Bevezető

 „Nem akarásnak nyögés a vége” – tartja egy igen találó mondás. És ez mennyire igaz!

Minden ember lelki fejlődése már az  anyukája hasában útnak indul, akkor még egy ideig ki-be jár a lélek a fizikai testből, hogy megszokja ezt a durvább anyagi, fizikai közeget. Ez nálam sem lehetett másképp és az első pillanatban úgy ordítottam a világra, hogy az orvosok és anyukám is megijedt, hogy „ Jézusom, ki is az én gyerekem valójában?!?”.
És ezt a mai napig nem tudjuk. Amit azonban tudunk:egész életemben egy erős személyiségű, megosztó ember voltam, jó nagy önérzettel, óriási öntudattal, nem ismertem félelmet, és úgy gondoltam minden úgy igaz, ahogyan azt én gondolom…

neveltemNa, innen szép nyerni!

Csakhogy visszakanyarodjak a kezdetekre:
– nem akartam úgy viselkedni, ahogy ezt a társadalom elvárja,
– nem akartam, hogy nekem bárki megmondja, mit csináljak.

Valójában mindig volt egy másfajta véleményem mindenről.

Nem lehet, hogy nincs célja az életünknek és az sem lehet, hogy az emberek csak úgy megszületnek és meghalnak.

Szóval, sok mindent nem akartam és, hogy miért lett nyögés a vége, ezt őszintén leírom nektek a folytatásban.

folyt.köv.