amenhotep_01Az ókori egyiptomiak egyetlen alapvető értékre alapozták az értékrendjüket: a bölcsességre, melynek eszménye évezredeken át változatlan maradt. S a bölcsesség, mint olyan, elválaszthatatlan volt a Maat, az isteni fény által teremtett Törvény tiszteletétől és követésétől. Az Univerzumnak eme törvénye nem tűrte a fanatizmust, a dogmákat és a szentnek tartott könyvek abszolút és örök érvényű igazságát. „Tekintsétek az isteni szót, és az istenek terveit követve váltok bölccsé”, tartották az egyiptomiak.

amenhotep_02Amenhotep, eredeti nevén Hui, III. Thotmesz fáraó uralkodásának vége felé született Alsó-Egyiptomban, valahol a Nílus-delta vidékén. Szülei földművesek voltak, így a fiúcska taníttatását nagybátyja finanszírozta. Ötvenöt éves koráig szülővárosában lakott, ahol tanulmányai befejezése után írnokká lett, valamint a helyi istenség, Hórusz-Hentiheti papjainak felügyelője. Nyugodt, tiszteletreméltó életet élt, emellett rendkívüli értelemmel és szilárd akarattal volt megáldva, képes volt megoldani a legbonyolultabb problémákat is, jelleme megingathatatlan, véleménye cáfolhatatlan volt.
Éppen e tulajdonságai révén érdemelte ki, hogy papként bepillantást nyerjen Thot félisten titkaiba, és beavatást az Isteni Könyv ismereteibe. A szent írások tudósává vált, képes volt megfejteni a nehéz szövegek homályos utalásait, s így hathatóssá tette Thot üzenetét. Egy, a karnaki templomban fellelhető oszlop felirata erről így tanúskodik: „Helyreállítottam mindazt, ami veszendőbe ment az istenek szavából; világossá tettem azt, ami el volt rejtve a szent könyvekben.”

amenhotep_03Híre eljutott az akkori fáraó, III. Amenhotep fülébe is, aki elhatározta, hogy kiragadja e bölcset vidéki nyugalmából, és rendkívüli megbízatásokkal teszi próbára kivételes képességeit. Így vált hát Amenhotep, Hapu fia a fáraó hadseregének írnokává. Az ő feladata volt kijelölni a fiatal tiszteket, és hivatalnokokat a különféle állami testületek élére, gondoskodott Egyiptom határainak megfelelő védelméről, és ő tartotta kézben a birodalom külső- és belső kereskedelmét is.
Fáradhatatlan és precíz munkát végzett, mindvégig szelídséggel, Maat törvénye iránti alázattal, s így a lehető legnagyobb eredményt érte el mindenben. Így aztán később a fáraó első embere lett: Amenhotep megtette őt első miniszterévé és legfőbb munkatársává. Kinevezte munkavezetőnek, valamennyi királyi munka felügyelőjének, fia, Szitamon tanítójának és saját szed-ünnepsége szervezőjének. Amenhotep, Hapu fia lett a „nagy szertartásmester, akinek feladata Egyiptom valamennyi templomának építése.”
Az ő nevéhez fűződik a luxori templom építése, a karnaki templom együttes bővítése, és ő volt az, aki az ún. Memnón-kolosszusokat emeltette a fáraó „évmilliókra szóló” temploma előtt.

amenhotep_04III. Amenhotep uralkodásának 31. évében egy királyi rendelet azzal a hihetetlen joggal ruházta fel őt, hogy megépíthesse saját templomát, melynek méretei még némely fáraók szentélyeiét is meghaladták! Ez volt az egyetlen „magántemplom” Théba nyugati partján. Sajnos azóta ez is az enyészetté lett.

A bölcs, thébai karrierjének már a legelején gondoskodott saját sírjáról is. A páratlan kitüntetést követően új helyszínt választott későbbi emlékművének: a Sas Völgyében, Deir-el Bahari mögött. A Louvre-ban őrzik dioritból készült szarkofágfedelének töredékét, amely arról tanúskodik, hogy Nut, az égbolt istennője kiterjesztette szárnyait Amenhotepre, és megadta neki az újjászületés adományát.

Hogy mennyire fontos szerepe volt ennek a bölcsnek a maga idejében a fáraó udvarában, arról egy Karnakban felállított szobor felirata is tanúskodik: „Karnak népe, akik Amont akarjátok látni, gyertek hozzám. Én továbbítom kéréseteket, én, az istenség tolmácsa. A fáraó azt parancsolta nekem, hogy én közvetítsek számára mindent, ami ezen a földön formát önt.”

Amenhotep volt tehát a közvetítő a nép és a király, s a nép és Amon, a napisten között. Készségesen meghallgatott minden hozzáfordulót, ám nem tűrte sem a hízelgést, sem a hazugságot.
Halála után ötszáz évvel még mindig tisztelet övezte őt, mert úgy tartották, hogy ismerte az ősök idejéből származó régi írások titkos hatalmát. A XXVI. dinasztia idején még kápolnája volt Thébában, ahol testi és lelki gyógyítóként kérték közbenjárását az isteneknél. A Ptolemaioszok alatt pedig a „nagy isten” rangjára emelték, akit bölcsessége, az elrejtett dolgok látása, jóslatok és csodás gyógyulások miatt kerestek fel.

amenhotep_05Deir-el Bahariban, Hatsepszut évmillióknak szentelt templomában egy másik, az Óbirodalom idejéről ismert bölcs társaságában láthatjuk őt viszont a szentély utolsó kápolnájában: Imhoteppel, Dzsószer fáraó főépítészével, Héliopolisz főpapjával, a „látók legnagyobbikával”. Szinte minden thébai dokumentumban úgy említik őket, mint testvéreket, akiknek lénye „tökéletesen egy”. A királysírok építői mindkettejüket úgy tisztelték, mint alapító őseiket.

A kápolna szövegei azt mondják Amenhotepről, Hapu fiáról: „..a legfőbb bíró, aki törvényt szab, egész Egyiptomot körülvevő erős fal, a templomok kormányzója, aki az egész ország adományait fogadja, aki bölcsességet szól az örökkévalóságon át; az igaz szavú, aki a fény szívében újítja meg életét, a Maat megdícsőítője, aki tökéletes tanáccsal szolgál, aki rámutat a betegségre, s aki elől meghátrálnak a gonoszat hozó démonok, aki a varázsszavak hatékonyságára ügyel.”

Halála után örökkön a napbárkában utazva testvére lett a csillagoknak és a fénynek, amely megvilágítja az ég négy oszlopát. Hírneve még a kereszténység idején sem merült feledésbe. Alexandriai Szent Kelemen, aki maga is beavatást nyert bizonyos misztériumokba, „a thébai Hermésznek” nevezi őt, így utalva arra, hogy Amenhotep Thot tudásának letéteményese volt.

A luxori múzeumban található, épségben fennmaradt szobrai igen hajlott korúnak ábrázolják, amint figyelmesen olvassa a térdére kiterített papirusz hieroglif szövegét. Már életében sokak példaképévé, az istenek könyvének szavává vált, s mindvégig megmaradt közbenjárónak.

Amenhotep, Hapu fia élete és története egy kanadai írónőt is megihletett. Pauline Gedge, 2007-ben adta ki „A kétszer született” című regényét (majd a rákövetkező években a történet folytatását is megírta), mely művével ennek a kivételes jellemű és tehetségű egyiptomi bölcsnek állít emléket.

Christian Jacq nyomán