Az ősi kultúrákban, ahol még élő volt az emberek kapcsolata az istenekkel és az őket körülvevő természettel, az ünnepek szentségesek voltak, és egyben szent rituálék is. Céljuk nem csak a „vallásgyakorlat”, az égiek rokonszenvének megnyerése volt, a közös ünneplés kifejezte, megerősítette a rajta részt vevők, nagyobb közösségek tagjainak összetartozás-tudatát is.
Az egyiptomiak hittek benne, hogy a világot a káosztól úgy lehet megmenteni, ha az ember – az „ahogy kicsiben, úgy nagyban” elve alapján – egész élete során törekszik arra, hogy a Rend-et és stabilitást fenntartsa saját mikrokozmoszában, hiszen ezáltal biztosított a nagy kozmikus rend is. Ehhez hozzátartozott az Istenekkel való kapcsolatuk erősítése is. Az egyszerű emberek mindennapi vallásgyakorlatát nem a rendkívüli, nagy ünnepekhez és a nagy templomokhoz kapcsolódó rítusok jelentették, sokkal inkább a házi oltároknál bemutatott áldozatok, a házi istenek, szellemek, ősök megnyerését célzó szertartások, imák, ráolvasások, az ártó szellemek elleni amulettek és egyéb óvintézkedések.
A széles tömegek együttesen csak a nagyobb ünnepek alkalmával lettek részesei a főbb istenek kultuszának, de ők sem a templomban magában, hanem azon kívül, mikor a felvonulások során láthatták az istenszobrokat, részt vehettek az istenek ünneplésére rendezett meneteken. Ilyen volt például az egyik legjelentősebb egyiptomi ünnep, az Opet ünnep, mely a 18. dinasztia alatt még 11 napos volt, de III. Ramszesz korában már 27 napig tartott.  Nézzük meg, hogyan is zajlott maga az ünnepség…

I.e. 1210 körül járunk. Théba ekkor az ókori világ leggazdagabb városai közé tartozott, egyben egy istenhármasság,  Amon, a felesége Mut és gyermekük Honszu  ragyogó fővárosa is, melynek látképét hatalmas kapuk és aranycsúcsú obeliszkek uralták.  Az áradás évszak második hónapjának 15. napján hajnalban a thébai Amon templom megnyitotta kapuit, és szabadjára engedte a nagy ünnepi menet résztvevőit. Ám mielőtt Amon elhagyta volna a templomot, hogy megmutatkozzon a nép előtt, a papok megmosták, majd szent rítus keretében füstölőkkel megtisztították Théba legfőbb istenének szobrát, ezután egy aranyozott fából készült bárka szentélyébe helyezték, mely egy nílusi hajó másolata volt.

égOrrát és farát Amon szent állatai, a kosok feje díszítette. Ezután 20 kopaszra nyírt pap a vállára vette a szent bárkát, és elindultak pompázatos körmenetükön a templom körül.  A bárka mögött Egyiptom istenének földi „megnyilvánulása”, a fáraó haladt, a menetet pedig az Amon-papság és a templom más küldöttei zárták. A birodalmi isten szentélyét egyenes út kötötte össze a többi kultikus hellyel és a Nílussal.
Miután tehát a papok a templom legmélyéről az oszlopcsarnokon keresztül a szabadba hozták a kápolnát, a menet a templom kapujától, a kos fejű szfinxek által szegélyezett úton, a Nílus partján fekvő kikötőhöz haladt tovább. A bárka útját emberek sokasága kísérte figyelemmel a menet két oldalán felsorakozva.

égA menet során megállók voltak, ahol a papok letették vállukról a bárkát és különböző szertartásokat, rítusokat mutattak be. Táncosok és zenészek kísérték a  menetet , akik szent dalokat és táncokat mutattak be és füstölőt égettek.
Ahogy az az ünnepnapokon bevett szokás volt Egyiptomban, a hivatalnokok, a kézművesek és a munkások szabadnapot kaptak. Az egyszerű emberek, mind látni akarták Amon-t, a szent körmenet alkalmával ugyanis kérdéseket intézhettek hozzá, segítségét és közbenjárását kérhették személyes ügyeik megoldásában. Imádságokat tartalmazó agyagtáblát hoztak magukkal, amelyeket az elhaladó isten útjába helyeztek kegyeletük jeléül.
A folyópartra érkezve a papok egy a Nílus vizén ringatózó, igazi cédrusfából készült, nagyobb bárkára emelték át az aranyozott istenhajót, Amon ezen folytatta útját, számtalan kisebb csónak kíséretében. A népünnepély akkor érte el tetőfokát, amikor kikötöttek a hajók Luxorban és a papok elindultak a szent bárkákkal a templom felé.  A templom belső szentélyében aztán az Isten rituálisan egyesült az uralkodó anyjával, aki így ismét életet ad a fáraó kájának. A király a szentélyben eggyé vált újjászületett kájával, és ereje megújult.
A fáraó erejének megújulását hivatott megerősíteni egy másik ünnep, mely „a fáraó futása” néven vált ismertté, erről majd következő cikkemben írok részletesen.

Folyt.köv.