egypt.ancient.culture03Az egyiptomi varázspapiruszok szövegéből tudjuk, hogy mágia gyakorlata szorosan összefügg a különböző amulettek, talizmánok használatával. Ezek olyan, védelmül szolgáló apró tárgyak, melyeket szinte mindegyik ősi nép használt, hogy megvédjék mind az élő, mind pedig a halott testet a baljós behatásoktól, a látható és nem látható ellenségektől. Természetfeletti erőt tulajdonítottak eme tárgyaknak, és általában a testen elrejtve, nyakban, zsebben viselték őket. Innen ered a név is: az amulett szó arab eredetű és azt jelenti: viselni, hordani.
Rengeteg fajtája ismert, a nyúllábtól a farkasfogig, a színes kavicsoktól, üvegdarabkáktól egészen a nemesfémekből készült ékszerekig.

Egyptian_-_Group_of_16_Amulets_Strung_as_a_Necklace_-_Walters_481685-1699_-_View_AAmulettet csak beavatott, a HEKÁT birtokló pap készíthetett. A legkorábbi időkben úgy készítették ezeket, hogy a  papok  varázsformulákat mormoltak  fölöttük, később pedig ezeket a szövegeket belevésték magába a tárgyba, így az kétszeres erővel bírt. Egyrészt benne volt az az erő, amelyről azt hitték, hogy „öröklődik” az amulett lényegében, másrészt az, amely a ráírt szavakban élt. Voltak tehát olyan amulettek, melyekre mágikus formulákat véstek, és voltak, olyanok melyekre ugyan nem, de ezek esetében maguk a szimbólumok, azok formája bírt mágikus erővel.

Az egyiptomiaknak rengeteg fajta amulettjük volt, mindegyik külön célt szolgált, más-más erővel bírtak. A legkülönfélébb anyagokból készültek, ugyanis a legtöbb amulett esetében ez is számított. Megvolt, hogy melyik szimbólum milyen féldrágakőből, kristályból formázva fejti ki legjobban a hatását, az egyiptomiak pontosan ismerték ennek „tudományát”.
Íme, a legismertebb egyiptomi amulettek, a teljesség igénye nélkül:

djed_ankh2Az Ankh kereszt: az élet „kulcsa”, a bölcsesség szimbóluma. Az egyesülést, az alaphármasságot jelképezi.  Minden egyiptomi istenséget ankh-kal a kezében ábrázoltak. Ők ugyanis már  a valódi bölcsesség birtokában voltak. Felül a kerek része a Napot jelképezi, az alatta lévő vízszintes vonal a horizontot, alatta a függőleges vonal pedig a Nap felé vezető út; az az út, melyet minden fejlődni vágyó ember be kell járjon. Harmonizáló hatású szimbólum, mely az emberi aura befogadó és adó oldala közötti egyensúlyt teremti meg.

foenx_product_3152_120307182511_1Hórusz szeme, más néven az Udzsat szem  egyszerre jelképezi a Napot és a Holdat, mely égitestek időnként ugyanúgy elveszthetik épségüket (nap- és holdfogyatkozások, a Hold különböző fázisai), mint Hórusz, akinek Széth a kettejük harcában kitépte a szemét, és amelyet Thot tett újra éppé, vagyis udzsat-tá. Amulettként sebezhetetlenséget biztosít, és elhárítja az ártást, a rontást.

16002635_5e02c502bc1e0e6757304d280572636e_m

Különösen a nők körében volt népszerű az Ízisz csomója néven ismert tjet amulett. Ez az ankh keresztre emlékeztető forma Ízísz istennő vérét jelképezte, ezért általában valamilyen vöröses árnyalatú féldrágakőből készítették (karneol, jáspis, achát). Egyik hatása az volt, hogy enyhítette a nők menstruációs fájdalmait, ám mivel Ízisz a mágia úrnője, így ez az amulett a mágikus támadások kivédésére is szolgált. Az élőket védte a rontástól, szemmel veréstől, a holtakat pedig az alvilági szörnyek, démonok támadásai ellen. Ez utóbbi esetben a következő szöveget vésték rá: „Ízisz vére és Ízisz ereje és Ízisz hatalmi szavai elég hatalmasok ahhoz, hogy megvédjék ezt a nagyszerű és isteni teremtményt, és hogy megőrizze őt attól, hogy olyat tegyenek vele, amitől irtózik.”

23067_fit_534x759 A dzsed oszlop az egyik legősibb amulett, mely Ozírisz hátgerincét jelképezi, de tulajdonképpen a Világfa ősi szimbóluma is egyben. Temetési rituáléknál elősegítette a halott test átalakulását spirituális formájába. Amulettként viselve elősegítette az egyén spirituális fejlődését. Mint hieroglifa, a tartósságot, állandóságot és állhatatosságot jelenti, és amulettként is ezeknek a tulajdonságoknak a biztosítása és megőrzése a fő funkciója. Nagyon jó hatással van az élő szervezet energetikai rendszerére.

egyiptom_szkarabeusz-001_51015_357125 A szkarabeusz, az egyiptomiak szent állata, szintén igen gyakran használatos amulett volt. Mivel a szkarabeusz bogár, köznapi nevén ganajtúró bogár, a nap legmelegebb szakában repül, azonosították a Nappal. A teremtő isten láthatatlan ereje Kheper isten alakjában manifesztálódik, aki a Napot görgeti az égen. A Nap minden élet csírája, ahogy a bogár labdája is a fiatal szkarabeuszok csíráját tartalmazza, emiatt szintén a Naphoz hasonlították, mint olyan teremtményt, aki különös módon teremti meg az életet. Így Kheper isten élettelen, de mégis létező anyagot szimbolizál, amely a létezés felé tart. Kőből (leggyakrabban lapis-lazuliból) elkészítve mumifikáláskor a halott szívére helyezték, ellátták a megfelelő hatalmi szavakkal és úgy tartották, hogy így az nemcsak a szív védelmét szolgálja, hanem új életet, és létezést is képes adni a testnek. Feladata volt továbbá mágikus hatalmával megóvni a halottat attól, hogy szíve – mely valaha tetteit vezérelte – kedvezőtlen vallomást tegyen a túlvilági bírák előtt.

A menat Hathor istennő aKONICA MINOLTA DIGITAL CAMERAmulettje volt, boldogságot, életet, termékenységet hozott viselőjének. Ezt a díszes medált sok nő hordta Egyiptomban, hogy Hathor istennő áldásában részesüljenek. Hathor istennő olyan fényes, mint a Nap és hatalma univerzális, mindenre kiterjedő.

letöltés

A nefer a jó szerencse szimbóluma, a sikert, a boldogságot és a vitalitást vonzza. A nefer szó maga szépet, gyönyörűt jelent, a hieroglifa jele pedig maga a szív.

A fentieken kívül számos formája létezik még az amuletteknek. Az egyiptomiak rendkívüli módon hittek ezekben, olyan bizalommal fordultak ezen tárgyak iránt, amit Ozírisz halálába és feltámadásába is helyeztek.

Ezeket a szimbólumokat mi is elkészíthetjük, és viselhetjük akár ékszerként, akár csak kitehetjük őket a közvetlen környezetünkbe, mindenképpen hatással lesznek az auránkra, s hatékonyan segítenek bennünket fejlődésünkben.

<- A mágia gyakorlata az ókori Egyiptomban II.