11 éve hogy a spiritualitással találkoztam és kb. 5 éve foglalkozom tudatosan önfejlesztéssel. Ez idő alatt számos tulajdonságomat és szokásomat változtattam meg, és felismertem a hiányosságaimat, gyengeségeimet. A korlátaimat folyamatosan tolom ki, döntögetem, és ha magamtól nem teszem meg a sors olyan helyzeteket teremt nekem, amelyek által kénytelen vagyok ezt megtenni. Most a bennem rejlő erő felfedezéséről szeretnék élménybeszámolót tartani. Példaként szolgálva az Úton mindenkinek, aki nem érzi magát képesnek, bármiről legyen is szó az életében.

17dbe0_flNekem az életem semmilyen területén nem kellett megerőltetnem magam, míg a spiritualitással nem találkoztam. Lakásomat örököltem, párkapcsolataim mindig kedvem szerint alakultak, munkám általában könnyen lett ismerősök által, és ha meguntam mindig tudtam váltani. Amikor munkanélküli lettem akkor is volt pénzem megtakarításomból. És jókat buliztam eközben. Ha valamibe belefogtam és nem sikerült, hagytam nem foglalkoztam vele többet. Aztán ahogy sokunknak napjainkban nekem is elkezdődtek a nehézségeim anyagi, párkapcsolati, munka ügyileg egyaránt. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy mindez a fejlődésemet szolgálta, és szolgálja a jelen pillanatban is. A nehézségek és kihívások által fejlődök, ismerem meg korlátaimat, határaimat. A legnagyobb kihívást számomra a fizikai megterhelés jelentette.

kirandulas_programMindig is nagyon karcsú voltam, így sosem sportoltam, és ha nehezebb volt a táskám, már cipelte nekem valaki, szívesen segítettek az emberek egy törékeny lánynak. De a fejlődés csakis egyensúlyban történhet. Test-lélek-szellem szinten egyenlő részben, harmóniában. Így az utóbbi három évben a sors komoly kihívásokat intézett számomra. A férjem túravezető, és miután egy pár lettünk, természetszerető ember lévén vele tartottam a túrákon. Itt a tempó nem a hétvégi kirándulós, piknikezős. Nagyon gyors, és megerőltető volt számomra, és semmilyen élvezetet nem nyújtott. Nagyon szeretem az erdőt, a hegyeket, mezőket, gyönyörűek a virágok, a fák, és igazán feltöltődtem, ha csak kint feküdtem egy mezőn, vagy kirándultam kicsit. De a túrákon csak lihegtem, fáradt voltam, és a természetet sem tudtam nézni, mert a földet bámultam hova lépek egy hegyre menetelkor. Nagyon erősen él bennem, amikor egyszer ketten mentünk túrázni, és egy meredek hegyre vonszoltam magam felfelé.

dobogoko-6683Az egóm elkezdett bennem beszélni, hogy mit szenvedek én itt, mikor otthon is pihenhetnék. Egész héten dolgozok, hétvégén meg itt sínylődök a hegyre bandukolva. Valahogy megéreztem, hogy ez egy nagyon fontos pont az életemben. Potyogtak a könnyeim és kértem a férjemet, hogy beszéljen hozzám, hogy fel ne adjam. És ezen az úton győztem le önmagamat! Közben tudatában voltam, hogy ez történik velem, és nagyon fontos most ez az ÚT. Felértünk. Felemelő érzés volt a kilátóban leülni és csodálni fentről a hegyeket, völgyeket, felhőket és sütkérezni a nap finom sugaraiban. Legyőztem önmagam, és kiléptem a kényelmi körömből. Büszke voltam magamra. És így volt ez ezután a kajakozással, barlangászással, és a tériszonyom is egyre inkább tűnik el. Tudom, hogy a korlátaimat én magam állítom fel, és így le is tudom dönteni őket. De ehhez felül kell emelkedni a kényelmen, lustaságon és erőt venni, és nem feladni. Ehhez mindenképp kell segítség eleinte. Kell egy személy, aki rá tud venni, hogy egyáltalán elinduljunk, nekem a férjem segített ebben. A barlangászásra úgy vett rá, hogy azt mondta megyünk Gaiához, és igazság szerint a föld alatt lévő energiákra voltam kíváncsi. Természetesen megnyugvást adott, hogy ő ott van mellettem, segíti a mozdulataimat is, nem eshet bajom. Volt olyan pillanat mélyen a föld alatt, hogy rám akart törni a pánik, de keletkezése pillanatában ki is űzetem a fejemből a születendő gondolatot, mert tudtam, hogy nem jutok ki a barlangból, ha engedek ennek a gondolatnak és érzésnek. Ezek az erőpróbák számomra nem csak fizikai megpróbáltatások, hanem nagyfokú önuralomra is tanítottak, tanítanak. Minden ilyen alkalom, amikor legyőzöm önmagam, az egy beavatás az életemben. A 21. század neofitája ekképpen is kap beavatásokat. Test-lélek-szellem szinten fejlődünk ezen erőpróbák során. Jutalomként hab a tortán, hogy fogynak a félelmek!

Most már másként tekintek egy előttem álló kihívásra, az életem bármely területén. Tudom, hogy minden értem van, bátran megyek a kihívások elé, mert mindig ajándékot hoznak magukkal.

Yoda_lukeMár másfél éve fizikai és egyben szellemi munkát végzek. Olyan dolgokat csinálok meg, amik néhány hónappal, héttel ezelőtt elképzelhetetlenek voltak számomra, és folyamatosan tudja ezt fokozni a munkáltató. Ennek persze nem örülök, hiszen nem vagyok mazochista! De az első ellenállásom után keresem a megoldást és meg is szoktam találni. Tudom, addig fokozzák ezt, amíg ellenállás ébred bennem, és nem rögtön a rugalmas, kreatív énem válaszol, vagy cselekszik.

Most már szinte hobbimmá vált a korlátaim, félelmeim legyőzése. Arra szeretnék buzdítani mindenkit, hogy tegye meg az első lépéseket a félelmei, korlátai felé, mert csak ez adhat erőt az életben.

gyozelemHa semmit nem csinálok, nem lehetek büszke magamra, nincs sikerem, amiből erőt meríthetnék a továbbiakhoz. Ez a társadalom, amiben most élünk arra nevel, hogy zombiként a TV és számítógép előtt üljünk. Nem keressük a kihívásokat, és ha szembejönnek velünk, megfutamodunk, legyártunk valamilyen lebeszélő, önigazoló magyarázatot, hogy miért nem cselekszünk. Ezt elhitetjük magunkkal, környezetünkkel, aztán sajnáljuk magunkat a fotelben ülve, hogy milyen rossz és nehéz az életünk, és az Isten is rossz, mert nem a mi életünk fényesítésén munkálkodik. A Mátrixból felébredni önnön korlátaink legyőzésével lehet! Érdemes sportolókkal készített motivációs filmet nézni, ha már számítógép előtt ülünk Engem lenyűgöznek a sportolók az emberfeletti teljesítményeikkel. És a filmekből kiderül az átlagember számára, hogy ezek a csúcssportolók is egyszerű földi halandók, csak rendkívül szorgalmasak és eltökéltek. Óriási belső erő, és tűz van bennük, és van céljuk! Nekem is van célom, és ehhez elengedhetetlen a korlátaim, félelmeim megismerése és feloldása.

Rajta! Kedves olvasóm! Most nézd meg kérlek mitől félsz, mi vált ki ellenállást. Csak egyet válasz. És azt most csináld meg! Gyerünk! Én is felmentem a hegyre és lementem a föld alá! Te is győzd le a mumusodat és legyél büszke magadra! Hajrá! Aztán egyre erősebb és bátrabb leszel. Sok sikert mindenkinek!