“Munka után indultam hazafelé. Tél volt, hideg volt, talpam alatt ropogott a hó. Nagyon fáradt voltam aznap, nehéz hetem volt, a gyerekek is elevenek voltak(akkoriban egy iskolában dolgoztam). Leszálltam a buszról és belém hasított egy “érzés” egy “gondolat”: baj van, le kell mennem a barátnőmhöz! Erre jött az egós a válasz : dehogy kell, fáradt, éhes vagy, hideg is van, menj haza! De az “érzés”, hogy baj van csak nem akart elmúlni. Hezitáltam, toporogtam a kapunk előtt, mit tegyek?
Végül döntöttem, igaz kimerült vagyok, éhes is, de lemegyek a barátnőmhöz!
Elindultam, befordultam az ismerős utcába és gyökeret vert a lábam, először a félelemtől, majd az ijedségtől, egy férfit láttam összerogyva, egy ház falának támaszkodva. Közelebb mentem hozzá és felismertem a barátnőm édesapja volt. Futva tettem meg házukig az utat a segítségért.
következményeMajd kiugrott a szívem a helyéről, rázott a hideg de már nem a jeges fuvallattól, hanem a felismeréstől, hogy mi lett volna ha másképp döntök, és nem indulok el!
Vajon jött volna más helyettem, vagy nem?! Ki tudja?!
Egy biztos a döntéseinknek tényleg következménye van!
Ui.: Laci bácsi, mert így hívják a mai napig jó egészségnek örvend!”