sors_02Pár napja csengenek a fülemben ezek a szavak, és rájöttem, hogy ettől egy picit könnyedebben is érzem magam. Bele is vágnék a közepébe hogyan is gondolom…

Minden ember úgy van összerakva, hogy van egyénisége, felelősségérzete, és amikor spirituális útra tér, akkor elkezd mindent a spiritualitás mögé bújva szemlélni és azzal magyarázni.

Azt vettem észre, hogy elkezdjük ilyenkor másképp nézni a többi embert, és különbözőséget érzünk, hogy mi ezt igenis egy svédcsavarral, igen „spirituálisan” megmagyarázzuk másoknak és ezen keresztül saját magunknak is.

Ezt kivétel nélkül mindenki így csinálja (csodálatos az ember!) 🙂

Mindig belekeveredünk a saját gondolataink útvesztőibe és elvész ez által az ÖNvalónk.

Én nem emlékszem rá, mikor kérte tőlünk valaki, hogy adjuk fel magunkat, azt a belső tiszta ösztönszerű viselkedést, különleges minőséget, amilyenek vagyunk, amit mi gondolunk, érzünk, megélünk. A fejlődés szerintem nem arról szól, hogy „betanult” módon, spirituálisan megmagyarázzuk mások és a magunk cselekedeteit.

sors_03Bátorítom az embereket, hogy ne felejtsék el magukat, a saját szellemiségük által hordozott információkat képviselni és merjen mindenki különböző lenni !
Nem kell ettől félni, nagyon elnyom a világ és mi is elnyomjuk magunkban a világot, pedig ott van mindenkiben az egyedi és megismételhetetlen szikrája a Teremtőnek, egy lehetőség, amivel élnünk kell. Sokszor el sem jutunk idáig. Az „élnünk kell” szóban sok minden rejlik: megélni, átélni, magunkévá tenni, átalakítani és ezáltal változni, felismerni vagy eldobni...

Merjünk cselekedni, legyünk büszkék, alázatosak, járjuk az utunkat és tegyük színesebbé a földi életünket, hozzuk elő magunkból a saját szellemiségünket!

Ezt kívánom mindenkinek sok szeretettel!

És nyugodjunk meg, a sorsunkat nem kerülhetjük el!