LÉTEZIK EGY EGYSÉGES MÉRCE – amelyben minden más egy ábrázolása a lényeknek és a dolgoknak, az idők pedig pusztán ezen mérték többszöröseinek és hányadosainak a képviselői.

egy_01„Minden és Mindenki megmérettetik! Életünk nem más, mint egy „gyakorló pálya”, ahol a leszületésünk előtt elvállalt feladatainkat teljesíthetjük be, és közben megéléseink által gazdagíthatjuk a Teremtőt, folyamatosan tágítva ezzel a Lét tárházát! Ha sikeresek vagyunk és elvégezzük azokat a feladatainkat, amiket „ránk szabott” a Sors, akkor jöhet egy következő, egy már „magasabb” kihívás, amennyiben nem sikerült a feladat végrehajtása, indulhatunk újra a startkőről, és addig-addig gyakorolgatunk, amíg ki nem pipáljuk a leckét!

Ha viszont ez így működik, akkor szükségünk van egy mércére, egy fundamentumra, amihez viszonyítva derül ki az, hogy mennyire vagyunk sikeresek, vagy éppen nem. Kell egy sarokkő, amiből ki lehet indulni, ahova vissza lehet térni, ami ad egy keretet, melytől válhat mérhetővé minden, akár szellemi, akár anyagi szubsztanciával bír.

Az Egyetemes Rend és a Kozmikus Egység csak akkor nyer értelmet, ha összetartja őket egy keret, vagyis az egységes Mérce által válnak működővé! Fontos kihangsúlyozni az Egységességet, hiszen mindenre és mindenkire ugyanazok az egyetemes szabályok vonatkoznak, minden és mindenki ugyanazon „rendszer és elbírálás” alapján minősül. Az Univerzum nem tesz különbséget, jó és rossz között, számára ismeretlen a kegyelt vagy az „egyenlőbb az egyenlők között” fogalma, helyette a Mindenséget összetartó erők nászát éli meg minden pillanatban, úgy, ahogy az egykoron meg lett alkotva a Teremtés hajnalán, a Lét kezdetén.

egy_02Ha mi emberek ismét rádöbbenünk ezen gyökértörvények létezésére, és visszatérünk ezekhez az alap normákhoz (melyeket a „modern” világ és annak vezetői a legnagyobb igyekezettel próbálnak elfelejtetni velünk, kiirtani az életünkből, és eltüntetni, hogy még írmagja se maradjon), akkor újból elérhetjük igazi nagyságunkat, akkor ismét igazi, tiszta és hű ábrázolásai lehetünk a Teremtőnek. Megtapasztalhatjuk a téren és időn való felemelkedés egyenes következményét, azt a kitágult tudatállapotot, amikor eltűnik az idő, marad a jelen és megszületik a megértés, a Lét megértése.

IGEN, mindennapi életünk során keressük és éljük meg azokat az alapnormákat, melyek közelebb visznek minket a Nagy Egészhez, legyen az a három „T” (tisztaság, tisztesség, tisztelet), megfelelő alázat és az Univerzum rendszerébe (és most csakis az „Ő” rendszeréről beszélek, NEM a mesterségesen kreált társadalmi rendszerekről, melyek totálisan ellenkeznek minden alaptörvénnyel) történő beilleszkedés a permanens ellenállásunk helyett.

Csak egy kis figyelemre van szükség ahhoz, hogy észrevegyük az adandó alkalmat és felüljünk a Sors hátára, meglovagoljuk az általa nyújtott pozitív hullámokat, és bekerüljünk a Jól teljesítők táborába, gazdagítva ezzel a Világot!

Légy figyelmes, felismerő, végrehajtó és ezáltal igazi Sorsbeteljesítő lélek, aki az útját járva mutat példát a többiek számára, segítve, emelve ezzel az egész Emberiséget, hiszen a 2 méter magas hangyavár is a milliméteres hangyák nagyon aprólékos ámde bár nélkülözhetetlen munkájából épül fel!

Horváth László


LÉTEZIK EGY EGYSÉGES MÉRCE – amelyben minden más egy ábrázolása a lényeknek és a dolgoknak, az idők pedig pusztán ezen mérték többszöröseinek és hányadosainak a képviselői.

egy_03A Teremtő tehát a teremtményein keresztül tud csak képet alkotni önmagáról. Amikor úgy dönt, hogy ebben a létformában is meg kívánja tapasztalni önmagát, leszülettet egy lelket. Ám az ember különleges teremtmény, egóval is rendelkezik. Fizikai testbe való leszületését az EGY-ségből való kiszakadásként éli meg, holott valójában továbbra is a NAGY EGÉSZ része. Ez egy szükségszerű dolog, hiszen ha nem lenne egónk, és nem úgy élnénk az életünket, ahogy, akkor nem tudnánk megtapasztalásainkkal gazdagítani a Teremtőt.

Az egységtudat hiánya miatt karmát „gyártunk” magunknak. Mivel nem érezzük át azt, hogy mindennel és mindenkivel EGY-ek vagyunk, gondolatainkat, és ezáltal cselekedeteinket is az egónk irányítja. Minden cselekedetünk erőhatást vált ki, mely ugyanolyan töltéssel tér vissza hozzánk. „A karma az emberi szabadság örök érvényesülése… Gondolatainkból, szavainkból és tetteinkből szövődik a háló körénk”. /Swami Vivekananda/ Amíg nem ismerjük fel, hogy mi magunk is az EGY-ség része vagyunk, addig Ízisz fátyla sem lebben fel szemünk elől. Addig életről életre illúziók vesznek körül, látszatvilágban élünk, gyártjuk a karmáinkat, amiket aztán – tanulva az előző élet hibáiból – egy következő életben kellene feloldani. Ebből a körforgásból (a reinkarnációs körforgásból) csakis akkor szabadulhatunk, ha megszületik bennünk a felismerés és a megértés.

egy_04Az egyiptomi papok is ezt tanulták. Egész életüket annak szentelték, hogy magukban REND-et tegyenek, mert tudták, hogy a megvilágosodás, sok-sok élet után, akkor következik be, amikor az emberi lélek elér egy olyan bölcsességi szintre, melyben megérti létezése értelmét, és az őt körülvevő Univerzum működésének törvényeit. Ahogy az ember a megértéssel folyamatosan oldja magából a karmát, fokozatosan emelkedik a tudatszintje, a rezgése, megváltoznak a gondolatai, mivel a tudat egyre jobban eloldódik a problémáktól, és már nem „gyárt” többé karmát magának. A lélek felszabadítja magát a reinkarnációs körforgás alól, megszabadul az anyag korlátaitól, visszatalál az EGY-ségbe.

Ezt a karmikus körforgást azonban csak innen „lentről”, a fizikai világ szintjéről fogjuk fel életek sorozataként. „Fentről”, a Kozmikus Egység szintjéről nézve, ezek a történések mind egy időben zajlanak. Az idő fogalmát ugyanis az emberi tudat hozza létre. Az Univerzumban az emberi fogalmakkal mért jelen, a múlt és a jövő egyidejűleg létező valóság. Amikor kilépünk a reinkarnációs körforgásból, számunkra is megszűnik az idő fogalma, az is feloldódik az EGÉSZ-ben.

Összefoglalva tehát: minden teremtmény a Kozmikus Egység mércéje alapján „mérettetik meg”, mégpedig oly módon, hogy a Teremtő leszületteti teremtményeit a fizikai világba, ahol minden csak egy kivetülése, „egy ábrázolása a lényeknek és dolgoknak”. Vagyis: az egónk miatt egy látszatvilágban éljük az életünket, melyben minden illúzió. Ez ad teret a megtapasztalásainknak. Megmérettetésünk pedig az életünk, az életeink során hozott döntéseink, és cselekedeteink összessége alapján történik. Ezen életeink sorozatát mi az idő folyásaként fogjuk fel, az pedig, amit mi időnek érzékelünk – a múlt, a jelen és a jövő – ennek az Egységes Mércének a mértékegységei.

Incze Mónika