképpen azt vittek ki az országból, amit csak akartak, s bár azóta hiába állították fel az az egyiptomi Nemzeti Régészeti Hivatalt, mely elvileg minden ásatást felügyel , véleményem szerint, „kifinomultabb” formában az ország kifosztása a mai napig tart!

No, de azért akadt egy-két híres régész, kutató és tudós, akiknek az érdeme elvitathatatlan Egyiptom titkainak feltárásában. El kell ismernünk, hogy az ő munkájuk, közbenjárásuk, vagy akár épp kalandorvágyuk nélkül ma sok-sok műemlékkel, sírral, történelmi lelettel , és ismerettel lennénk szegényebbek.

Ez a cikksorozat róluk emlékezik meg, s közülük elsőként essék szó egy elszánt olaszról, aki rengeteg felfedezéssel gazdagította Egyiptomról alkotott elképzeléseinket.

Egy olasz kalandor Egyiptomban

felfedező_03Amikor Napóleon tudósait elkezdték felváltani a kalandorok és haszonlesők (az egyiptológia előfutárainak) hadai, abban az időben az ököljog uralkodott Egyiptom feltárásait illetően. Ebben egy ideig ketten játszottak főszerepet: a francia főkonzul, Bernardino Drovetti és a pádovai születésű Giovanni Batista Belzoni.

Belzoni, a leendő hidraulika mérnök és egykori cirkuszi díjbirkózó, abszolút kívülállóként kezdte meg ténykedését Egyiptomban. 1815-ben, huszonöt évesen úgy döntött, hogy talpraesett ír feleségével, Sarah-val Egyiptomba utazik. Az az álom hajtotta őt, hogy ha sikerül egy újfajta vízemelő szerkezetet eladnia a pasának, azzal vagyonra tesz szert. És bár ebben a tervében csalódnia kellett, kairói tartózkodása alatt megismerkedett és összebarátkozott egy némettel, aki bemutatta őt Henry Salt-nak, az akkori brit főkonzulnak.

felfedező_04Salt éppen akkoriban döntöttel el, hogy összeállít egy ókori egyiptomi régiségekből álló gyűjteményt azzal a céllal, hogy később Európában értékesíti – Belzoni pedig, akiben kitűnően párosult az az erő és az intelligencia, épp megtalálta azt az embert, akire szüksége volt tervei megvalósításához.

A thébai sírokban és templomokban végzett különféle, kisebb jelentőségű kutatások és felfedezések után, Belzoni elindult első útján felfelé a Níluson, és eljutott egészen Abu Simbel-ig, ahol később, 1817-ben szabadította ki II. Ramszesz nagytemplomát a homok alól, A feltárás során, a templomba bejutva minden mozdíthatót és értékeset magával vitt, de a „kézjegyét” ma is ott találjuk a templom külső homlokzatán.

felfedező_05Utazása során gyűjtögette a leleteket (főként szobrokat, de papiruszok is akadtak közöttük), Salt kollekciója számára. Csak Luxorba való visszatérése után fedezte fel azokat az emlékeket, melyek aztán meghozták számára a hírnevet, és amelyek sajnálatos módon végül munkaadójának féltékenységét és haragját is kiváltották.
1816 végén Salt arra kérte Belzonit, hogy szervezze meg egy finom díszítésű szarkofág alsó részének kiemelését III. Ramszesz sírjából. A szarkofág fedelét (mely ma a cambridge-i Fitzwilliam Museum-ban látható), amelyről Salt nem tudott, és amely a sírkamrát beborító törmelék halom alatt feküdt, Belzoni magának követelte.

„Nem dicsekedhetem azzal, hogy nagy felfedezést tettem a sírban” – írta később -, „bár a falakon számos különös és rendkívüli festett alak látható”. Később kiderült, hogy Aynak, Tuthankhamon utódának sírját találta meg, és amelyet később, 1972-ben, teljes egészében Otto Schaden egyiptológus tárt fel.
Ay sírja volt az első a Belzoni által az elkövetkező hónapokban feltárt nyolc sír közül. Ezek között volt egy XXII. dinasztiabeli magáncsalád temetkezési helye, ahová Belzoninak csak egy faltörő kos segítségével sikerült bejutnia, Mentuherkhepsef, ramesszida herceg gyönyörű festményekkel díszített sírja, valamint I. Ramszesz sírja, amelyben még ott állt a szarkofág és az eredeti sírfelszerelés néhány darabja. Legnagyobb felfedezésére csak ezután, 1817.október 18-án került sor.

felfedező_06„A mennyezetfreskókról, illetve a domborműves hieroglifákról, amelyek ott voltak, ahová a föld már nem ért el, azonnal rájöttem, hogy ez egy hatalmas, lenyűgöző sír bejárata. A folyosó végén huszonhárom láb hosszú lépcsőhöz jutottam…ennek aljánál újabb folyosó kezdődött….e járat végénél azonban széles repedéshez értem, amely megakadályozta további előrehaladásomat… A repedés túloldalán, a bejárattal szemben kis nyílást pillantottam meg… Amikor átjutottunk az apró nyíláson, gyönyörű csarnokban találtuk magunkat… Továbbhaladva hatalmas csarnokba jutottunk, melyet az Oszlopok Csarnokának neveztem el.”

felfedező_07Belzoni I. Széthi fáraó, II. Ramszesz atyjának sírját fedezte fel. A királyi sírkamra padlójába vájt föld alatti járatban megtalálták Széthi csodálatos külső szarkofágjának alsó részét, a fedél néhány darabjával együtt. Az alabástromból kifaragott szarkofág felfedezése Belzoni életének legcsodálatosabb pillanata volt.
A leletet Salt, aki repesett az örömtől, hamarosan Angliába szállíttatta. Elsőként a British Museumnak ajánlották fel, de az hosszas tárgyalások után végül túl drágának találta és visszautasította. Ekkor csapott le rá Sir John Soane építész, akinek magángyűjteményébe került ez a felbecsülhetetlen értékű darab.

I.Széthi síremléke – bár a mai napig Egyiptom egyik legszebb sírjaként tartják számon – számos esetben az emberi barbarizmus áldozata lett. Belzoni és segédei által a domborművekről vett viaszlenyomatok az eredeti színek nagy részének elvesztésével járt. A 19. századi turisták látogatásai pedig a kormos fáklyák és olajlámpák „segítségével” még azt is elfedték, ami addig megmaradt. A rossz bánásmódot sérülésekkel tetézve, a tudósok, köztük Champollion és Lepsius még jobban eltorzították az emlékművet azzal, hogy brutális módon egész domborműves falrészeket távolítottak el róla. És e tetteket mind a tudomány és a megőrzés nevében hajtották végre….

felfedező_08A sír felfedezése Belzoni számára is kétélű fegyvernek bizonyult, mely végzetesen megkeserítette kapcsolatát Henry Salttal. A vita, hogy kit illet meg valójában a sír – a megbízót, vagy a végrehajtót – egyre több bosszúsággal járt, s kettejük nézeteltérésének, várható módon – rossz vége lett.

Időközben az olasz szenvedélyévé vált a régészet. Belzoni kutatásai közben széltében-hosszában bejárta Egyiptomot, így elkerülhetetlen volt, hogy a gízai piramisoknál is végezzen ásatásokat. És itt is szerencsével járt: 1818 tavaszán megtalálta a második piramis, Kefrén fáraó piramisának felső bejáratát az északi oldalon. Néhány héttel később magába a „sírkamrába” is sikerült bejutnia, de – érdekes (?) módon – nem talált semmit, ami arra utalt volna, hogy ott valaha a fáraó sírja állt. Arra a következtetésre jutott, hogy a király temetkezési kincseit réges-rég elvitték korábbi „felfedezők”, akik másik úton jutottak be a piramisba.

Még 1816-ban Belzoni Karnakban is végzett ásatásokat, amikor is jelentős leletre bukkant: 18 darab Szekhmet szobrot talált – melyek közül hat teljesen ép volt – az elkövetkező két év során pedig további húszat. Sajnos nincs megfelelően dokumentálva, hogy ezek a szobrok később hova kerültek, feltételezhető, hogy ezek nagy része is magántulajdonban van a mai napig.

felfedező_09Belzoni nyomai ma is könnyen felfedezhetők a fontosabb helyeken bevésett graffitik alapján. Egyszerű kincsvadászként érkezett Egyiptomba, de utazásai, munkálatai során apránként olyan szintre fejlesztette tudását, ami egyes egyiptológusok, így Howard Carter bizonyos fokú elismerését is kivívta.
1823-ban, Timbuktuba tervezett utazása során a Benini Királyság területén lévő Gwatóban, vérhasban hunyt el.

A 19. század közepén néhány felvilágosult gondolkodó már tisztán látta, hogy Egyiptom ősi múltjának maradványai nemcsak pusztulnak, de rohamosan fogynak is. Az országba érkező kincsvadászok, és kalandorok fékezhetetlen lelkesedése okozta zűrzavart pedig csak tetézte a modernizáció könyörtelen nyomása. Számos, évezredeket megélt műemlék, amelyet kincsként kellett volna őrizni, most néhány évtized alatt odaveszett.

És ennek a történetek sajnos még ma sincs vége…

forrás: Nicholas Reeves

folyt.köv.