Negyedik nap: Berchtesgaden és környéke

berc_01Csipás szemekkel, kissé fáradtan, viszonylag korán ébredtünk, de, ha be akarjuk tartani a megtervezett programot (ami egy kicsit már így is csúszott), akkor nincs mese, ki az ágyból és irány a szállásunkon található saját pékség, melyet a neten is sokszor kihangsúlyoztak, frissessége és bő választéka végett.
Nem csalódtunk, tényleg volt minden a pékáruk terén, ami szem szájnak ingere, bár jól esett volna egy reggeli omlett, valami frissen sült, de sebaj, elfogyasztottunk néhány szendvicset, majd kisbuszunkra ülve nekivágtunk a nem messze található Berchtesgaden névre hallgató város felé vezető útnak. Egyik csoporttársunk már többször járt a Sasfészekben és figyelmeztetett, hogy a Bunkerhez a Kehlsteinstraßén juthatunk el, mely az 1874 m magasan található Kehlsteinhaushoz vezet.

berc_02Viszonylag gyorsan odataláltunk a kanyargós utakon, és, ahogy emelkedtünk a tengerszinthez képest egyre magasabbra, úgy bontakozott ki a táj ellenállhatatlan szépsége, mely hirtelen magával ragadja az embert, és arra ösztökéli, hogy töltsön el ott néhány napot, kiélvezve ezzel azt a látványt, amit maga a hely nyújt, nem is beszélve a friss levegő tüdőtisztító élményéről. Jó volt a sok poros és benzingőzös városi levegő után valami nagyon üde, kristály tiszta lég halmazállapotú őserőt magunkhoz venni, ami azonnal éreztette tudattágító hatását, eltüntetve ezzel a hétköznapi problémák folyamatos elmebeli harcát, átadva a léleknek a „terepet”!

Megkönnyebbülve, tiszta gondolatokkal léptünk be a Bunkerbe, ami nagyon szépen kiépített helyen és épületben található, és az első lépések után gondosan megtervezett tárlatvezetést kínál az oda látogatóknak.

berc_03A hely hangulata megfelel a tárlat által kínált látványosságoknak, vagyis a II. Világháború egy szeletét mutatja be, kinek-kinek a saját megélései szerint. Elcsendesedve sétáltunk végig a földalatti járatokban, tekintettük meg a sziklába vájt helységeket, óvóhelyeket, és a különböző célra kialakított termeket. Személy szerint engem nagyon elgondolkodtatott, hogy az ember, mint faj, mire képes a saját „fajtársaival” szemben, hogy a hatalom megszerzése érdekében minden határt át tud, és képes lépni, és nem is foglalkozik azzal az alapvető igazsággal, hogy a rövidke kis földi létünk során mindent „kölcsönbe” kapunk, vagyis csak és kizárólag használatra, azért, hogy a leszületésünk előtt elvállalt feladatunkat a lehető legjobban végezzük el. Semmit, semmilyen anyagi dolgot, tárgyat nem viszünk magunkkal ezután a röpke „kiruccanásunk” után, amit itt a háromdimenziós világban néhány évtized megélése során összegyűjtünk, vagyis ezek értelem nélküli felhalmozása teljesen felesleges. Éljünk velük, legyenek eszközök a célunk, a sorsfeladatunk megvalósításában, de sose kezeljük őket célként, mert a „színdarab” végén hatalmas csalódáshoz, és akkor már késői felismeréshez vezet az, mikor rádöbbenünk létünk igazi értelmére. Viszont van, amit viszünk magunkkal, még akkor is, ha nem veszünk tudomást róluk, ha nem is tartjuk fontosnak őket, amik nem mások, mint a sok-sok megélésünk következményei, amit a kauzalitás, az ok-okozat törvénye szerint karmának hívnak. Vagyis, ahogy cselekszünk, amit mondunk, vagy akár amit csak gondolunk, azoknak következményei vannak, és azokat egyik életből a másik életbe óhatatlanul átemeljük, akár akarjuk, akár nem. Ez persze lehet pozitív hozadék is, amennyiben tisztességben, rendben, és az univerzum alaptörvényinek megfelelően éltük életünket, viszont amennyiben nem, akkor a karmán keresztül kapunk lehetőséget a későbbi korrekcióra, amit létünkbe ismét visszahelyezkedve, vagyis újra leszületve földi életünkbe általában komoly kihívásnak, feladatnak és ebből következően rosszként élünk meg. Tehát legyünk tudatában annak, hogy minden egyes másodpercben mi írjuk a jövőnket, és a jelen helyzetünkért is csakis mi vagyunk a felelősek.

Elhagyva a Sasfészket kis élménybeszámoló után gyors léptekkel közelítettük meg a berchtesgadeni sóbányát, ahol viszonylag rövid sorban állás után megkaptuk jegyeinket, és vágtunk neki ismét egy földalatti útnak, ámbár jóval könnyedebb légkörben.

berc_04Amint beléptünk a területre azonnal a kezünkbe nyomtak kinek-kinek mérete szerint egy-egy kék kezeslábas ruhát, melybe belebújva izgatottan vártuk, hogy beguruljon a vékonyka síneken a kisvasút, és útra kelhessünk a szűk vájatokon, egészen mélyre a bánya bejáratáig. Amikor a vonat elérte célját, megállt és mindenki leszállva róla azt találgatta, hogy hogyan tovább, mert a gyalogút elfogyni látszott, viszont egy fából épített egyszemélyesre méretezett csúszda keresztezte utunkat. Rövid projektoros bemutató után (mely néhány percben taglalta a bánya kialakulását) mindannyian lehetőséget kaptunk az első csúszdás élmény kipróbálására, amire mindenkit csak buzdítani tudok, mert hihetetlen élmény lendületes sebességgel leérkezni a különböző szintekre. Aki nem kívánta a csúszást, annak természetesen volt lehetősége lépcsőt is igénybe venni. Az út elején kezünkbe nyomott, majd nyakunkba akasztott audioguide, mindvégig hasznos információkkal látott el minket magyar nyelven. Bemutatták a só kitermelés első lépéseit, majd a felszínre hozatalát, feldolgozását, a munkások életének néhány pillanatát, az igénybe vett eszközöket, mi több a föld alatt egy tavat át is hajóztunk egy lézer show keretében.

berc_05Nagyon érdekes és megfogó volt a hely hangulata, minden porcikájából a nyugodtságot és a maradandóságot sugározta, nem is beszélve a számtalan elementálról, akik az utunk során végigkísértek mindannyiunkat, feltöltve és támogatva a hely pozitív kisugárzásával minden látogató energetikáját, auráját (még akkor is, ha erről nem is tudott az illető).

A tárlat végéhez érve ismét felültünk a kisvasútra, mely egészen felvitt a felszínre, oda, ahol felszálltunk, leadtuk a ruhákat, és élményektől gazdagon, sok nevetéssel fűszerezve keresgettük magunkat az utunk során készült, és helyben kiállított fényképek kavalkádjában.

Néhány gombóc fagylalt elnyalása, és rövid bevásárlás után elindultunk a mai célállomásunk, Mariazell felé. Az utunk ismét felhőszakadásban torkollott, de ez megszokott az Alpok ezen részén, vagyis nem vettük magunkra az idő komorságát, hanem a GPS által produkált rövid kitérő után (elvezetett minket egy, a hegyek között található gyönyörű völgybe, ahol néhány tanyán kívül semmi nem volt, többek között szálláshelyünk sem), este megérkeztünk a nagyon barátságos, családi vállalkozásként működő, igazi helyi stílus szerint megépített gerendás alpesi fogadóba.

Elfoglaltuk szállásunkat, majd megtalálva az éttermet élveztük annak sajátságos meleg hangulatát óriási wiener schnitzelek társaságában, és terveztük meg a következő napot, amikor is meglátogatjuk a híres Bazilikát, Magnus szikláját, a Szent-kutat, majd irány Bécs, a Hofburg.

Az Utazó

folyt.köv.

<- Németországi töltődés III.