holdTudnunk kell azt, hogy a bőr, a haj, a köröm állapota, tulajdonságai árulkodhatnak az egészségügyi állapotunkról. A testápolási eljárások sokszor nem hozzák meg a várt eredményeket, ha nincs mögötte megfelelő egészséges táplálkozás. Ezért fontos, hogy ne különítsük el az egészséges táplálkozást, a helyes testápolást és a mozgást egymástól, mert az egészséges életmódot mind a három tényező összessége adja, és akkor még nem említettem a belső harmóniánkat, ami az egész rendszer mozgatórugója lehetne.

De most egy kicsit a helyes testápolásban szeretnék segítséget adni a Holdfázisoknak megfelelően, hiszen, ha erre is oda tudunk figyelni, akkor jelentősen látványos változást érhetünk el.
Először is szükségünk van egy Holdnaptárra, amin figyelemmel kísérhetjük a Hold fázisait.

holdBőrápolásnál a tisztító jellegű kezeléseket, értem itt a mitesszeres, pattanásos bőrök tisztítását, illetőleg a kisebb bőrgyógyászati beavatkozásokat, fibrómák, szemölcsök eltávolítását, érdemes fogyó Holdnál végeztetni, mert ebben az időszakban kisebb mértékű a vérzékenység, kevésbé keletkeznek sebek. Ha viszont tápláló, szépítő, ránctalanító kezeléseket, pakolásokat szeretnénk alkalmazni, akkor azokat a növő Hold fázisára tegyük, mert sokkal befogadóbb a bőrünk, és több minden tud ilyenkor hasznosulni. Aki esetleg még az állatövi jegyekre is figyelni akar, az a Bak napjait részesítse előnybe, mert ezek a napok mindenfajta bőrápolásra különösen alkalmasak.
A szőrök eltávolítását fogyó Holdnál iktassuk be, de, ha még arra is odafigyelünk, hogy ez a Bika napjára essen (csak az év első felében találunk ilyen konstellációt), akkor sokkal később fog visszanőni szőrzetünk, mint egyébként.

.
4A fodrászomtól hallottam, hogy, ha oda tudok figyelni, akkor a hajvágásomat mindig oroszlán jegyben tegyem, mert gyorsabban fog nőni és dúsabb lesz a hajam. Ha szűz jegyben csináltatom a frizurámat, akkor sokkal tovább őrzi meg a formáját, tartósabb lesz. Felhívta még a figyelmemet arra, hogy a Halak és a Rák napján ne mossak hajat, mert könnyebben zsírosodhat. Halak napján történő vágás korpásodást okozhat, Rák napján végzett hajvágásnál kócosodhat, nehezen kezelhetővé válhat a haj.
Körömápolásnál a Bak napján levágott köröm kemény, ellenálló marad. Benőtt körmöket növő Hold idején vágjuk le, igazítsuk ki, mert akkor helyesen fog visszanőni. Körömágy kiigazítását, és körömgombásodás elleni kezelést fogyó Hold időszakában végezzük.

Masszázsokra is érvényes az, hogy, ha valamit el akarunk távolítani a szervezetünkből, például méregtelenítő, görcsoldó masszázst azt fogyó Hold idejére iktassuk be, de, ha regenerálni, erősíteni, bejuttatni akarunk, akkor ezeket a masszázstípusokat növő Hold idején végeztessük.

Ha van kedvünk, egy kis időráfordítással oda tudunk figyelni a Holdfázisok alakulására, és hatékonyabbá tud válni testünk ápolása.