év_01Beköszöntött az új év! Legalábbis ahogyan a ma embere számítja, a már ki tudja hányszor módosított Gergely naptár alapján. De valójában már december 22-e óta az új évben járunk.
Az ősi, szoláris tudatú kultúrák ugyanis a téli napfordulótól, a Fény születésének időpontjától számítják az új év kezdetét. Hiszen a Fény születése mindig is egy lehetőségekkel és reményekkel teli új élet kezdetét jelentette az ember számára. Hiszem, hogy a kollektív tudat mélyén mindenki így érzi, lelkünk ugyanis rá van kapcsolva a Nagy Egészre.

év_02Ám őseink azt is tudták, hogy bár asztrológiai szempontból igen, de energetikai szempontból még nem kezdődött el egy új időszámítás. Ez most egy átmeneti időszak, amikor mindenki számára ajánlott egy kicsit befelé fordulni, számvetést csinálni magunkban: mi az, amit megtettünk, mi az, amit nem. És – ahogy napjainkban is – ez az új tervek felállításának ideje is. Gondoljuk végig, akár írjuk is le magunknak, hogy mi az, ami működik az életünkben, és mi az, ami nem. Mi az, amitől szabadulnánk, és mi az, amit szeretnénk bevonzani. És azt is gondoljuk alaposan végig, hogy mi mit vagyunk hajlandóak „feláldozni” azért, hogy elképzeléseink, vágyaink valóra is válhassanak. És amikor eljön az ideje, kezdjünk el tenni is érte, magunkért.

év_03Energetikai szempontból február közepén kezdődik az új időszak, addigra legyünk készen a kis listánkkal. Addig pedig, vegyük elő akár naponta, gondolkozzunk el rajta, s amikor azokra a dolgokra gondolunk, amiket szeretnénk elérni, akkor töltsük meg a gondolatainkat pozitív érzetekkel, érzésekkel, adjunk nekik energiát!

Tudom, hogy manapság minden szempontból nehéz időket élünk, amikor „ember embernek farkasa”. De higgyük el, hogy ezen épp mi magunk tudunk változtatni! És nem kell óriási nagy, megvalósíthatatlannak tűnő dolgokra gondolni, egészen apró változtatások már képesek csodákat generálni a környezetünkben. Egy-egy nehéz helyzetben próbáljunk meg nem a régi beidegződéseink alapján lereagálni a dolgokat, hanem fordítsunk a helyzeten azzal, hogy megállunk egy pillanatra és nem úgy cselekszünk, ahogyan addig tettük volna.
„Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”– mondta Jézus. Tudom, hogy könnyen hangzik, de mi lenne, ha egyszer kipróbálnánk, hogyan működik?!

év_05Tudom, hogy vannak olyan helyzetek is az életben, ami rajtunk kívül álló okok miatt történnek, és nem sok ráhatásunk van a dolgokra. Külső erők próbálnak meg lenyomni, elnyomni minket. Ilyenkor arra apellálnak, hogy bénítson le minket a félelem, veszítsük el az önkontrollunkat és hajtsuk a fejünket iga alá. Amikor ilyen komoly, az egzisztenciánkat is fenyegető problémák adódnak, gondoljunk arra, hogy igenis van belső erőnk és tartásunk, és nem adjuk meg magunkat a negatív élethelyzetnek! Keressünk magunkban olyan érzést, gondolatot, emléket, ami lelkesít minket, és gondoljunk arra, merítsünk erőt a továbbiakhoz ezekből! Szánjunk időt arra, hogy néha megálljunk, és vegyük észre az élet apró csodáit, ezek is erőt adhatnak! És keressük meg környezetünkben azokat az embereket, akikkel támogathatjuk egymást, akikkel összefoghatunk – ebben rejlik a legnagyobb erő!

év_04Ehhez várunk mi is mindenkit, aki csatlakozni szeretne, aki úgy érzi, itt az idő, hogy ténylegesen is tegyen magáért és szívesen tenné ezt egy hasonlóan gondolkodó csapat körében. Fogjunk össze, segítsük egymást, mert erre épül majd mindannyiunk jövője!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek békés, harmóniában, egészségben gazdag BOLDOG ÚJ ÉVET!