egy_01Utazásunk harmadik napjának délelőttjén egy fakultatív programon vettünk részt. Ismét kora hajnalban keltünk, hogy csatlakozva egy újabb konvojhoz, útra keljünk meglátogatni Egyiptom legnagyobb fáraója, a nagy II. Ramszesz által építtetett Abu Simbel-i templomot.

Nagyjából 4 órát zötykölődtünk az úton, mely véges-végig a sivatagon vezet keresztül, így a panoráma nem túl változatos. Igaz, az út nagy részét még sötétben tettük meg, de a napfelkeltére majdnem mindannyian megébredtünk; az valóban lebilincselőt látvány! Az első útjaim egyikén a mintegy 15 busznyi konvojjal még meg is álltunk a sivatag homokjában állva élvezni ezt a csodálatos jelenséget. Ma már csak a buszból, menet közben üdvözölhetjük -t, aki ekkor kezdi meg útját a nappali bárkán.

egy_02Abu Simbel a szudáni határhoz közel eső település, Asszuántól kb. 240 km-re délre. Itt található II. Ramszesz két temploma a Nasszer-tó (vagyis a felduzzasztott Nílus) partján. Ramszesz hét templomot építtetett Núbiában, ezek közül a legimpozánsabban megtervezett, máig fennmaradt látványosságok kétségtelenül az Abu Simbel-i sziklatemplomok. Hallhatatlanságot, isteniséget, hatalmat, gazdagságot, felsőbbrendűséget hirdetnek.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a nagy templom legbelső szentélyében Amon-Ré, Ré-Harahti és Ptah mellett ott ül a sorban, velük egyenrangúnak ábrázolva magát, Ramszesz is. A bejáratnál is Ramszesz négy, 20 méter magas, a felkelő nap felé forduló ülő szobra fogadja a látogatókat. A szobroknak kettős szerepe van: egyrészt a fáraó négy attribútumát szimbolizálják, Keka-Tawyt, Ré-En-Hekaut, Meri-Amont és Meri-Atumot.

egy_03Másrészt a hatalmas szobrok a délről érkező és Egyiptomba tartó núbiaiakban kellett, hogy tisztelet ébresszenek, hogy azok lássák, mily hatalmas annak az országnak az uralkodója, melynek földjére léptek. A kolosszusok arcán, mint egyébként az összes Ramszeszt ábrázoló szobor arcán, lágy mosoly húzódik. Azt fejezi ki, hogy Ramszesz megistenült, már a TUDÓ állapotában volt.

egy_04Az építményt egyetlen hatalmas sziklakőből építették. 33 méter magas, 38 méter széles és 55 méter mély. A templomba lépve, a nagy csarnokban nyolc, Ramszeszt Ozíriszként megjelenített, óriási szobra fogadja a látogatót. Innen jobbra és balra is nyolc-nyolc kamra nyílik. Keskeny ajtó vezet a belső szentélyhez, melyben a már említett három istenség és Ramszesz ülő szobra látható. Ebben a szentélyben ismétlődik meg ma is évente két alkalommal az Abu Simbel-i Nap-csoda. A templomot ugyanis úgy építették meg, hogy kizárólag két napon, II. Ramszesz születésnapján, illetve fáraóvá koronázásának dátumán reggel, a felkelő nap első sugarai a bejáraton át éppen erre a négy szoborra essenek, és éles fénybe vonják az istenek képmását.

egy_05Méréstechnikai bravúr volt ezt a természeti játékot létrehozni. Olyannyira, hogy amikor az asszuáni gát megépítése után ezt a területet is elárasztotta a Nílus, és így a templomot meg kellett menteni, bár egy csapat kiváló mérnök dolgozott azon, hogy egészen pontosan ugyanazon a helyen, csak mintegy 140 méterrel feljebb építsék fel újra a sziklatemplomot, nem sikerült ezt a jelenséget újra produkálni. Ma egy napos csúszással jön csak létre ez a fenomén. Hát, ennyit arról, hogy mennyire előttünk jártak az ókori, primitívnek mondott egyiptomiak.

egy_07A nagy templomtól kb. 150 méterre északkeletre álló kis templomot Ramszesz az Ég istennőjének, Hathornak és szívének kedves feleségének, Nefertarinak szentelte.
A templom belsejében egy oszlopon található is egy felirat, mely így szól: „Ramszesz, aki erős a valóságban, Ámon kegyeltje, alkotta eme égi lakhelyet szeretett királyi feleségének, Nofertarinak”.

Annak, hogy Ramszesz istenített és megistenült feleségét miért éppen Hathor istennővel hozta kapcsolatba, a következő lehetett az oka: Hathort már az Óbirodalom idején is a fáraó védelmezőjének tekintették. Ez nyilvánvaló utalás arra, hogy Nefertari idősebb volt Ramszesznél, és ő volt az, aki a fiatal királyt irányította és vezette. Ramszesz életében sok nőt szeretett, de mind közül csak egyet tisztelt: Nefertarit.

egy_08A kis templom 21 méter mélyen vezet a sziklába, egy szentéllyel a végében, ugyanúgy, mint a Nagy Templomban, de alaprajza egyszerűbb. Az egész templomot nőies lágyság jellemzi, fantasztikus érzés itt elidőzni néhány percet.

S most arról, miért is megyünk időről időre Abu Simbelbe töltődni: nos, itt az egész területet igen erős nőies energiák hálózzák be, még Ramszesz templomát is. Aki szeretne egy kicsit „rádolgozni” a kreativitására, az ösztönösségére, vagy azt szeretné, hogy jobban meg tudja élni a nőiességét, annak nem szabad kihagynia ezt az utat. Önmagában a látvány is bőven megéri, hát még ha az ember az energiák jótékony hatásából is profitál mindemellett!

Két órás töltődés után, amikor a nap már egyre magasabbra hágott az égen, és kezdett fojtogatóan meleg lenni, buszra szálltunk, és vissza zötykölődtünk Asszuánba. Sajnos az egyiptomi autóutak nem túl jó minőségűek, pedig ott még kátyúk sem alakulnak ki, egész egyszerűen nem fektetnek túl sok pénzt egy sivatagon át vezető út megépítésébe, tekintve, hogy a legtöbb utat előbb-utóbb eléri egy homokdűne, ami hosszú időre lezárja az áthaladó közlekedés elől az átjárást, és ilyenkor kicsit arrébb megépítenek egy másik utat. Majd amikor a dűne elvonul, akkor újra birtokba veszik az előzőt, és ez így megy tovább, időről időre…

egy_09Asszuánba érve újra hajóra szálltunk és egy kellemes ebéd után végre áldozhattunk a pihenés oltárán: volt, aki egy délutáni sziesztával próbálta pótolni a korai kelés miatt kieső alvást, és volt, aki a hajó fedélzetén folytatta a naperőből való töltődést, de már sokkal kellemesebb körülmények között, megmártózva az úszómedence hűs vizében.

Időközben hajónk elindult felfelé a Níluson, hogy megkezdje 4 napig tartó útját, melynek végállomása majd Luxor lesz. Ezeken a luxushajókon a mai napig hűen követnek egy, még a brit gyarmatosítóktól átvett hagyományt, az ötórai teázást. Pontban délután 5-kor, megjelenik egy pincér a hajó fedélzetén egy porcelán csészét kocogtatva, fennhangon „figyelmeztetve” a naptól kitikkadt utasokat, hogy: „It’s tea time”, azaz érdemes levonulni a bárba egy csésze teát, vagy kávét és egy szelet süteményt elfogyasztani. Kedves gesztus…

egy_10Hatkor kötöttünk ki a krokodil-os „tesztjéről” elhíresült Kom Ombo templománál, melyet egy korábbi cikkemben úgy aposztrofáltam, hogy ez volt a félelem legyőzésének helye. Itt tanulták meg ugyanis a papok kontrollálni az egójuk által keltett félelmet, és azt, hogy hogyan fejlesszék érzékszerveiket és intuíciós érzékenységüket.

Erre szolgált az a bizonyos beavatási próba, amiről a cikkemben már írtam. Amikor leereszkedtek a krokodilokkal telt medencébe, akkor ki kellett kapcsolniuk önmagukban a félelmet és kizárólag belső hangjukra figyelve, annak sugallataira támaszkodva kellett megtalálniuk a sötétségből kivezető utat. Ebben állítólag Ízisz papnői voltak a legjobbak. Persze évekig kellett tanulniuk a papoknak ahhoz, hogy ezt a próbát sikeresen kiállják, és sokuknak így sem sikerült.

egy_11A félelmek természetes módon ellenállást váltanak ki az emberből. Ez történt a papjelöltekkel is, akik az egójuk által elvakítva eltántorodtak a céljaiktól, nem mertek megtenni bizonyos dolgokat, féltették magukat és féltették az életüket. A beavatottak itt tanulták meg, hogy az energia nem vész el, csak átalakul, így az élet és a halál között lényegében nincs nagy különbség.
A képzést azzal kezdték, hogy megismertették a beavatottakkal a természet törvényeit és elmagyarázták, hogyan lehet ezekre a minőségekre ráhangolódni. Onnantól kezdve eggyé váltak a természettel, tehát nem volt mitől félniük.

Itt folytatott tanulmányaik során a papok megtanulták a félelem négy alap típusát: az elveszítéstől, a szembeszállástól, az elhagyatástól és a haláltól való félelmet. Megértették, hogy a félelem automatikus idegi-hormonális reakció, amely pszichoszomatikus reakciót idéz elő. Ez a reakció izgatottságban, a szívritmus és a légzés felgyorsulásában nyilvánul meg. Az értelem leblokkol és az ember támadni, vagy menekülni akar. Ezek mind kontrollálatlan, automatikus reakciók, melyek a belső béke és az életenergia elveszítéséhez vezetnek. A félelem az agynak olyan terméke, mely elhagyja a jelent és előremegy a jövőbe. Egy olyan időbe, amely nem létezik, és egy képzeletbeli eseményt vetít előre, melynek során valaki, vagy valami elvész, vagy az embernek szembe kell szállnia valamivel. Az értelmet mindig a jelenben kell tartani, mert az ember csak itt tud dönteni és cselekedni.

egy_12De nem csak az ún. bátorság-próba kötődik ehhez a templomhoz, hanem az intuíciós érzékenység próbája is. Zoli elmesélte, hogy hogyan is zajlott egy ilyen vizsga: a főpapok teljesen egyforma energiacsomagokat helyeztek el a templom bizonyos pontjain, melyeket a beavatottaknak meg kellett találniuk és meg kellett állapítaniuk róluk, hogy mit tartalmaznak, milyen minőségűek, mihez kapcsolódnak, mire jók, miért jók, milyen a színük, milyen az állaguk, azaz mindent el kellett mondaniuk róla. Azért volt szükségük az intuíciós képességek fejlesztésére és próbájára, mert az itt vizsgázott papok feladata volt azután a templomok közötti összeköttetésnek és kontrollnak a fenntartása egy olyan korban, amikor még nem léteztek telekommunikációs eszközök. És mégis: ennek ellenére az egymástól nagyon nagy távolságra lévő templomok is tudtak kommunikálni egymással az energiák segítségével és a beavatottak tudása által.

Az a pap, aki kiállta a próbákat, és itt levizsgázott, az továbbmehetett Denderába, a mágia fellegvárába, melynek küszöbét már csak azok léphették át, akik valóban uralni tudták önmagukat, akik átmentek a különböző próbákon, és akik már átestek képességeik letesztelésén.

egy_13Időközben beesteledett, de mielőtt még elhagytuk volna a templom területét, egyiptomi idegenvezetőink ragaszkodtak hozzá, hogy megtekintsük azt a kis múzeumot, ahol krokodilok múmiát állítják ki. A templomban annak idején ugyanis számos szent állatként tisztelt krokodil élt, ezek szabadon jártak-keltek a templom területén. Amikor ezek az állatok elhulltak, akkor a papok bebalzsamozták testüket és szarkofágba helyezve eltemették. A templom felfedezésekor rengeteg ilyen múmiát találtak az épület alagsorában, ezeket láthatjuk ma itt kiállítva.

Visszaszálltunk a hajóra és miközben fent a fedélzeten, Egyiptom csillagos ege alatt ülve beszélgettünk a balzsamosan meleg esti szellő lágy fuvallatait élvezve, útnak indultunk zarándoklatunk következő állomása, Edfu felé…

folyt. köv.

<- Egyiptomban jártunk… – 2. rész