Negyedik nap: A Föld legmélyebben fekvő pontja

jer_04_01Meglepő, nem is gondoltam volna, hogy a Holt-tenger és az őt körülölelő Júdeai-sivatag a Földünk legmélyebben fekvő pontja, mintegy 400 méterrel a tengerszint alatt található egy geológiai mélyedésben, amely egész Kelet-Afrikáig nyúlik.

Túránkat már korán reggel kezdtük egy autókölcsönzőben, ahol nagy szerencsénk volt, hogy nem szombatra esett a bérlési szándékunk, hiszen a sabbath alatt minden zárva tart, jó ezt előre betervezni. Az irodában készségesen álltak rendelkezésünkre, kis adminisztráció után át is vehettük a kiszemelt kiskategóriás autónkat, amely egy kissé használtas volt, de az úton kifogástalanul működött (nem úgy, mint a bal lábam az első 1-2 órában, mivel, hogy automata volt a jármű, és át kellett szoknom a manuális váltóról). Egy jó tanács, ha tudjuk az autóbérlésünk pontos időpontját, akkor célszerű ezt még otthonról, előre neten intézni, mivel úgy jóval olcsóbb.

jer_04_02Miután átvettük a gépkocsit, nagy elszántsággal megindultunk Jeruzsálemből a Holt-tenger felé. Nagyon kényelmes turista tempóban nem egész egy óra alatt meg is érkeztünk a Júdeai-sivatag északi részéhez, ami engem mindig csodálattal tölt el, vagyis pontosabban a sivatag látványa! Nem tudom, hogy mi az, ami vonz, ami nem engedi, hogy levegyem a szemem a felhőkbe emelkedő, karcos, éles peremű, hatalmas, vadnak tűnő, sárgás-szürkés sziklaóriásokról, de már életem első egyiptomi útján „megfertőződtem”, és azóta tart ez a „szerelem”. Kopár, rideg, száraz, nappal tűzforró, éjszaka pedig jéghideg, de mégis szeretem!

jer_04_03Az első állomásunk a Holt-tenger északnyugati partján található Kumrán ókori esszénus település volt, amely arról híres, hogy itt bukkantak rá az eleinte sok vitát kiváltó holt-tengeri tekercsekre. Az első meglepetés, akkor ért, amikor kiszálltunk a klimatizált autóból és a jeruzsálemi kellemes 24 celsius fokot felváltotta a hibátlan, permanens és hihetetlenül erős napsütés kiváltotta 36 fok, mely úgy telepedett rá a sivatagra (és az összes bőrfelületünkre), mint a benedvesített fátyol a menyasszony arcára. A második meglepetés már jóval kellemesebb volt, az, amikor megláttuk a csodálatos feltárás romjait, háttérben a nem messze meghúzódó gigantikus sziklafalakkal.

Azonnal felmerül a magától értetődő kérdés, miért pont itt telepedtek le, ahol hihetetlenül nagy a hőség, ivóvíznek még csak nyoma sincs közel se távol, termőföld helyett darabosra szikkadt, poros, terméketlen talaj borítja a mélyben húzódó sziklákat, és a legközelebbi vízvételezési lehetőség a Holt-tenger, melynek ízéről a későbbiekben számolok be, de az biztos, hogy mindenféle mezőgazdasági és állattenyésztési tevékenységre határozottan alkalmatlan.

A történészek szerint az esszénusok egy aszkétikus zsidó szekta tagjai voltak a második Templom korában, és szándékosan ezen a nehezen megközelíthető helyen hozták létre közösségüket, melyet a rómaiak romboltak le Kr. u. 68.-ban. A mai feltárások és a megtalált tekercsek szövegfordításaiból azonban úgy tűnik, hogy valami sokkal komolyabb szerepük volt, valamiféle régi, egyetemes tudás őrzői és hordozói voltak, akiknek a mai napig is vannak leszármazottaik, tovább örökítve ezzel a „vérvonalat” és, ami még misztikusabb az okkult tudást. Hogy milyen tudást, azt pontosan nem tudni, de a feltárt épületek alaprajzai, a hozzájuk társított tevékenységek egy nagyon precízen megszervezett társadalmi felépítést mutatnak be, komoly szertartásokkal, Istentiszteletekkel, a természet mélyen gyökerező ismeretével karöltve.

jer_04_04Ilyenkor, amikor testközelből ilyen régi társadalmak kultúráinak letűnt nyomait szemlélem, mindig megfogan bennem a kérdés, hogy honnan az a tudás, ami lehetővé teszi, hogy olyan piramisokat, templomokat, lehetetlen helyeken településeket építsenek, amelyeket a mai modernek mondott civilizáció a jelenleg létező szuper eszközeivel is képtelen rekonstruálni, de még csak megközelíteni sem tud. Talán kaptuk ezt a tudást?! És, ha igen, kitől?! Valóban létezhet egy olyan magyarázat, ami szinte minden egyiptomi falvéseten, a Sumér agyagtáblákon, az óind írásokban és számos más helyen szerepel, vagyis, hogy az Égből jött Istenek hozták el a tudást az emberek számára a Földre?! Sok kérdés, sok talány, de egy biztos, hogy megdöbbentőek a régi kultúrák nyomai bármerre járunk is a Földön!

Kimerítve Kumrán feledhetetlen élményeit pirospozsgásra váltott bőrrel indultunk tovább, mai úti célunk végállomása felé, a Neve Zohár névre hallgató falucskába, éjszakai szálláshelyünkre. Út közben megállapítottuk, hogy a Holt-tenger nyugati partja erősen kiépítetlen, 2-3 nagyobb üdülő központon, és néhány só kitermelő üzemen kívül a partja teljesen háborítatlan. Ami persze jó abból a szempontból, hogy az ember, mint faj, itt kisebb pusztítást végez (remélhetőleg), mint másutt a Földön, ahol minden négyzetcentiméternyi helyet beépít, modernizál, „civilizál”, vagyis anyagi haszonszerzés végett az uralma alá hajt minden távolbalátás és körültekintés nélkül, fittyet hányva a természet alapvető éltető törvényeire.

Szállásunk egy picurka faluban volt, amit a főútról csak véletlenül vettünk észre, bár az útba igazító tábla erősködött, hogy „Itt balra”, de mi azt hittük, hogy nem lehet egy település egy utca, pedig igen! A háziúr azonnal észrevette az arra csellengő idegen autót és szívélyesen elvezetett apartmanunkba, ami vadonatúj volt, berendezése hibátlan, egy pici bakin kívül, vagyis, hogy nem találtunk kést (így este annak hiányában kisujjal vajaztuk meg a másnapi szendvicseket). Gyorsan lepakoltunk, és irány a híres-neves Holt-tenger, amely az utca másik oldalán volt található, lakásunktól kb. 30 méterre.

jer_04_05Tengerben már sokszor fürödtünk, sőt az Erdélyben található sós tavakban is, de ilyet még nem tapasztaltunk, amit itt. Mivel nem kiépített helyen hatoltunk a tenger szikrázó vizébe, nagyon óvatos lépésekkel mentünk egyre beljebb, mert a hatalmas só koncentráció miatt a vízben lévő altalaj tulajdonképpen különböző méretű és mélységű sópadokból áll, melyek könnyen felsérthetik az ember talpát. Merülni tényleg lehetetlen, de nem is ajánlott, mert egy korty a vízből, és egy életre átíródik a sóról alkotott fogalom az agyban, mely a gyakorlatban egy kb. 10 perces folyamatos köpködést jelent, majd a szájban órákon át tartó belső ráncosodáshoz hasonló „élményt” produkál. A víz állaga olyan, mintha átlátszó olajban fürdenénk, azonnal rátelepszik a test minden felületére, és egy selymes, nagyon kellemes érzést okoz mindaddig, amíg meg nem szárad, mert akkor az ember bőrét kb. 2 mérettel kisebbre húzza össze. Nagyon jó, érdekes, kihagyhatatlan élmény!

A kb. 40 perces fürdőzést követően lógó nyakkal fáradtan ám annál éhesebben bandukoltunk vissza a szállásunkra, és a mai napról lemaradt másnapi célpontról beszélgettünk, mégpedig a lenyűgöző Maszada erődről, és azt latolgattuk, hogy bevállalós turista módjára gyalog, vagy felvonóval közelítsük meg a 300 méter magasan elhelyezkedő Nagy Heródes által épített háromszintes palotarendszert. A következő beszámolóban elutazunk még a 6.000 éves múltra visszatekintő Bét-Seán Nemzeti Parkba, ill. a Genezáreti-tó partján fekvő Tiberias és környékére, mely helyeket látogatott meg legtöbbször Jézus prédikációi és a csodatételei során.

Az Utazó

folyt.köv.

<- Utazás a Szent Földre III.