A 30.000 éves terv

Az egyik legnagyszerűbb civilizáció alapítója, Thot félisten, Atlantisz tudását mintegy 30.000 évvel ezelőtt hozta el Egyiptomba.  Terve az volt, hogy egy szuperkultúrát hoz létre, elültetve az „égi tudás”, bölcsesség magvait egy új korszakban, egy új, kiválasztott földön. Különböző misztériumiskolákat alapított és hozzájuk kapcsolódó papi rendeket hozott létre, és ezek hivatottak  a  tudást megőrizni. Ezen keresztül befolyást gyakorolt Egyiptom vallási és kulturális életére is, és ezzel tette naggyá az országot.
Az egyiptomi civilizáció létét, egyáltalán a fennmaradását nem a fáraó intézménye biztosította, hanem a papság.

Egyiptom papjai a templomokban éltek. Gyógyítók voltak, tanítók, írnokok, próféták, mágusok,  szüléseket vezettek le, ők végezték a halottak mumifikálását, stb. Külön kategóriát alkottak a bizonyos polgári foglalkozással együtt járó papi címek; a bírák például  Maat istennő istenszolgái voltak, az orvosok pedig a megszemélyesített varázserő, Heka papjai. Ők voltak minden tudás gyűjtői és őrzői, azaz a vallás és a tudomány ebben a korban egyet jelentett. A legmélyebb tanokat ezoterikus titokként kezelték.

A misztériumiskolák tagjai a nép közül kerültek ki, ám olyan szigorú próbatételeken, szűrésen mentek keresztül, hogy csak az igazán arra érettek válhattak később igazi beavatottá, adeptussá. A beavatási központok okkult ereje különleges tökéletességet adott az ott beavatott kiválasztottaknak.  Az ilyen főpapokat tökéletes lelkeknek, baw-nak nevezték. A nagy Látó névvel a beavatási központ legfontosabb főpapját illették, aki saját tapasztalatai alapján szerezte meg a titkos mágikus tudást. Ilyen volt pl. a lépcsős piramis tervezője és megalkotója, Dzsószer fáraó főépítésze,  Imhotep is.

Ezek a papok, papnők  mai szemmel nézve emberfeletti képességekkel rendelkeztek, valódi látók voltak, képesek voltak más dimenziók lényeivel kommunikálni, sőt, később ők is isteni lényekké, „félistenekké” alakultak, azokká, akiket ma az egyiptomi mitológiákból is ismerhetünk. Természetesen ezek a spirituálisan fejlett emberek nem tévesztendők össze a valódi félistenekkel, akik valójában földönkívüliek voltak.

A misztériumiskolák az egyes templomokhoz, templom-komplexumokhoz tartoztak, mindegyikben mást és mást tanultak a neofiták, és mindenhol másfajta beavatást kaptak, más és más fajta energiákból töltekezhettek.  Minden templom valójában a mitikus ősdomb helyén épült, mely a Nun-ből, az ősvízből emelkedett ki a teremtés kezdetének pillanatában, és e domb legmagasabb pontjára szállt le az első istenség, Atum egy madár formájában. A későbbi falak e magaslati pont köré épültek, mely így az isten szentélyévé és menedékévé vált. Az épületet vagy az Univerzum mikrokozmoszának tekintették, vagy a menny tükörképének, esetleg egy roppant szarkofágnak, melyben mindennap lejátszódott a napisten újjászületésének csodája.

Minden egyes templomépület bekeretezi az égbolt egy meghatározott részletét, és abból az adott részletből a bolygóknak és a csillagoknak az energiáit hívja be. Mivel ezek az idő múlásával mindig arrébb vándoroltak az égen, az egyiptomi templomokat többször is átépítették. Az atlantisziak tudásának nyomain haladva a papság számára egyértelmű volt az Univerzum működése. Tudták, hogy az Univerzum hogyan uralható, hogyan hozzáférhető és hogyan lehet belőle energiához jutni.

Ehhez az egyiptomiaknak meg voltak az eszközeik: segítségül hívták igen fejlett csillagászati és matematikai ismereteiket, valamint  az asztrális geometriát  – éppúgy, mint a  piramisok építésénél -, hogy olyan épületeket és formákat hozzanak létre, amelyek a formájuknál, anyaguknál és méretüknél fogva bejuttatják az energiákat – és olyan technikai eszközökkel rendelkeztek, amelyeket a félistenektől kaptak.

És hogy mi volt mindezzel a cél? Azért fejlesztették magukat, hogy felszínre hozhassák az emberben szunnyadó isteni lényt, azokat a képességeket, amivel mindannyian rendelkezünk, hogy tökéletesítsék magukat, megértsék az Univerzum működését, azt hogy miért születünk le, miért öltünk emberi testet és milyen utat kell végigjárnunk különböző inkarnációink során, s hogy a mindenkori megtapasztalásaink által hogyan gazdagodik a Teremtő.