Egyiptomban a szoláris szimbólumok közé sorolták a méhet, mert úgy tartották, hogy Ré napisten földre hulló könnyeiből született. egyik hieroglifája a méh, mely egyben a születést, a halált és a feltámadást jelképezi.

Annak idején Ehnaton volt az az eretnek fáraó, aki megszüntette a 20.000 éves több istenhitet és bevezette az egyistenhitet.

aaton1Az Aton szó a szó szerinti fordításban napkorongot jelent, ám bizonyos körök szerint a Napisten egy másik megnyilvánulásával vagy egy másik inkarnációjával hozzák kapcsolatba. Érdekességképpen: az ő kartusa mellett az alkímia jelrendszere található. Az ő uralkodása alatt fejlődött a legtöbbet az alkímia, mert azoknak a papoknak, akik alkímiával foglalkoztak, minden támogatást megadott.

A méh a transzmutációnak és az átalakításnak is a szimbóluma, mert a virágporból méz lesz, azaz folyékony arany, folyékony Nap, ezáltal jelképezvén a Napot és minden hozzá kötődő energiát. A méz valójában a Nap esszenciájának a növényekben raktározódó nektárja, s ezért nevezték el őseink az „istenek táplálékának”. Ez már a tökéletes átalakulás, a tökéletes átalakítás művészete, s a természetben erre csak a méh és az ember képes, ezért lett az alkimista jele a méh.
Átalakulni és fejlődni csak kemény munkával, kitartó szorgalommal, alázattal és jövőbe vetett hittel lehet, pont úgy, ahogyan a méhek teszik.

imagesA méhek téli álmot alszanak csak úgy, mint a természet, s amikor beköszönt a tavasz és a természet felébred téli álmából, akkor vele együtt a méhek is. Így lett a méhecske az újjászületés, a halhatatlanság és a lélek egyik szimbóluma is egyben.
A méhek tökéletes összhangban és harmóniában élnek egymással, a környezetükkel, a természettel.

Nem véletlenül Atlantisz óta az összes misztérium iskola első tantárgyai közé tartozik a természeti erők és a csillagos égbolt ismerete, és a harmónia megteremtése, hiszen aki harmóniában van önmagával, az mindennel és mindenkivel harmóniában él.
Tökéletesen ráhangolódnak az Univerzum rezgéseire és rezdüléseire, és ez adja kommunikációjuk alapját, a körkörös vagy rezgő méhtáncot, amit virágpor és nektár keresése előtt lejtenek. Egyébként az egyiptomi papok se a postát használták kapcsolattartásra, hanem agyból agyba kommunikáltak úgy, hogy összehangolódtak egymással. Igen, képesek voltak a konferencia-beszélgetésre is!

A méheket több okból is a termékenységgel hozzák összefüggésbe. Egyrészt ők végzik a virágok megporzását, azaz a megtermékenyítést. Például az ő munkájuk nélkül a gyümölcsfák a virágzásuk után soha nem fordulnának termőbe. Einstein szerint: „ha a méhek eltűnnek, az emberi fajnak négy éve van hátra a kipusztulásig”. Másrészt gyönyörű anyanyelvünk nem véletlenül adta az életet adó anyaméh elnevezést. Harmadrészt tőlük kapjuk a mézet, ezt a csodálatos elixírt, mely táplál minket, és amely szinte bármely gondunkra-bajunkra gyógyírként szolgál.

mez_1A méhek által épített lép hatszög alakú sejtekből épül fel, ami a szakrális geometria egyik sarkalatos pontja. Ehhez a geometriai formához rengeteg misztikus jelentés társul, köztük a szív és a szívünkben lakozó kedvességé. Akit érdekel ez a tárgykör, annak érdemes Rudolf Steiner előadásait tanulmányozni (ő maga soha egy sort sem írt le, a ma megjelent publikációit az előadásain résztvevő tanítványok jegyzetelték le), aki szerint: „a méhek bölcsességével készül a hatszögletű mézes lép, amelyet a legmagasabb hierarchikus lények formaereje hat át…”

A méhkaptár rendje és életmódja miatt a méh a szervezettség, a hierarchikus rend, a szorgalom, a tisztaság, a teremtés és a termékenység szimbóluma. Ez pontosan megfelel az összes ősi birodalom és piramisépítő társadalmak alapelveinek, sőt maguknak a templomok szervezeti felépítésének is! Gondoljunk bele, voltak olyan templomok Egyiptomban, ahol egyszerre több mint 10.000 tanuló volt (Karnak, Luxor), s ahonnan a neofiták többsége félig megvilágosodva került ki középiskolai tanulmányai elvégzésével! Rend és szervezettség nélkül ez elképzelhetetlen lett volna.

Ezek fényében már érthető, miért a Méh Rend nevet javasolta Weishaupt 1776. május 1-én, amikor két egyetemi hallgatójával megalapította a Perfektibilisták szövetségét (a latin perfectibilis jelentése: a tökéletessé váláshoz képessé tett). Nagy valószínűséggel az lebegett a szeme előtt, hogy a tagoknak egy méhkirálynő irányítása mellett a bölcsesség nektárját kell gyűjteniük … S gondolom, mindenki emlékszik a biológia órán tanultakra, hogy a méhkirálynő milyen brutálisan számol le a konkurenciával…
Talán az sem véletlen, hogy azóta is gyakori uralkodói jelkép és címerállat a méh…